A PRÓFÉTÁK PEDIG NEM HALLGATHATNAK – MA SEM
Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna? – Ámós 3,8
Csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem – 1Királyok
22,14
A próféta szó a görög pro és phémi szavakból kapcsolódik egybe. Jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólójává válni. Általános értelemben olyan személy, aki kapcsolatba lép az isteni lénnyel, annak nevében vagy közvetítőjeként a szélesebb közvélemény, akár népe vagy az emberiség számára mond el életbevágó üzeneteket. Csak azokat, amiket megbízójától kap. Sem többet, sem kevesebbet. Nem a magáét mondja, nem valamilyen érdekcsoport nevében szól. Nem részérdeket szolgál, hanem egészben gondolkodik, szól.
Bibliánkban találkozunk még a látó, látnok kifejezéssel is, akihez akkor fordultak, amikor Isten akaratát kívánták megtudakolni. Arra is figyelmeztet Bibliánk, hogy vannak hamis és igaz próféták. Michael Welker református heidelbergi professzor sok nyelvre lefordított Szentlélek-könyvében külön fejezetet szentel az igazság és a hazugság lelkét képviselő igazi és hamis prófétaság megkülönböztetésének (a nagyszerű könyv magyarul is olvasható: M. Welker, Isten Lelke – A Szentlélek teológiája, Debrecen-Kolozsvár, 2018).
Az igazi próféta Isten jóságos Lelkéből merít tanítást, üzenetet. Ez a Lélek az, Aki egy nép összeforrottságát és közösségét kialakítja. A gonosz lélek ezzel szemben a közösség zűrzavarát és szétesését idézi elő.
Welkernek a Szent Lélek éleslátásával, minden igazságra elvezető őszinteségével írt jellemzésében ószövetségi példákkal írja le a minden korban felismerhető prófétai személyiség jellemzőit. Röviden itt is felidézzük ezeket. 1. A prófétai személyiség nem riad vissza a konfliktustól. Nem keveri össze az igazságot és a hamis közmegegyezést, konszenzust. 2. Nem keveri össze Isten Igéjét az éppen hatalmon lévők szavával és a többségi véleménnyel. 3. Tudatában van annak, hogy a hatalom birtokosai és a többség is áldozatul eshet a hazugság lelkének, annak az erőnek, amely pontosan arra törekszik, hogy a szakértők többségét, a politikai vezetést és a nyilvánosságot uralma alá gyűrje. 4. A prófétai, azaz a lelkeket szétválasztani, megkülönböztetni képes emberek nem krónikus gáncsoskodók, nem feltétlenül egyénieskedők, nem bajkeverők. 5. Ők szabadok mindennemű politikai és társadalmi erővel szemben, de szabadságukban is elkötelezettek az igazság és népük mellett. 6. A prófétai személyiségek saját sorsukat is ahhoz kötik, aminek a bekövetkeztét előre megmondják. De szabadok annak felismerésében és felismertetésében, ami valóban be fog következni. 7. Tudják, hogy eljön az igazság órája, amikor az igazság meg fog valósulni. 8. A próféta a valóság érvényes, igaz leírását adja, azaz olyan valóságleírást, ami maradandó. (Idézett könyv 92–104. oldal).
Nagyváradi prófétai szó – lélekbevágó kérdések
Mindezt nem véletlenül idéztem fel a Szentlélek munkájáról szóló korszakos, mai könyvből. Ugyanis nemrég másokkal együtt én is megkaptam Tőkés László püspök úr „Királyhágó-melléki evangéliumi üzenet – az új esztendőben” című levelét, melyet 2023. január 16-i dátummal bocsátott ki.
Erdély és egész Románia újkori történetének nagy 1989. évi fordulatát hozó akkori prófétai hangja visszhangzott lelkemben az üzenet olvasása közben. A két és féloldalas, elemző, visszatekintő és prófétai hangvétellel előre is tekintő üzenetnek most csak az előretekintő részével foglalkozom, illetve – Tőkés püspök úr előzetes engedélyével – idézem a levél egy részét.
Azokban a próféciás napokban megszólalt és személyes, évek óta rendíthetetlen ellenállásával, templomos protestálásával a romlott hatalom és a megrontott egyházi viszonyok ellen tiltakozó Tőkés László ezen leveléből is napnál világosabb a megszólalás oka.
Ez pedig a mély és őszinte történelmi szembesítésre késztető, sőt kényszerítő kérdés: az 1989. december 28-án kibocsátott Szilágycsehi felhívás célkitűzéseként „sikerült-e, s ha igen, milyen mértékben sikerült véghezvinnünk a – belső – egyházi rendszerváltozást?
Képesek voltunk-e jó kovászként Isten Igéjét és akaratát érvényesíteni a világban vagy pedig inkább a világ és a világi politika hódított teret és érvényesült Krisztus egyházában? Más szóval és mindent egybevetve: hívek maradtunk-e Temesvár szelleméhez, szabadító és megújító örökségéhez?”.
