HÁROM „PROTESTÁNS” GYERTYÁM ÉG AZ ÖRÖK VÁROSBAN – RÓMAI LEVÉL AZ IMAÍVEKRŐL
HÁROM „PROTESTÁNS” GYERTYÁM ÉG AZ ÖRÖK VÁROSBAN – RÓMAI LEVÉL AZ IMAÍVEKRŐL
BÉKEIMÁK LENGIK KÖRÜL A SZENT PÉTER BAZILIKA, AZ ORSZÁGHÁZ KUPOLÁJÁT, ÉS A GYŐRI KARMELITÁKAT…
NÉMET LOSUNGOM ÉS OLASZ IMANAPTÁRAM HÁTIZSÁKBÓL ELŐVESZEM…
Isten Igéje imaívet
teremt a Vatikán és Budapest, meg valamennyi város, falu között szerte a
világon, bármely felekezetben éljenek is az imádkozó lelkek. Most, ezen a
délelőttön elzarándokoltam a Via della Conziliazione öreg kockalapjain a Szent
Péter tér irányában található karmelita templomba, a Santa Maria del Carmelo in Traspontina-ba. Miért oda? Mert szülő és
felnevelő városom, Győr rába-parti karmelita temploma végig kísérte gyermekségemet. Édesanyám oda ment minden reggel imádkozni családunkért. Közel laktunk, a későbbi
Schweizerhof nevet kapott épületben. Száz méterre a karmelitáktól. Aztán meg
azért is, mert háromemeletes családi házunkkal szemben, a káptalandombi
felhajtó út szögletében kicsiny szükséglakás szobában lakott az a karmelita
szerzetes, akitől latinul tanultam, meg Aqinói Tamás filozófiáját bontogatta ki
kamaszszomjúsággal kutató értelmem előtt. Csodáltam végtelen egyszerűségéért,
mély tudásáért és kérlelhetetlen kritikájáért a kommunista ateizmusról és a
kapitalista materializmusról. Az sem volt semmi, hogy az 1960—as években
kínaiul tanult, mert misszióba szeretett volna menni Kínába. Ezt a vasfüggöny
megakadályozta, majd súlyos betegsége nyomán kijuttatták szerzetesi elöljárói
előbb Bécsbe, aztán Rómába. Itt is halt meg. És most ezen a hétágra sütő, kéklő
egű római reggelen itt állok a karmeliták Szent Péter-tér közeli templomában. A
lelkem beleremeg, amint a hosszú templomhajó kőlapjain ballagok, s megállít a fríz karmelita professzor, újságíró, mártírteológus, professzor, Szent Titus Brandsma ember nagyságú
plakátja, amely a templomfalon jobbról-balról látható. Imádkozáshoz keresek egy
csendes padsort. Hátizsákomból előveszem német nyelvű protestáns Losungomat,
bibliaolvasó kalauzomat és az olasz nyelvű bibliaolvasó naptárt, a La fede ogni
giornot, a hit napi táplálékául szolgáló katolikus naptárt. A protestáns igekalauzban
a gyönyörűen mély ószövetségi Ige szinte elállítja a lélegzetemet: Így
szól a Seregek Ura: aki titeket bánt, a szemem fényét bántja! (Zakariás
2,12). Rögvest azokra gondolok, akik Isten szemefényeként, keresztyénként,
hitükért bántalmazást vállaltak és szenvedtek el, s a mártíromság sem
riasztotta el őket Istentől, hittől.
Írja Dr. Békefy Lajos
FRÍZFÖLD PROTESTÁLÓ
KATOLIKUS SZENTJÉNEK, TITUS BRANDSMANAK AZ EMLÉKE ELŐTT
Itt áll előttem embernyi méretben
a fríz Titus Brandsma szerzetes alakja, aki 1881-ben született Frízföldön, az
észak-német holland határ közelében. Pappá szentelése után kiváló tehetségét a
filozófia és a misztika kutatásában és tanításában kamatoztatta. A holland
Nijmegen Katolikus Egyetemén tanított 1923 óta, később rector magnificusa lett.
A náci ideológiával szemben erős kritikákat fogalmazott meg. Folyamatosan felemelte
szavát a sajtószabadság mellett a német megszállás idején. Hollandiában a
katolikus újságírók országos szervezetének volt a kinevezett lelkésze. Számára a sajtó az oktatás és
tájékoztatás kivételes eszköze volt, túllépve az akadémiai világ határait, milliókhoz
szólt. A sajtószabadság neki azt jelentette, hogy szabad volt az emberi
méltóság előmozdítása, a tények mögötti igazság
kutatása, felismerése, megfogalmazása és követése. Szemében az emberi
méltóság megölése az élő Isten arcának letörlését jelenti a világ és az emberiség
színéről, és ezt nem fogadta el. Protestáló katolikus volt az emberi méltóságért.
