NYÁRELEJI SAJTÓTÜKÖR - PILLANTS BELE! THEODIGEST - szerzői magánkiadás!
SZERZŐI MAGÁNKIADÁS
NYÁRELEJI SAJTÓTÜKÖR - PILLANTS BELE! THEODIGEST
TARTALOM
1. SHANGHAIBAN/KÍNA JELENT MEG: ÉVEZREDEK LELKI LÍRÁJÁVAL HÍVUNK TÉGED, SZENTLÉLEK ISTEN
With the Spiritual Lyre of Thousands of Years, We Call You, Holy Spirit of God
2. MÓDSZERAJÁNLÓ NYÁRI SPIRITUÁLIS FELTÖLTŐDÉSHEZ, IMARELAXÁCIÓHOZ
3. EKÖNYV 325 OLDALON: AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK NYÁRON IS
CSODÁK FÜZETE - SZELLŐKÖNNYED NYÁRI ISTENES GONDOLATFUTAMOK HATVAN NAPRA - A PRÓZAI LÉTLÍRA VÉGTELENÍTETT AKKORDJAIVAL
ELÉRHETŐ MINDENKINEK INGYEN EZEN A CÍMEN
https://issuu.com/thedigest48/docs/bekissuuv_glegsdgcsod_k_f_zete_5.docx?fr=sZTZkMTQzOTY3MzQ&fbclid=IwAR04Cl-CR6KA_0zkrDHW-I7mhaoG8ZkQ1lCSKhlCJ9NHYNsOTK-MpSGgxGM részlet és tartalomjegyzék
4. MEGJELENT A CONFESSIO LEGÚJABB SZÁMA, 2023/2.
5. HŰSÍTŐ, JÓZANÍTÓ PILLANATOK A FEHÉR ÉJSZAKÁKBAN ÉS A BALTI SZELLEMHÍDON
6. POZSONYI FRISS ANYAG: KALÁSZOK RINGÓ RITMUSÁRA ÉNEKELT A LELKÜNK EGÉSZ KÁRPÁT-HAZÁÉRT
7. POZSONY ÉS BUDAPEST: Létprizmán átragyogó boldogító kegyelem, maradj velünk!
8. KI A GYÖKÉR? MI A GYÖKÉR? - LÉTISMERETI PERCEK ÉGTARTÓ PÍNEÁK ALATT
9. Szívélyes üdvözlettel a Vatikáni Rádió világközpontjából, a Pápai Kertekből
10. BECSES SOROK KOLOZSVÁRRÓL - AZ ÍRÓ, AKI ÖSSZEKÖTI ERDÉLYT ÉS FELVIDÉKET NEM CSAK GUYANA SZÖRNYEIVEL
11. IDEGENNYELVŰ MEGJELENTETÉSEK A HUNGARY POST ENGLISH-BEN
OUR SOUL SANG FOR THE WHOLE CARPATHIAN HOMELAND...
Blissful grace shining through the prism of being, stay with us!
SHANGHAIBAN/KÍNA JELENT MEG: ÉVEZREDEK LELKI LÍRÁJÁVAL HÍVUNK TÉGED, SZENTLÉLEK ISTEN
Ma jött a hír a kínai Sanghaiból, hogy ez a pünkösdi írás megjelent
a CHINA CHRISTIAN DAILY C. ONLINE lapban.
Cím:
With the Spiritual Lyre of Thousands of Years, We Call You, Holy Spirit of God
EREDETILEG A FELVIDÉK.MA C. POZSONYI ONLINE LAPBAN
JELENT MEG, 2023.05.23-ÁN
Köszönet mindkét szerkesztőségnek! DrBL
EREDETILEG A FELVIDÉK.MA C. POZSONYI ONLINE LAPBAN
JELENT MEG, 2023.05.23-ÁN
OLVASHATÓ MAGYARUL ITT:
https://felvidek.ma/2023/05/evezredek-lelki-lirajaval-hivogatunk-teged-szentlelek-isten/
A painting of the Pentecost
Sunday, June 25, 2023
With the Spiritual Lyre of Thousands of Years, We Call You, Holy Spirit of God
By Pastor Dr. Lajos Bekefy
May 29,2023
English
中文
Our most mysterious holiday, perhaps the one described in the most ways, is Pentecost. In terms of content, it is far beyond the linguistic limits of pronounceability, the cold or warm forms of the church liturgy, the kind effort of folk customs to make Pentecost an uplifting occasion for everyday life.
Preceding these all by millions of years in time, surpassing all individual and community memory boundaries even in our retroactive memory, the essence of the holiday emerges. Holy Trinity in the actions of our God, in fire and wind, in the deepest desire to sing and in the voiceless prayers of the human soul, in the rapturous moments of experience of holiness, and in uncountable tuning light, color and sound effects.
Long-long before all sloppy and often senseless human speech, as the primeval force that lays a planetary nest for the future human world, from the futility and uselessness of material and energy, the Spirit of God, his Rúah, floated there with the tremendous law-giving power of the spirit at the alpha of earthly existence. God, the Holy Spirit has dreamed to us of a beautiful and fertile park of life, a blissful wellness of goodness and beauty, created Eden is for us, “Welcome!” artfully furnished as an unlabeled wonderland for the future of the first couple of people and the mankind.
The divine Spirit was there when the Lord breathed life into Adam, who was formed from the dust of the earth, he was glorified dust, because God cherished him already in mud, and when the storms roared and the elements raged, fire and thunder traversed the earth, he showed perfectly: He does not dwell in the creations of his own hands, nor in any corner of our living planet, but all this exists in Him, is from Him and through Him, exists.
After every rock-shattering sound, a soft and gentle voice rang out, and He dwelt in it. In his own voice and his own speech, in his words and advice. And to Elijah (1 Kings 19), who was hiding in a cave in his fear, the Spirit of the Lord gave him not only the food he carried on during the dramatic consideration of his perceived loss of personal meaning of life. It was the sign of the presence of God's Spirit, above all of the pneumatic, Holy-Souled ability to hear the voice of the personal Spirit. Elijah had faith in God strong through surrending that overcomes doubt, cynicism.
Since then, this inner fine-tuning, the self-emptying readiness of the human psyche and our entire personality is the beautiful movement of existence, the personal condition with which we can call upon God’s Holy Spirit. This inner humility in the form of grace. This is a deep thirst for God and a hunger for God is how He resonates in us. He, the Spirit of God notices this spiritual thirst ad hunger in us, therefore He will step into the emptiness of our inner chalice that yearns for Him.
And then deep inside, with a gentle word or a silent tenderness, he tunes our soul to a hymn to God, like a Mother who gives to her child’s soul safety and joy.
Earth and heaven are full of spiritual songs of the Spirit, spiritual hymns, the most beautiful chants and thoughts of the human word. The spiritual lyre of thousands of years echoes in infinity, like a great cosmic concert between our earth and the stars. A million spiritual improvisations, and confessional chords, or as the playful gurgling of a spring bubbling as a thin, crystal-clear trickle. Like the incredibly tiny source of the Danube at Donaueschingen/Germany with her telling soundlessness. We wander through the historical liturgy of the yearning for God's Spirit at Pentecost in preparation for this year’s Pentecost, with spiritual three-minute quotes.