Hogyha élni akarunk…
A temesvári prófétás idők után jó három évtizeddel a nagyváradi prófétai szó, üzenet a levél végkicsengéseként józan valóságérzékkel és Istenre figyelő lelkülettel nem ragad meg a „rovott múlt” tehertételeinek taglalásánál, hanem igazi prófétai irányvétellel és látásmóddal a jövő felé fordul. Hiszen most már csak a jövőnek van tétje magyarságunk és egyházaink megmaradása szempontjából Erdélyben, Királyhágó-melléken, Romániában. Legyen hát ismertté minél több magyar előtt a Kárpát-medencében és a nagyvilágban a bibliai kritériumoknak megfelelő váradi üzenet, ezért Tőkés László levelének záró mondatait ide másolom.
Indítson minél többünket őszinte önvizsgálatra, fordítsa figyelmünket, alkotó energiáinkat az „ahogy lehet és az, amit lehet” cselekvés irányába, mert sok tekintetben a 24. órában vagyunk.
„Hogyha élni akarunk, a hatalom és a pártpolitika, a többségi elnyomás és a kisebbségi opportunizmus nyűgétől meg kell szabadulnunk. Egyedül Krisztusra szabad hallgatnunk és néki szolgálnunk. Ebben a meggyőződésben és törekvésben mindnyájan, még az ellenséges módon egymással szemben álló táborok is egymásra találhatnak és megegyezhetnek. Ezt követeli meg erdélyi magyarságunk java és érdeke.
A pusztai vándorláshoz fogható, jelenkori viszontagságaink közepette az Úr parancsolatának engedelmeskedjünk: „Ne legyenek idegen isteneid én előttem!” (2Móz 20,3). „A világ minden országával és azok dicsőségével” kecsegtető globalista világhatalom ördögi kísértésével pedig Krisztus Urunk szavát szegezzük szembe: „Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mt 4,8-10)”.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
https://felvidek.ma/2023/01/a-profetak-pedig-nem-hallgathatnak-ma-sem/
A PRÓFÉTÁK PEDIG NEM
HALLGATHATNAK – MA SEM
Ha az én Uram, az Úr
szól, ki ne prófétálna? – Ámós 3,8
Csak azt fogom mondani,
amit az Úr mond nekem – 1Királyok 22,14
A PRÓFÉTA, A PRÓFÉTASÁG
NYOLC BIBLIAI JELLEMZŐJE
A próféta szó a görög pro
és phémi szavakból kapcsolódik
egybe. Jelentése: valakinek a nevében beszélni vagy valaki szószólójává válni.
Általános értelemben olyan személy, aki kapcsolatba lép az isteni lénnyel,
annak nevében vagy közvetítőjeként a szélesebb közvélemény, akár népe vagy az
emberiség számára mond el életbevágó üzeneteket. Csak azokat, amiket megbízójától
kap. Sem többet, sem kevesebbet. Nem a magáét mondja, nem valamilyen
érdekcsoport nevében szól. Nem részérdeket szolgál, hanem egészben gondolkodik,
szól. Bibliánkban találkozunk még a látó, látnok kifejezéssel is, akihez akkor
fordultak, amikor Isten akaratát kívánták megtudakolni. Arra is figyelmeztet
Bibliánk, hogy vannak hamis és igaz
próféták. Michael Welker református heidelbergi professzor sok nyelvre lefordított
Szentlélek-könyvében külön fejezetet szentel az igazság és a hazugság lelkét
képviselő igazi és hamis prófétaság megkülönböztetésének (a nagyszerű könyv
magyarul is olvasható: M. Welker, Isten
Lelke – A Szentlélek teológiája, Debrecen-Kolozsvár, 2018). Az igazi
próféta Isten jóságos Lelkéből merít tanítást, üzenetet. Ez a Lélek az, Aki egy
nép összeforrottságát és közösségét kialakítja. A gonosz lélek ezzel szemben a
közösség zűrzavarát és szétesését idézi elő. Welker a Szent Lélek éleslátásával,
minden igazságra elvezető őszinteségével írt jellemzésében ószövetségi
példákkal írja le a minden korban felismerhető prófétai személyiség jellemzőit.
Röviden itt is felidézzük ezeket. 1. A prófétai személyiség nem riad vissza a
konfliktustól. Nem keveri össze az igazságot és a hamis közmegegyezést, konszenzust.