1942 januárjában letartóztatták és a dachaui koncentrációs táborba hurcolták,
ahol július 26-án hunyt el. Mártírélete sokaknak jelentett vigasztalódást a legmélyebb
mélységekben. 2022-ben Ferenc pápa szentté avatta. Ő is egyik szemefénye volt Istennek,
amiként a német kiváló protestáns teológus, D.
Bonhoeffer is, akit pedig ’45 elején végeztek ki. Brandsma kivégzése előtt néhány
héttel ezt írta: „Bánatomban boldog
vagyok. A szenvedésnek új értelmét
ismerem fel. Ez nagy nyereség, ez egyesít Istennel, üdvösségemmel. Senki nem
jön hozzám, de jó nekem itt egyedül lenni. Mert Te, Jézus, itt vagy. Soha nem
voltam még ilyen közel Hozzád. Maradj velem én Jézusom. Igen jó lesz nekem, ha Te
velem vagy…”.
KOVÁCS K. ZOLTÁN
MAGYAR KERESZTÉNYDEMOKRATA EMLÉKEZETE
Ez a mélységekben is Isten jelenlétét hívogató bizalom, remény és imádság kísérte Kovács K. Zoltán életét is, akinek e márciusi hét elején emlékezett meg a KDNP frakciója a Nemzeti Sírkertben lévő sírja előtt küzdelmes kisgazda, majd keresztyéndemokrata életéről. A Győr környéki Börcs és Mosonmagyaróvár katolikus agrármérnöke, a szociálisan érzékeny politikus emigrációjában a Szabad Európa Rádió szívesen hallgatott szerkesztője volt sok éven át. Amint lehetett, a hazai keresztyéndemokrácia elindításáért Münchenből Budapestre jött. Nekem áldott emlékű atyai támogatóm volt első könyveim megjelentetésében és a Protestáns Műhely szellemi, theo-politikai szolgálatában.
A nagy rendszerváltó kereszténydemokrata
nemzedék tagjaként szervezte és működtette fáradhatatlanul, humorral és hittel
a Barankovics Alapítványt. Felesége, Etelka mindenben tapintatos
szeretetével kísérte. Számos találkozás emléke ébredt bennem itt Rómában is,
például az első győri KDNP konferenciáé, 1992-ben, amit ő szervezett, Békés
Gellért, Pápai Lajos püspök úr, dr. Szolnoki Erzsébet egyháztörténész
előadásaival, megnyilatkozásaival. Protestánsok
a kereszténydemokráciában címmel a Protestáns Műhely bibliai alapú
értékrendjéről, theo-politikai céljairól szólhattam. Most, hogy elmenetelének
15. évfordulóján a KDNP frakció tagjai megálltak emlékező főhajtással földi
nyughelyénél, nekem a gyertyagyújtás maradt itt önkéntes feladatként a vatikáni karmelita templomban.
Őérette, Etelkáért, testvéri szívéért és a protestánsok KDNP-beli
együttműködését szelíd, de határozott szóval igénylő bölcsességéért adtam hálát
gyertyagyújtás előtt. Börcs községben
található emléktáblájának felirata valóságos confessio politicus, ami
most is felidéződött bennem: „…Folyamatosan keressük a szellemi és erkölcsi
felemelkedés, a nemzeti boldogulás útját”.
LEGYEN VÉGE MÁR, LEGYEN
BÉKE MÁR
Meggyújtott két gyertyám Titus
Brandsma és Kovács K. Zoltán emlékezetére ég itt a Via della Conziliazione karmelita
templomának március eleji hűvös csendjében. És közben valaki idelép hozzám, az
ügyeletes szerzetes, tapintatosan padomra teszi azt a kis hirdetőcédulát,
amelyen hívogatás olvasható imacsendre Ukrajnáért és Oroszországért. Let
there be peace on earth, let there be an end to war, let us pray for this
– olvasom a lapocskán. Legyen béke a földön, legyen vége a
háborúnak, imádkozzunk ezért… Nem szándékoztam, de ez a felhívás arra
ösztönzött, hogy meggyújtsam a harmadik gyertyát is. És imádkoztam, dúdolgattam
közben a börtönlelkészi szolgálataim idején a pálhalmai börtönóriás fogvatartotti
himnuszát: Hevenu shalom alechem, havanu
shalom elachem… Legyen békesség veled…
Milyen különös, hogy 2023 március
idusára közeledvén, azt érezhetem, hogy ez a világméretű békevágy, és békeima
jótékony felszálló harmatködként lengi körül a Szent Péter kupoláját. Hogy
mindenen a világosság és a fény legyen úrrá. Belső szemeimmel látom, a
duna-parti Parlament kupoláját éppúgy, mint a győri karmelita-templom és a
Püspökvár égre mutató, embereknek lelki oltalmat kínáló, hirdető templomtornyait.
Uram, halld meg milliók imáját, s add nekünk a Te békességedet, Feltámadott. Halálon,
öldöklésen, sötét erőkön diadalmas Krisztus, könyörülj meg rajtunk….
Comments
Post a Comment