ON THE STRINGS OF THE SOUL, OUR GENTLE WORDS FLY TO YOU, LORD, AND TO EACH OTHER
At the end of the 300s, between the Tigris-Euphrates rivers, he lived the life of a Soul-singer in very simple circumstances. A Father of oldchurch, Kyrillonas, absolutely attuned to God, is been the author of the gentle harmonies of hymns and odes.
His melodies, which are more than 1,600 years old, still sound on the eternal strings of the Spirit in a way that appeals to our hearts. This is how the old man of God calls Him:
“Oh, my brothers, sons and daughters of the church, come, let’s gather together! Let’s put on the weapons of faith and tune our souls to the songs of the prophets! Let’s sing the psalm melodies on the strings of the heart! We must stand in the struggle, do not hesitate. Let us grasp the sword of the cross and strengthen our hearts with the pillars of prayer”.
He offers the spiritual weapons of faith and the sword of the cross not against people, but against the destructive cynicism of the devil, the worldly prince of unbelief. In the midst of destructive historical storms, he plucked his Soul strings like this:
“The country is sick, the earth is sick, but your medicine is strong, Lord; the world is weak, but Your chastisement is mighty, Lord; the created world struggles, but Your strength is fruitful; people fell to the ground, but Your teaching staff reached out to us. Let us pour out our complaints before you, and while I speak, let me breathe a little from my burden. Just give me a drop of mercy, Lord, heal my children and all the sick!… Daily news of unrest, misfortunes, hourly news of calamities reach us, everywhere there is only fight and fear! Lord, if You don’t come to us, we will become a wasteland.”
His words are almost pleading, begging for God to listen to the prayers of children, women and everyone. Does the Spirit find such pleading words with us, here in the great country China? “Lord, turn away the sword of your wrath from us! See and hear, Lord, that hymns sound on the lips of children, and women sing psalms to You! Fill the earth again with salvation and peace! Lord, give us again fruit-ripening, sunny summers and blessed winters!”.
On the beauty of the gospel, of reading the Bible, on its purifying and reshaping power: “When I think about the gospel, I realize: I encounter the message of life in it. The preaching of the evangelist János grabs you and makes you wonder. John and those with him became a source of water in creation. This is how humanity tasted the sweet flavors of a perfect life, the exhausted world was satisfied by the gospel… And the Spirit comes with tongues of fire, with the declarations of the Paraclete (Spirit). A new language will be born and will live in you, the subtle vibrations of the Spirit will linger in your hearts”.
THE SOURCE OF VOX HUMANA IS VOX DIVINA
Let’s hear the vox divina, God's Word, and hear it with others, a true cure for silence. The new language, the language of the Spirit, is what can be born in us even today, subtle vibrations, with inner voices attuned to God and fellow man, to peace. This is true even if we live in the neighborhood of the lion’s roar of willful and evil human peace-breakers. The Spirit teaches and enables conscious internal self-defense, warding off the harmful effects of sin, and detoxification with His superpower. If such voices, the spontaneous words of the Spirit arise or come together in us, then in today’s flood of murderous and filthy words, in the mudslide of only speech after speech, a pearl of truth suddenly shines forth: the true voice of humanity, the vox humana.
But only if we are able to return to deep silence for three or ten minutes, listening, asking, concentrating to hear the gentle, creative divine voice, the vox divina.
Retune and purify our noisy inner man, our attention cup, our speech by psychically and prayerfully attuning to the divine voice. Let the improvisations of thousands of years or conscious, internal attunement exercises, the harmonies of the Kyrillon prayer, and the miracles of confession help you in this preparation for Pentecost.
MÓDSZERAJÁNLÓ NYÁRI SIRITUÁLIS FELTÖLTŐDÉSHEZ, IMARELAXÁCIÓHOZ
Nyári üdülés, vakáció lelki feltöltődéssel, Isten-magas mélységekkel
Szentháromság utáni 3. vasárnap személyes léleképítő tanácsokkal minden napra
Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
(Zsoltárok 46,11)
Nem mindegy, hogy költséges és fizikai felüdülést, pihenést is ígérő nyári üdülés, vakációs hetek után milyen állapotban térünk vissza a mindennapi kerékvágásba. Ahhoz, hogy egész személyiségünk felfrissüljön, kívül-belül fittek legyünk a nyár végére, a lelki kondicionálás, tréning is elengedhetetlen. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani azoknak, akik a saját lelkük kondicionálásához, a tényleges relaxációhoz Isten Igéjét és Szentlelkét is segítségül hívják.
Abból indulhatunk ki, hogy ezredévek óta a csend az a közeg, amiben az egész személyiség felüdülését, felfrissülését, megújulását eredményesen lehet megvalósítani. (Az imádkozó remeték sivatagokban, puszta helyeken száz évet is megéltek ilyen módon!). Ahhoz, hogy digitálisan sűrű napjainkban összeszedetten, koncentráltan tudjunk Istenre, az Ő üzenetére figyelni, s Vele igazán tartalmas, őszinte beszélgetést folytatni a saját lelkünk semmivel nem helyettesíthető hangján, s a magunk belső hangját is meghallva, megfelelő csendhelyszínt szükséges keresnünk. Ebben is csodálatosan tanácsol az Ige, hiszen a 23. zsoltár kezdő versei megjelölik az alkalmas helyválasztást:
„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget engem, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (23,1-3).
A csendes vizekhez terelgetés olyan helyet jelöl, ami félreesik a camping vagy a szálloda zsivajától, az autópálya zaj- és bűzártalmaitól, az olykor gátlástalan, ordítós emberi szórakozásféléktől. Az open air, a szabad ég alatti lelki kikapcsolódás és az át-, meg ráhangolódás a mennyei hullámhosszra csak csendes helyen, tengerparti zugban, homokdűnében, Balaton-parti árnyas öbölben, hegyek félreeső tisztásain, vagy egyszerűen a szálláshelyünk szobájának legcsendesebb szögletében sikerülhet. A külső zavartalanság biztosítása a mi feladatunk saját magunk érdekében.
Amikor már megvan az alkalmas hely, akkor kellenek eszközök is. Mindenekelőtt a Biblia, esetleg egy kis spirituális jegyzetfüzet. Lehet az Igét bibliaolvasó kalauz segítségével olvasni, de lehet spontánul, ott, ahol éppen kinyílik. Lehet rendszeresen-módszeresen, kiválasztva egy újszövetségi és ószövetségi könyvet, lehetőleg rövidebbeket. Van, aki szívesen lapoz fel egy-egy éneket, akár hogy csak szép lelki tartalma miatt elolvassa. Tehát az énekeskönyv is jó. Vannak, akik tematikus bibliamagyarázatot is magukkal visznek lelki felüdülésük igényes műveléséhez. Mindezt mobilon is megtaláljuk, ma már mindenre van applikáció. Ezek a külső feltételek.
Ha megvan a csendes hely, a legszükségesebb eszköz, a Biblia és esetleg más kellékek, akkor kezdődik a lényeg, a lélektréning.
Érdemes követni néhány közismert egyházi ének egy-egy sorát. Például: Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. Vagy: Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, Szívem csendben az Úrra figyel. Az ilyen sorokat az Istenre való hangolódáshoz érdemes újra ismételni, mobilapplikáción keresztül fülhallgatóval meg is hallgathatjuk ezeket. Akár többször is, amíg érezni fogjuk, hogy a külső-belső zörejek, hangok, képek, bosszantó vagy idegesítő szó-, és hangfoszlányok lassan lehalkulnak, eltűnnek. Igen alkalmas mindkét lelki ének a külvilág kikapcsolására és a belvilágra, az Igére történő ráhangolódáshoz.