2. Nem keveri össze Isten Igéjét az éppen hatalmon lévők szavával és a többségi
véleménnyel. 3. Tudatában van annak, hogy a hatalom birtokosai és a többség is
áldozatul eshet a hazugság lelkének, annak az erőnek, amely pontosan arra
törekszik, hogy a szakértők többségét, a politikai vezetést és a nyilvánosságot
uralma alá gyűrje. 4. A prófétai, azaz a lelkeket szétválasztani,
megkülönböztetni képes emberek nem krónikus gáncsoskodók, nem feltétlenül
egyénieskedők, nem bajkeverők. 5. Ők szabadok mindennemű politikai és társadalmi
erővel szemben, de szabadságukban is elkötelezettek az igazság és népük
mellett. 6. A prófétai személyiségek saját sorsukat is ahhoz kötik, aminek a
bekövetkeztét előre megmondják. De szabadok annak felismerésében és felismertetésében,
ami valóban be fog következni. 7. Tudják, hogy eljön az igazság órája, amikor
az igazság meg fog valósulni. 8. A próféta a valóság érvényes, igaz leírását
adja, azaz olyan valóságleírást, ami maradandó. (Idézett könyv 92-104. oldal).
Írta Dr. Békefy Lajos
NAGYVÁRADI PRÓFÉTAI SZÓ
– LÉLEKBEVÁGÓ KÉRDÉSEK
Mindezt nem véletlenül idéztem fel a Szentlélek munkájáról
szóló korszakos, mai könyvből. Ugyanis nemrég másokkal együtt én is megkaptam
Tőkés László püspök úr „Királyhágó-melléki
evangéliumi üzenet – az új esztendőben” című levelét, melyet 2023. január
16-i dátummal bocsátott ki.
Erdély és egész
Románia újkori történetének nagy 1989. évi fordulatát hozó akkori prófétai
hangja visszhangzott lelkemben az üzenet olvasása közben. A két és féloldalas,
elemző, visszatekintő és prófétai hangvétellel előre is tekintő üzenetnek most
csak az előre tekintő részével foglalkozom, illetve – Tőkés püspök úr előzetes
engedélyével – idézem a levél egy részét. Azokban a próféciás napokban
megszólalt és személyes, évek óta rendíthetetlen ellenállásával, templomos
protestálásával a romlott hatalom és a megrontott egyházi viszonyok ellen
tiltakozó Tőkés László ezen leveléből is napnál világosabb a megszólalás oka. Ez
pedig a mély és őszinte történelmi szembesítésre késztető, sőt kényszerítő kérdés:
az 1989. december 28-án kibocsátott Szilágycsehi
felhívás célkitűzéseként „sikerült-e,
s ha igen, milyen mértékben sikerült véghez vinnünk a – belső – egyházi rendszerváltozást?
Képesek voltunk-e jó kovászként Isten Igéjét és akaratát érvényesíteni a
világban vagy pedig inkább a világ és a világi politika hódított teret és
érvényesült Krisztus egyházában? Más szóval és mindent egybevetve: hívek
maradtunk-e Temesvár szelleméhez, szabadító és megújító örökségéhez?”.
HOGYHA ÉLNI AKARUNK…
A temesvári prófétás idők után jó három évtizeddel a nagyváradi
prófétai szó, üzenet a levél végkicsengéseként józan valóságérzékkel és Istenre
figyelő lelkülettel nem ragad meg a „rovott múlt” tehertételeinek taglalásánál,
hanem igazi prófétai irányvétellel és látásmóddal a jövő felé fordul. Hiszen
most már csak a jövőnek van tétje magyarságunk és egyházaink megmaradása
szempontjából Erdélyben, Királyhágó-melléken, Romániában. Legyen hát ismertté
minél több magyar előtt a Kárpát-medencében és a nagyvilágban a bibliai kritériumoknak
megfelelő váradi üzenet! Ezért Tőkés
László levelének záró mondatait ide másolom. Indítson minél többünket őszinte
önvizsgálatra, fordítsa figyelmünket, alkotó energiáinkat az „ahogy lehet és az, amit lehet” cselekvés
irányába, mert sok tekintetben a 24. órában vagyunk.
„Hogyha élni akarunk, a hatalom és a pártpolitika, a többségi
elnyomás és a kisebbségi opportunizmus nyűgétől meg kell szabadulnunk. Egyedül
Krisztusra szabad hallgatnunk és néki szolgálnunk. Ebben a meggyőződésben és
törekvésben mindnyájan, még az ellenséges módon egymással szemben álló táborok
is egymásra találhatnak és megegyezhetnek. Ezt követeli meg erdélyi
magyarságunk java és érdeke.
A pusztai vándorláshoz fogható, jelenkori viszontagságaink
közepette az Úr parancsolatának engedelmeskedjünk: „Ne legyenek idegen isteneid én előttem!” (2Móz 20,3). „A világ
minden országával és azok dicsőségével” kecsegtető globalista világhatalom
ördögi kísértésével pedig Krisztus Urunk szavát szegezzük szembe: „Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az
Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mt 4,8-10)”.
Comments
Post a Comment