Adventi lélekdallamok – énekeljetek csak madárkáim!
Adventi lélekdallamok
– énekeljetek csak madárkáim!
Figyeljetek csak egy pillanatra! Olykor egy-egy cinege
vagy pinty énekszólóját hallom a magas betonházak falai között. Figyeltek Ti is
rájuk! Advent századokon át az elcsendesedés időszaka volt. Próbáljatok meg Ti
is hallgatózni kifele. Meghallani a nagyvárosi zajban Isten kis teremtményeinek
csivitelő, énekes vidámságát. Menjetek fel a Gellért-hegy oldalára, sétáljatok
ki egy-egy városi parkba, a pilisi erdőkbe vagy a Magas-Bakony rengetegeibe.
Meghalljátok-e őket az autókórus bűzös-monoton, durva dübörgő decibeláradata
közben? Olykor erkélyeteken? Azok hangját, akiket még az Úristen, Teremtőjük
„füle” is szívesen hallgat? Hiszen ismerős Neki a madárfütyörészés évmilliók
óta. Hiszen jókedvű Istenünk van! Ő hallja a parányi légtornászok önfeledt
lelkesedését az életért, a létezés öröméért. Gondtalan reppenésük olykor
szaggatott előadásmódjában, máskor nagy ívű szárnyaló dallamaiban, amit
kóruscsapatokba rendeződve öntenek ki a levegőég nagy koncertcsarnokának
visszhangzó tágasságába – ahol Isten a nagyközönség. Tudjátok, ők nem
önmagukról énekelnek. Rólad énekelnek ők, Uram, hiszen Te adtad szívükbe,
csőrükbe a szépséges dallamokat! Ma ez az Ige fogta meg a szívemet: „Az
Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!
Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy rálőjenek
lesből a tiszta szívűekre” (Zsolt 11,1-2). Nekem a kiber korszak
betonrengetegjéből menekülő vagy még ott maradó madárkái a tiszta szívűek
megmentéséről szólnak. Hogy a bábeli, állandó önmeghaladás mozgáskényszerétől
nyugtalan 21. századi napokban figyelmeztessenek minket erre: az életünkre
vadászók rosszindulata elől lehet kitérni is. Nem elfutni előlük, hanem fölébük
szárnyalni. Túlemelkedni rajtuk. És közben nem a gyűlölet hangorkánját
dübörögni ki lelkünkből, hanem Istenhez éneklésre át- és ráhangolni egész belső
élethárfánkat. Engem 2021 advent első hetében erre emlékeztet a budaörsi
pintyek, csivitelő madárkák megtörhetetlenül bájos, derűs hangja. Meg arra a
költői, Istenre hangoltságban megszületett fantázia-madárra, amelyik az éjféli
sötétben is a hajnali fényáradatról énekel. És a mélyen igaz kínai
közmondásra, amely szerint ha lesz a szívedben zöld ág, akkor rászáll majd egy
dalos madár. A hitnek és a reménynek ezek a lélekmadarai pandémiás napjaink
lélegzetelállító, szavakat visszafojtó fájdalomcsendjében is az egyetlen
megbízható, bátorító Igét dalolják lelkedre: „Ne aggodalmaskodjatok a ti
életetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe
öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogy nem az eledel, és a test hogy nem
az öltözet? Tekintsetek az égi madarakra, nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe
nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek
vagytok-e azoknál” (Máté 6,25-26). Kell, lehet ennél több? Mert Jézus
szavának és a madarak énekének ma és holnap, a kiber világban, a COVID-19
negyedik-ötödik hullámában sincs alternatívája… Uram, add meg nekünk, hogy
légtornász madárkáid szelíd, visszafogottan gyengéd, játékos énekét sokáig
hallhassa a szívem. Meg gyermekeim, unokáim, szomszédaim, barátaim és e sorok
Olvasóinak füle, lelke. Csak lelki füleink hallását el ne engedd veszni!
Dr. Békefy
Lajos Ph.D.
Comments
Post a Comment