Imádsággal tehetjük lelki fülünket, szívünket, lelkünket befogadóvá, nyitottá Isten üzenete előtt.
Legfontosabb, hogy ki is fejezzük Istennek, hogy készen állunk a meghallgatására. Énekeink között van olyan is, ami ezt a nyitottságot szépen ki is fejezi, akár mi is mondhatjuk: Szólj, szólj hozzám Uram, mert szolgád hallja szódat… Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
Az igeolvasást ezzel a nyitottsággal, figyelemmel, üzenetszomjúsággal kezdjük el. Egy kiválasztott Igét vagy soron következő bibliai részt, ó-, és újszövetségi fejezetet olvassunk el. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy Ő tegyen hangsúlyossá számunkra személyesen szóló, nekünk készített igerészt, verset. Ne kapkodjuk el a lelki lélegzetvételt. Nyugodtan, mélyen átérezve olvassuk az Igét. Nem teljesítményre, időre olvasunk, hanem Isten szent üzenetének, gyógyító, relaxáló, megújító, innovatív személyes üzenetének keresésére, átgondolására, elfogadására. A szentség erejének magunkba engedésére. Az igeszakaszt, amiről azt érezzük, hogy „Igen! Ez az!” – ez most hozzám szól, olvassuk el kétszer-háromszor. Fogalmazzuk meg, miért szólít meg most különösen is az adott igeszakasz. Mire világít rá életemben, mit vár el tőlem? Akár dátumos naptárfüzetünkbe fel is jegyezhetjük az igehelyet, ami erősebben megszólított, és azt is egy-két szóval, miért éreztem olyan elevenen beszédesnek az Igét, s milyen választ adok rá. Hagyjunk időt arra, hogy Isten „belengesse” lelkünkbe Szentlelke által az Igét. Ízleljük újra lelkünkkel az örökkévalóság jó ízeit. Hagyjuk, hogy az Ige átjárja gondolatainkat, érzelemvilágunkat, átmelegítse, átfényesítse lelkünket. Ez a személyes belső csend, az Isten-magas elmélyülés akár pár percen át is tarthat.
Amikor már úgy érezzük, hogy az Ige mélymerüléséből ismét a szavak szintjére, a tudatosítás szintjére emelkedünk, akkor az élő Igére ráfelelő személyes imában köszönjük meg a legfontosabb üzeneteket. Akár újra, hálamondatokba fogalmazva mondjuk el Istennek, Jézus Urunknak a Szentlélek adta nyelvi eszközökkel. És végül, ha van valamilyen motívumszó, hívó szó, ami a csendességben kikristályosodott, azt bevihetjük a világháló böngészőjébe, s még ének is adódhat hozzá. Vagy ha ennek éppen az adott alkalommal nem érezzük szükségét, akkor a Mi Atyánk elmondásával zárhatjuk léleképítő imameetingünket Istennel. Úgy tapasztaljuk majd, hogy egy-egy ilyen csendesség után más emberként állunk fel, indulunk neki a szokásos nyári üdülési programok napi szintű megvalósításának, élvezésének. Este, ami a legtöbb helyen nagyon nyüzsgő ebben a napszakban, talán lefekvés előtt, magunkban még egyszer felidézhetjük a reggeli csendáldásokat és köszönjük is meg röviden Urunknak az imarelaxációban adott mennyei jó ízeket, üzeneteket. Hogy mennyi ideig tartson egy-egy ilyen imameeting Istennel? Amennyire szükségünk van, ezt ki-ki maga megérzi majd.
Az Úr csodásan működik… címmel nyári feltöltődést segítő E-könyvet is ajánlunk kedves olvasóinknak. A nyári szezonra hatvan írással, 325 oldalon, sok színes fotóval, a Felvidék.ma oldalon megjelent írások rendszeres és tematikus válogatásával igyekszünk a tényleges lelki relaxációt, feltöltődést támogatni.
Ebben két gyakorlati, módszertani felkészítő is várja az érdeklődőket.
Az egyik a GYAKORLATI BEVEZETŐ 1. Nyári imarelax tíz percben, nyolc mozdulattal – Tíz perc felüdítő lélekmasszázs.
A másik a GYAKORLATI BEVEZETŐ 2. Vasárnapi imarelax – gyakorlatok nehéz időben – „Nem fél a szívem” címmel.
A felkészítők IDE kattintva érhetők el.
Szívből kívánom, hogy a nyári üdülés minél több honfitársunknak, családnak hozza el a teljesebb felüdülést, a test-lélek-szellem megújulását, és némi békesség tartalékot az otthoni dolgos hétköznapokhoz, amelyekben a megkezdett lelki építkezés is folytatódhat!
Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz.
(Dr. Békefy Lajos)
NYÁRI ÜDÜLÉS, VAKÁCIÓ LELKI
FELTÖLTŐDÉSSEL, ISTEN-MAGAS MÉLYSÉGEKKEL
Szentháromság utáni 3. vasárnap személyes léleképítő tanácsokkal minden napra
Csendesedjetek el és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
(Zsoltárok 46,11)
Írta Dr. Békefy Lajos
Nem mindegy, hogy költséges és fizikai felüdülést, pihenést is ígérő nyári üdülés, vakációs hetek után milyen állapotban térünk vissza a mindennapi kerékvágásba. Ahhoz, hogy egész személyiségünk felfrissüljön, kívül-belül fittek legyünk a nyár végére, a lelki kondicionálás, tréning is elengedhetetlen. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani azoknak, akik a saját lelkük kondicionálásához, a tényleges relaxációhoz Isten Igéjét és Szentlelkét is segítségül hívják.
Abból indulhatunk ki, hogy ezredévek óta a csend az a közeg, amiben az egész személyiség felüdülését, felfrissülését, megújulását eredményesen lehet megvalósítani. (Az imádkozó remeték sivatagokban, puszta helyeken száz évet is megéltek ilyen módon!). Ahhoz, hogy digitálisan sűrű napjainkban összeszedetten, koncentráltan tudjunk Istenre, az Ő üzenetére figyelni, s Vele igazán tartalmas, őszinte beszélgetést folytatni a saját lelkünk semmivel nem helyettesíthető hangján, s a magunk belső hangját is meghallva, megfelelő csendhelyszínt szükséges keresnünk. Ebben is csodálatosan tanácsol az Ige, hiszen a 23. zsoltár kezdő versei megjelölik az alkalmas helyválasztást: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget engem, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (23,1-3). A csendes vizekhez terelgetés olyan helyet jelöl, ami félreesik a camping vagy a szálloda zsivajától, az autópálya zaj- és bűzártalmaitól, az olykor gátlástalan, ordítós emberi szórakozásféléktől. Az open air, a szabad ég alatti lelki kikapcsolódás és az át-, meg ráhangolódás a mennyei hullámhosszra csak csendes helyen, tengerparti zugban, homokdűnében, balaton-parti árnyas öbölben, hegyek félreeső tisztásain, vagy egyszerűen a szálláshelyünk szobájának legcsendesebb szögletében sikerülhet. A külső zavartalanság biztosítása a mi feladatunk saját magunk érdekében.
Amikor már megvan az alkalmas hely, akkor kellenek eszközök is. Mindenek előtt Biblia, esetleg egy kis spirituális jegyzetfüzet. Lehet az Igét bibliaolvasó kalauz segítségével olvasni, de lehet spontánul, ott, ahol éppen kinyílik. Lehet rendszeresen-módszeresen, kiválasztva egy újszövetségi és ószövetség könyvet, lehetőleg rövidebbeket. Van, aki szívesen lapoz fel egy-egy éneket, akár hogy csak szép lelki tartalma miatt elolvassa. Tehát az énekeskönyv is jó. Vannak, akik tematikus bibliamagyarázatot is magukkal visznek lelki felüdülésük igényes műveléséhez. Mindezt mobilon is megtaláljuk, ma már mindenre van applikáció. Ezek a külső feltételek.
Ha meg van a csendes hely, a legszükségesebb eszköz, a Biblia és esetleg más kellékek, akkor kezdődik a lényeg, a lélektréning. Érdemes követni néhány közismert egyházi ének egy-egy sorát. Például: Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz. Vagy: Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, Szívem csendben az Úrra figyel. Az ilyen sorokat az Istenre-hangolódáshoz érdemes újra ismételni, mobil applikáción keresztül fülhallgatóval meg is hallgathatjuk ezeket. Akár többször is, amíg érezni fogjuk, hogy a külső-belső zörejek, hangok, képek, bosszantó vagy idegesítő szó -, és hangfoszlányok lassan lehalkulnak, eltűnnek. Igen alkalmas mindkét lelki ének a külvilág kikapcsolására és a belvilágra, az Igére történő ráhangolódáshoz.
Imádsággal tehetjük lelki fülünket, szívünket, lelkünket befogadóvá, nyitottá Isten üzenete előtt. Legfontosabb, hogy ki is fejezzük Istennek, hogy készen állunk a meghallgatására. Énekeink között van olyan is, ami ezt a nyitottságot szépen ki is fejezi, akár mi is mondhatjuk: Szólj, szólj hozzám Uram, mert szolgád hallja szódat…Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
Az igeolvasást ezzel a nyitottsággal, figyelemmel, üzenetszomjúsággal kezdjük el. Egy kiválasztott Igét vagy soron következő bibliai részt, ó-, és újszövetségi fejezetet olvassunk el. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy Ő tegyen hangsúlyossá számunkra személyesen szóló, nekünk készített igerészt, verset. Ne kapkodjuk el a lelki lélegzetvételt. Nyugodtan, mélyen a lelkünkbe szíva olvassuk az Igét. Nem teljesítményre, időre olvasunk, hanem Isten szent üzenetének, gyógyító, relaxáló, megújító, innovatív személyes üzenetének keresésére, átgondolására, elfogadására. A szentség erejének magunkba engedésére. Az igeszakaszt, amiről azt érezzük, hogy „Igen! Ez az!” – ez most hozzám szól, olvassuk el kétszer-háromszor. Fogalmazzuk meg, miért szólít meg most különösen is az adott igeszakasz. Mire világít rá életemben, mit vár el tőlem? Akár dátumos naptárfüzetünkbe fel is jegyezhetjük az igehelyet, ami erősebben megszólított, és azt is egy-két szóval, miért éreztem olyan elevenen beszédesnek az Igét, s milyen választ adok rá. Hagyjunk időt arra, hogy Isten „belengesse” lelkünkbe Szentlelke által az Igét. Ízleljük újra lelkünkkel az örökkévalóság jó ízeit. Hagyjuk, hogy az Ige átjárja gondolatainkat, érzelmi világunkat, átmelegítse, átfényesítse lelkünket. Ez a személyes belső csend, az Isten-magas elmélyülés akár pár percen át is tarthat. Amikor már úgy érezzük, hogy az Ige mélymerüléséből ismét a szavak szintjére, a tudatosítás szintjére emelkedünk, akkor az élő Igére ráfelelő személyes imában köszönjük meg a legfontosabb üzeneteket. Akár újra, hálamondatokba fogalmazva mondjuk el Istennek, Jézus Urunknak a Szentlélek adta nyelvi eszközökkel. És végül, ha van valamilyen motívumszó, hívó szó, ami a csendességben kikristályosodott, azt bevihetjük a mobil világháló keresőbe, s még ének is adódhat hozzá. Vagy ha ennek éppen az adott alkalommal nem érezzük szükségét, akkor a Mi Atyánk elmondásával zárhatjuk léleképítő imameetingünket Istennel. Úgy tapasztaljuk majd, hogy egy-egy ilyen csendesség után más emberként állunk fel, indulunk el a szokásos nyári üdülési programok napi szintű megvalósításának, élvezésének. Este, ami legtöbb helyen nagyon nyüzsis ebben a napszakban, talán lefekvés előtt, magunkban még egyszer felidézhetjük a reggeli csend áldásokat és köszönjük is meg röviden Urunknak az imarelaxációban adott mennyei jó ízeket, üzeneteket. Hogy mennyi ideig tartson egy-egy ilyen imameeting Istennel? Amennyire szükségünk van rá, ezt ki-ki maga megérzi majd.
Az Úr csodásan működik… címmel nyári feltöltődést segítő E-könyvet is ajánlunk kedves olvasóinknak. A nyári szezonra hatvan írással, 325 oldalon, sok színes fotóval, a Felvidék.ma oldalon megjelent írások rendszeres és tematikus válogatásával igyekezünk a tényleges lelki relaxációt, feltöltődést támogatni. Ebben két gyakorlati, módszertani felkészítő is várja az érdeklődőket. Az egyik a GYAKORLATI BEVEZETŐ 1. Nyári imarelax tíz percben, nyolc mozdulattal - Tíz perc felüdítő lélekmasszázs. A másik a GYAKORLATI BEVEZETŐ 2. Vasárnapi imarelax – gyakorlatok nehéz időben - „Nem fél a szívem” címmel. Elérhetőségük: https://issuu.com/thedigest48/docs/bekissuuv_glegsdgcsod_k_f_zete_5.docx?fr=sZTZkMTQzOTY3MzQ&fbclid=IwAR04Cl-CR6KA_0zkrDHW-I7mhaoG8ZkQ1lCSKhlCJ9NHYNsOTK-MpSGgxGM
Szívből kívánom, hogy a nyári üdülés minél több honfitársunknak, családnak hozza el a teljesebb felüdülést, a test-lélek-szellem megújulását, és némi békesség tartalékot az otthoni dolgos hétköznapokhoz, amelyekben a megkezdett lelki építkezés is tovább folytatódhat!
Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz
EKÖNYV 325 OLDALON: AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK NYÁRON IS
(részlet)
CSODÁK FÜZETE 5.- SZELLŐKÖNNYED NYÁRI ISTENES GONDOLATFUTAMOK HATVAN NAPRA - A PRÓZAI LÉTLÍRA VÉGTELENÍTETT AKKORDJAIVAL
https://issuu.com/thedigest48/docs/bekissuuv_glegsdgcsod_k_f_zete_5.docx?fr=sZTZkMTQzOTY3MzQ&fbclid=IwAR04Cl-CR6KA_0zkrDHW-I7mhaoG8ZkQ1lCSKhlCJ9NHYNsOTK-MpSGgxGM
SZELLŐKÖNNYED NYÁRI GONDOLATFUTAMOK KÖNNYELMŰSÉG NÉLKÜL
ISTENRŐL, EMBEREKRŐL, NAPJAINKRÓL, JÖVŐNKRŐL, KÁRPÁT-HAZÁRÓL,
A TEREMTETT VILÁG TÜNDÖKLÉSÉRŐL KATASZTRÓFÁK KÖZBEN IS
Írja Dr. Békefy Lajos
Róma-Budaörs-Pozsony
2023 nyárelőn
GYAKORLATI BEVEZETŐ 1.
Nyári imarelax tíz percben, nyolc mozdulattal
Tíz perc felüdítő lélekmasszázs
GYAKORLATI BEVEZETŐ 2.
Vasárnapi imarelax – gyakorlatok nehéz időben
„Nem fél a szívem”
1. Kalászok ringó ritmusára énekelt a lelkünk egész Kárpát-hazáért
Öko-spirituális pillanatok a bakonyi szélkerék
és az érő gabonamezők között
Csendes lamentáció a Nemzeti Összetartozás Napjára
6. Istentitkos Szentháromság, álmélkodással csodálunk!
A keresztyén hit legnagyobb titkának ünnepére
Pünkösdjeink hirdetik: Isten és Jézus leheletéből élünk
9. Pünkösdi hála-ciklus minden magyar szívnek Kárpát-haza szerte
10. Szétkáromkodott ország vagy anyanyelvvel is védelmezett haza?
11. Kárpát-hazai önismereti percek
Felvidék leghívebb magyarja, Duray Miklós szellemében
12. Három perc a nemzeti önismeret kultúrájáért
13. Mennybe emelt Úr Krisztus, egyetemes vonzásodért magasztalunk Téged
14. Mindenen túlemelő szabadságunk csodaeszköze, imádság, köszöntelek!
15. A keresztyén európaiság karaktervesztése ellen
Bécsi megfigyelőközpont az Európán belüli keresztyénellenesség vizsgálatára
16. Ferenc pápa „csókjai”
Spirituális kamerám felvételeiből...
17. Felejthetetlen találkozások a könyvek szellemhídjain
18. Mi lenne, ha...Isten irgalma nem lenne velünk?
19. „Munkájukért nagyon becsüljétek és szeressétek őket!"
20. Ha békét akarsz, készülj a békére!
A protestantizmus békepotenciálja
21. Európai love story a "háborús békeidőkből"
22. Minden pillanatnak Isten-többlete van
23. Istenünk létritmikája boldog létezésünk forrása
24. Liliomok elmúlás illatával jövök hozzád, Uram!
25. Töltekezzél fel pozitív gondolatokkal, érzésekkel
26. Istennek nincs amnéziája
27. Viharok dúlta lelkek Általad nyugtató víztükörré válnak…
28. Valaki imádkozott értem…
29. Imavirágok Isten virágmezején…
Avagy az engedetlenség szenvedéstörténete
36. Mennyei GPS, önismereti őskódex vezetésével heti útravaló
A ki mondta ősdezinformációtól a mit tettél létromboló lázadásig, s az „ellenvakcináig”
Digitális korunkban is beszélgetésre hív minket Isten
Homo vastans – a pusztító ember a posztmodern, digitális kor favoritja?
39. Keresztyének szépségfürdőzése a fenséges felségesben
A református Karl Barth és a római katolikus Hans Urs von Balthasar szépségnézeteiről
40. Az értékek és az embert értékelő életszemlélet győzelme, jövőképessége
41. Vasárnapi merengő Isten-pirkadatban
42. Felvidéki és délvidéki szemmel Rómában, mely fölött egy titkos kéz őrködik
Jövőfoganó nemzeti nászok Hungáriában
44. Elképesztően gazdag magyar nyelvű imakultúránkról
45. Istent nem lehet digitalizálni
Létregényem lapjain Szárszó 2022 apropóján
46. Kiszomjazva – Rád szomjazva
47. Létezési láncolatok
48. Csillagmilliárdok közt ágyaztál meg nekünk – Földünket Fiaddal rangosítottad
Teremtés esztétika - Teremtés etika – Tudományos visszajelzések
49. A külső-belső szakrális terek létfontossága
Van-e csendszigeted?
50. Belepillantottam az idő íriszébe és megéreztem Isten idő fölötti szeretetét
51. Létcsönd, csöndívek, csöndszivárványok egykor és ma – a Lélek nem kiált, nem lármáz, hangtalanul teremt
52. A sivatagnak szélre, lelkednek Istenre van szüksége
53. Isten Igéjével elpukkasztja önigazoló véleménybuborékainkat...
...s bevon menny-magas élet-búrája alá
54. Isten szűztiszta kalásza, Jézus, szívemet hozom Eléd
55. Hogy fog majd kinézni életed össz(pont)képe?
56. Szokott-e Isten tükörbe nézni?
Spirituális belső beszélgetés
katolikus, evangélikus, református lélekhangokkal
57. Isten-csendben – lélek-derengésben – Három perc az örök életért
Hogy a lelkünk meg ne ráncosodjék
58. Hétközi spirituális szókincs gyarapítás: Isten-derengés
59. Isten-lesen csak csendesen
60. Magyarsággondozás – nemzetgondozás
Jézus boldogító vonzásában 60 éve – másokért
Valamennyi cikk itt jelent meg:
https://felvidek.ma/tag/dr-bekefy-lajos-rovata/
MEGJELENT A CONFESSIO LEGÚJABB SZÁMA, 2023/2.
TÉMA: Magyarok a határon túli népszámlálás tükrében
Békefy Lajos:
Keresztyénüldözés a XXI. században – Csak a módszerek változnak
30 éves a Károli Gáspár Református Egyetem:
Trócsányi László és Karasszon István beszéde
Békési Sándor:
Gulácsy Lajos életmű-kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában
Örömmel és köszönettel olvastam Nt. Csoma Áron Főszerkesztő Úr, az MRE kulturális folyóirata, a Confessio felelős vezetője levelét. Ebben arról tájékoztat, hogy a legfrissebb számban megjelent a 21. századi keresztyénüldözéssel foglalkozó tanulmányom. Hálás köszönet Felelős Szerkesztő Úr! Szívélyes üdvözlettel, áldáskívánással, Dr. Békefy Lajos Ph.D.
RÉSZLET
Keresztyénüldözés a XXI. században – csak a módszerek változnak
Ami mindannyiunkat érint valamiképpen[1]
„A 20. század végén és a 21. század elején több mártír halt meg hite miatt,
mint az előző 19 évszázadban összesen” (Ch. Colson)
Személyes indoklás. 2010-et írtunk, amikor a nemzetközi sajtóban felfigyeltem Joucef Nadarkhani iráni protestáns lelkész hányattatásaira. Csak azért, mert Bibliát olvasott ő és családja, meg házi istentisztelteket tartott, megvádolták idegen érdekek (Izrael, USA) kiszolgálásával, államellenes és iszlámellenes felforgató tevékenységgel. 35 évesen halálra ítélték, ekkor a börtönből családjának és kis hívő, imádkozó közösségének írt levelében így fogalmazott: „Mindenben átadom magamat Isten akaratának”.[2] Győztes története világméretű imaösszefogás nyomán, nyolc év börtönnel háta mögött, szabadulással fejeződött be. A 2,3 millió twitter, email közbenjárására is, amit a Billy Graham Társaság felhívására imádkozó hívők küldtek a vallási és a bírói hatalom iráni fejének, Ajatollahnak, aki a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM) tiltakozásai és a diplomáciai nyomás hatására végül is nem írta alá a halálos ítélet végrehajtását. így Joucef Nadarkhani története élettel, imával, hálával folytatódott. Ez a személyes szabadítástörténet késztetett arra, hogy a keresztyénüldözés történetével, aktuális helyzetével behatóbban kezdtem foglalkozni és könyveimben, közel 100 írásban kutatom, publikálom a mára már közel 360 millió keresztyén testvérünket közvetlenül érintő üldözés, mártíromság eseteit. Azzal a különös históriával, ami Jézus Krisztus hűséges tanítványainak az életét folyamatosan kíséri, aminek hazánkban és a környező országok, a Kárpát-haza (Duray Miklós) keresztyénei között egészen a közelmúltig megvoltak a drámai, magyar mártírokat követelő brutális történetei. A keresztyénüldözés históriája pedig mindaddig folytatódik, amíg a történelemnek vége nem lesz, s Urunk el nem jön az Ő Országában…
[1] Utalás a keresztyénüldözés témájában alapműnek számító könyv címére: Thomas Schirrmacher, Christenverfolgung geht uns alle an – Auf dem Weg zu einer Theologie des Martyriums – 70 biblisch-theologische Thesen. Verlag für Kultur und Wissenschaft, Bonn 2011.
[2] Történetét részletesen megírtam 10 fejezetben, in: Békefy Lajos, Kereszttűzben – a keresztyénüldözés rövid históriája Jézustól napjainkig, a vallások jövője és szerepe a 21. században – Tények – trendek – teendők. Barankovics István Alapítvány, Budapest 2015, 47-60. oldal: Győztes történet. A kolozsvári agnusradio.ro-n nyolc éven át dokumentáltam az eljárást (bekefy.agnusradio.ro). – Hálás vagyok Istennek és köszönettel tartozom Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, aki a könyv bemutatójának napján, 2015. december 10-én a következő levelet juttatta el hozzám: „Amikor korunk Európájáról, a keresztyénségünkből származó kötelességeinkről és Magyarország jövőjéről gondolkodunk, azzal szembesülünk, hogy nemzeti létünk és megmaradásunk záloga az önazonosságunk kérdésében rejlik. Tudnunk kell, kik vagyunk, mert abból következik, hogy merre tartunk. Az Ön Keresztút című könyve épp erre tanít bennünket. Ajándékba küldött, számomra dedikált könyvét ezúton szeretném megköszönni… Orbán Viktor”. Nadarkhani lelkészről 24 PPT előadást tartottam, s ismertettem meg hányattatásait a Kárpát-haza területén élő, meghívó testvéreimmel. Imádkoztunk érte a nagyváradi Partiumi Egyetemen, a rév-komáromi Selye Egyetem Teológiai Fakultásán, számos gyülekezeti, presbiteri konferencián itthon és határon túl. Több kötetben írtam a keresztyénüldözés teológiai, szociológiai összefüggéseiről, XXI. századi trendekről, bőséges aktuális irodalmi utalásokkal: Békefy Lajos – Birkás Antal (szerk.): Napjaink dilemmái – Protestáns válaszok. Szociáletikai kézikönyv mindenkinek. Világvallások jövője – a jövő világvallásai – elvirágzás vagy végküzdelem? – Türelem – Vallásszabadság. 252. oldal. Barankovics István Alapítvány, Budapest 2015. – Békefy Lajos - Birkás Antal: Protestáns szociáletika, IV. Az integrált protestáns felelősségetika alkalmazása a világvallások neoreneszánszának, a szekularizációnak és a vallási versenyfutásnak a területén, 160-204. oldal, Calvin J. Teológiai Akadémia, Komárom 2017. – Kaló József - Újházi Lóránd (szerk.), Budapest-jelentés a keresztyénüldözésről 2018, Napjaink keresztyénüldözése – elméleti és gyakorlati keresztyén-protestáns válaszok – Néhány történetteológiai, vallásfenomenológiai megállapítás, aktuális szituáció- és trendelemzés, 49-62. oldal, Dialóg Campus Kiadó, Budapest 2018 – Békefy Lajos, Léterő – Erőnlét – Válogatott vallomások, szépirodalmi, tudományos, közéleti esszék, IV. Keresztyénüldözés; V. Világkeresztyénség – világvallások, 121-140. oldal, Gondolat, Budapest 2021
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
.jpg)
HŰSÍTŐ, JÓZANÍTÓ PILLANATOK A FEHÉR ÉJSZAKÁKBAN ÉS A BALTI SZELLEMHÍDON
Írta Dr. Békefy Lajos
FEHÉR ÉJSZAKÁK NÉMI PISZKOSFEHÉRREL
Amikor F. M. Dosztojevszkij (1821-1881) 1848-ban megírta Fehér éjszakák című kisregényét, a nagy álmodónak, a zseniális fantáziaművésznek még csak sejtelme sem lehetett arról, hogy írása felvezető sorai mára, 175 év elteltével szinte meseszerű leírássá válnak. A Szent Iván éjszakát hozó június 24-i és előző, meg következő napok sejtelmesen világló, folyamatos derengést hozó éjszakái még így jelennek meg a kisregény felvezetőjében: „Gyönyörű éjszaka volt, egyike azoknak az éjszakáknak, amilyeneket csak fiatalkorunk ismer, kedves olvasóm. A mennybolt olyan csillagos, olyan derült volt, hogy feltekintve rá, az ember önkéntelenül is azt kérdezte magától: Valóban élhetnek hát gonoszok is ily szép ég alatt? És ez a gondolat, kedves olvasóm, szintén fiatalos, nagyon fiatalos. De bár sokáig lehessen a szíved fiatal!”. Vajon ma is ezt látná a Néva partján, Szentpétervár csatornái mentén a különös orosz? Hiszen már akkor, 1848-ban feltűnt neki a kontraszt: valóban élhetnek hát gonoszok is ily szép ég alatt? Ő a mindennapi emberi gonoszkodásra gondolt. Az átöröklöttre és egy adott pillanatban rombolóan aktualizálódóra. Arra, ami kinek-kinek szomszédságában, munkahelyén, kapcsolataiban, családjában, intim helyzeteiben is fellelhető. Ami a fehér éjszakákat piszkosfehérré foltosítja. Vagy teljes sötétségbe borítja. Távol legyen a gyors és hamis asszociáció. Dosztojevszkij nem politikai struktúrákban, nem hatalmi piszkosfehérben gondolkodott, hanem egyszerűen és mégis roppant bonyolultan az emberi kapcsolatok minőségében. Emberi lélekstruktúrákban, létezésmódokban. Belső, örökölt vagy szerzett mozgatóerőket fürkészett. És azokról írt. Miként szent-ivános napi, fehér éjszakái emlékeit sűrítve írásába, egy férfi-nő találkozás szövetébe írta bele gyengéd és bizonytalankodó álmodója – valójában önmaga – hirtelen feltámadt vonzalmát Nastyenka kisasszony iránt, akit végül valaki más hódít el előle. Négy éjszaka derengésteli, ígéretes, szenvedélyes, majd a reggeli ébredésben minden előbbit feledtető hétköznapi világosság hódítja el a történet különleges kisasszonyát.
AZ ÉLET KULTÚRÁJÁÉRT
Amiért felidézem a világtörténelem egyik legnagyobb lélekelemzőjének június 24-i, a hosszú északi fehér éjszakákban ma is felderengő történetét, az ennyi: minden tiszta ragyogásba vegyül valami a tiszta lét sértetlen fényéből és szinte irreális éjszakai ragyogásából. Egyszerre pedig az emberlétben az ősbűn tehertétele miatt megtört fényű személyes sorserők piszkosfehér ragyogásából is hozzáadódik valamennyi.
A Felvidék.ma oldalon éppen két éve írtam le személyes baltikumi fehér emlékeimet családommal, a nagy utazást, melynek célja jó 30 évvel ezelőtt a baltikumi református-evangélikus magyar-német misszió megszervezése volt (lásd: Ó, azok a feledhetetlen fehér éjszakák! Johannistag, Szent Iván, Keresztelő János napja, Juhannus-nap, a baltikumi nyár kezdete - 2021.06.24). A misszió sajnálatosan többszöri próbálkozás, német-svájci-finn támogatás ellenére sem jött létre. De a baltikumi éjszakák megmaradtak, és tartanak. A történtek miatt számomra is kicsit piszkosfehérré változtak azok a fehér éjszakák…
Mindazonáltal ilyentájt újra végigutazom képzeletben a litván fővárostól, Vilniustól a lett Rigán át az észt fővárosig, Tallinnig, meg az ősi észt fővárosig vezető csoda utat. Bibliás szívvel, prédikációs lélekkel. Látom, amint nem csak a nyírfás erdők és tiszta tavak ragyogásában beszédes balti táj, de a tallinni tengerparti dalmező is beöltözik az ünnepi ragyogásba. Meg a hüvinkei, finn tóvidék és környéke, ahol társam, Klaudia lelkésznő ismerőse motorcsónakkal járt istentiszteletet tartani a kis sziget-kápolnákba. Felidéződik bennem az is – kivált e forró kárpát-hazai napokban -, amikor mínusz negyven fokos karácsonyi hóviharban indultam szolgálatra Tartuba. E hosszú, emlékébresztő éjszaka elém hoz arcokat: amikor az úrvacsorára evangélikus szokás szerint a térdeplőre ereszkedő idős, Luther taláros tiszteletes sírásban tör ki, amint átveszi kezemből az ostyát. Később elmondta: a sok ezer kilométerre fekvő szibériai internálótáborban kárpátaljai tiszteltesekkel volt éveken át egy barakkban és eldugdosott kenyérből, meg marmeládéból (préselt gyümölcssajt) erjesztett „borral” adták egymásnak az élet kenyerét és az élet borát, Megváltó és Megtartó Urunk jelenlétének szentségeit. Hogy a fehér éjszakák folttalanok maradhassanak a megalázó Gulágon. Ez az, amit később Jürgen Moltmann, a reménység teológiájának és etikájának kidolgozója az Egyházak Világtanácsa felkérésére, 2019-ben írt esszéjében, a Hope in these troubled times-ban (Remény ezekben a nehéz időkben) az élet kultúrájának nevezett. A halál civilizációja közben.
FEL NEM ROBBANTHATÓ SZELLEMI HIDAK – ESZMEZARÁNDOKLAT, HÍDÉPÍTÉS
Maga Dosztojevszkij is az élet kultúráját építette minden lélek-leleplező írásával. És különös utazásaival, s még különösebb regényalakjaival. Azzal a fantasztikus szellemi híddal, ami átívelt a Balti-tengeren már a 19. század közepétől. Szentpétervár és Koppenhága között. A Baltikum két végpontja között. 1865-ben ugyanis különös zarándokútja során Nyugat-Európában még felesége, Anna sem volt képes visszatartani őt attól, hogy nagyon ingatag anyagi helyzetük ellenére az író szinte megszállottan el ne utazzon Koppenhágába. Kikért, miért? Temetőlátogatásra. A legendásan szép, híres fővárosi díszkertbe, nemzeti temetőbe, ami két általa nagyon tisztelt dánt is inspirált. Az egyikük Hans Christian Andersen (1805 – 1875), aki ösztönzést nyert ott és gondolataiban eltemethetett olyan személyeket, akikre bosszús volt. A görög mitológiában Narcissus betegesen érzékeny figurájával mindketten foglalkoztak. Dosztojevszkij A kétéltű című novellájában, Andersen Az árnyék című írásában 1847-ben. Søren Kierkegaard (1813-1855) dán filozófus, evangélikus teológus vezette be az egzisztencializmust a 19. században. A filozófiai irányzatot olyanok is követték, mint Nietzsche és Heidegger, valamint olyan írók, mint Camus és Dosztojevszkij. Ezzel a különös szellemi zarándoklattal példát adott a páratlan orosz zseni arra, hogy minden piszkosfehér zavaró történelmi vagy személyes gonoszság, legtöbbször elgáncsolt álmodozó jóság-törekvés közepette van egy harmadik út. Ez a bűn és bűnhődés útja, s a nyitott ajtók kultúrája, az élet kultúrájáé. Engem, túl a személyes és feledhetetlen baltikumi, meg finnországi fehér éjszakás élményeken, Szent Iván éjszakája mindig erre emlékeztet: vannak rendíthetetlen szellemhidak Oroszország és Dánia, Kelet és Nyugat, ortodox világ és protestantizmus között. Olyanok, melyek átívelnek a mélység minden kavargása, örvénylése fölött. És összekötnek kultúrákat, értékeket, értékes embereket, népeket, ortodoxokat és protestánsokat, szlávokat és skandinávokat.
Kegyelem, az élet kultúrájának cáfolhatatlan jele, hogy ezek működtek és működhetnek ma is. A többé már nem patyolatfehér fehér éjszakák napjaiban is. Bizonyítva Dosztojevszkij, Moltmann meggyőződését.
A remény etikájának érvényességét és a szellemhidak diplomáciájának sikertörténetét.
.jpeg)
Kalászok ringó ritmusára énekelt a lelkünk egész Kárpát-hazáért
Öko-spirituális pillanatok a bakonyi szélkerék és az érő gabonamező között
Magrejtő árpakalászok ringó, lágy hullámzása öleli körül a szemlélődő tekintetét a Bakonycsernye és Csetény közötti út mentén, ahol a kitérőben szorgosan és hallható suhogással pörgeti a szélkerék a levegőt. Vasárnapi hazafele vezető utunkon – mint minden alkalommal – megálltunk az érő kalászosokat, s a nyári virágokat kínáló vetés mellett. Száguldó motorosok sebességhajszoló dübörgését az út menti fasor jótékonyan szűrte ki. A turistaáradat kerékpáros, autós késő délutáni nyüzsgése még kicsit behallatszott a vetés menti, az érlelődő kalászosok sajátos illatában úszó tájba. Majd ez is egyre gyérült. S akkor a gyönyörű bakonyi táj odakínálta szívünk elé az open air, nyílt színi áhítat páratlan pillanatait.
Igék idéződtek fel a szívünkben és ajkunkon az aratás beérő zsengéjéről, amit egykoron a Szentföldön Mózes törvénye szerint az Úrnak ajánlottak fel (3Mózes 23,10). És az együtt ringó kalászok boglárján az Isten fésűjével, a széllel széppé fésült szakállszálak tengeri látvánnyá változtatták a vetést. Valami ősi ritmus visszhangzott a lelkünkben a látványra, szinte magunk is ringani, hódolni akartunk mindennek Teremtője, Istenünk előtt.
Ézsaiás fogalmazása szerint „örömet szerzesz nékik és örvendeznek előtted az aratók örömével” (Ézs 9,3).
Ebben a tiszta létesztétikai, magasrendű örömharmóniában, amit az egy ütemre hajló, ringó, hódoló, táncoló érett vetés látványa keltett bennünk, felcsendültek a hálaadás zsoltáros hangjai bennünk: „Adjatok hálát az Istennek,/ Imádkozzatok szent nevének!/ Hirdessétek dicséretét/ És minden jótéteményét!/ Beszéljétek a nép előtt! Nagy csudáit, melyeket tött.”
Lelkészek boldog áhítatpercei a természet templomában
Lelkészekként együtt örvendtünk és hajladoztunk, beleolvadva az érő árpamező sajátos néma istentiszteletébe, hódolásába. Nagyszerű, felszabadító, boldog érzés járta át lelkünket a harmónia-szépség élményében, pontosan azért, mert a csupa diszharmóniába, egymás elleni személyes és közösségi agresszióba süllyedő világból pár pillanatra – akár a szélkerék felfele forduló lapjára kapva is képzeletben – átlendültünk a mennyei léttartományokba, az örök harmónia rendjébe.
Abba a láthatatlan, de egyben néha látható világba, ahol már nemcsak árpa és búzakalászok fésülődnek tisztelő és Istennek tisztelgő egységbe és hódoló harmóniába, hanem egész világok, univerzumok és multiverzumok, kozmikus kalászokként tisztelve az Isten adta rendet és a Rendalkotó élő Istent.
Közben pedig személyes emlékek is felszálltak az emlékezet mélyebb rétegeiből. Klaudia lelkésznőnek, társamnak izraeli régészeti kutató évéből, amit a világhírű jeruzsálemi keresztyén Dallmann Szentföld-kutató Intézetben töltött. Szemei előtt Jézusunk példázata nyomán megjelent és valóságosan növekedett a búzamező, amely már fehér volt az aratásra (János 4,35-38).
És Jézus Urunk figyelmeztetése is megjelent rögvest arról, hogy miközben a tanítványok még ráérősen okoskodtak: még négy hónap, míg eljő az aratás, a „van még időnk, ráérünk még” életelvének és gyakorlatának engedve át időt és teret. Márpedig az idő sürget, s aratni való sok, de a munkás oly kevés. És arra is int Urunk a példázatban, hogy más a vető, más az arató, különféle szolgálatok vannak az egyházban, amelyek időben is egymásra következnek.
Akár úgy, hogy a gyülekezetben más feladata volt az előd lelkésznek, s más az utódnak, akár az egyháztörténelem nagyobb korszakaira gondolunk, de mind a vető, mind az arató együtt örvendezhet, mert az örök életre gyűjt termést mindkettő – másoknak és magának.
Hogy pedig senki ne essen bele a „velem kezdődött a világ és az egyháztörténelem” hamis tudatú, téves hitű csapdájába, hozzáteszi: „Ti a mások munkájába álltatok” (Ján 4,38). Ó, ringó bakonyi árpamezők, köszönjük nektek példázatos Urunk igazát, amit újra megjelentettetek előttünk!
Öko-reformációt, amíg tart a ma – elv és tett
És felidéződött open air istentiszteletünkön, ahol ígérete szerint jelen volt Urunk Lelkével, Igéjével, annak a palesztin kisfiúnak, Juszufnak az arca is, akit árvaságában a svájci református-keresztyén palesztin segélyszolgálat karolt fel. Ő ma már hálás, tanult európaiként szolgálja vissza a felkaroló szeretetet diplomás és értékes felnőttként. Mert Isten nem engedte meg, hogy elhamarkodottan és felületes ítélőként bárki is úgy vélje, ő a konkoly, ami a búza közé keveredett. Hagyták felnőni, s rá lehetett jönni, hogy őt nem konkolynak, hanem búzának rendelte Isten!
Nekem pedig a közeli Bakonybél Szentkútjánál öt éven át szervezett és tartott szabadtéri öko-spirituális alkalmak jutottak eszembe, amikor a Voloszi Manifesztum által korábbi öko-spirituális gyakorlatunkban és szeptember eleji teremtésünnepünk szándékában is megerősödhettünk.
Ebben a kiáltványban ugyanis ortodox és protestáns, katolikus keresztyének a világkeresztyénség ökológiai reformációjáért kiáltottak, fohászkodtak és javasolták mindenkinek az egyre tudatosabb és felelősebb bánásmódot Istenünk teremtett világával.
Ezt a manifesztumot nyilvánosságra hozta a Teológiai Szemle éppúgy, mint a Protestáns Műhely tanulmányi füzet, mely 2016-ban jelent meg „A teremtett világ megóvása – öko-teológia a 21. század elején” címmel.
Ebben felvázoltam a keresztyén környezettudatos gondolkodás és életvitel történetét, az ökológiai bántalmazás legkülönfélébb formáit, s azt, hogy a protestáns teológia alkotta meg az öko-teológia fogalmát.
Mi ott a szentkúti völgyben évről évre fiatal zenészek, biológiatanárok, költői művek megszólaltatói, a teremtésről szóló Igék bontogatásával próbáltuk a hallgatóság lelki és mentális érzékenységét ébresztgetni a környezetért. Ökológiai fogadalommal, faültetéssel, többféle aktivitással, közös énekléssel, tábortűz köré húzódva fésülni gondolatainkat a teremtő Lélek és zseniális Tünde tanárnőnk segítségével.
Ezekről az alkalmakról lelkes önkéntesek segítségével kisfilmek is készültek, ezek közül a Yuotube-on még követhető egyik-másik (Teremtés napjának ünnepe Bakonybél, készítette Útirány, Sárfi Lajos).
Meg számos beszámoló is megörökítette több éves öko-szolgálatunkat. Ingyen végeztük, felkészültségünk legjavával, remélve, hogy ami ingyen van, az nem olcsó termék! Ezt hála Istennek, sokan észrevették.
Mielőtt a gazda sarlót ereszt a földre
A tiszta látványélvezettől, az Isten teremtette mezők látványcsodájától így jutottunk el a környezetért, az ökológiai tudatosságig vezető rendezvény szervezéséig hitből, személyesen átérzett keresztyén felelősségvállalással, önkéntes összefogással! És az Ige nagyon komoly figyelmeztetéséig, amit Kányádi Sándornak Valaki jár a fák hegyén című versével minden esztendőben egyre mélyebbre ültettünk el programjaink segítségével a mind nagyobb számú érdeklődő szívében. Erről szól az említett kisfilm.
Az Ószövetség és az Újszövetség intése szintén olyan együttmozgásban van, mint a szemünk előtt ringó árpavetés egymáshoz simuló kalászai.
Már Jeremiás figyelmeztetett jó 3000 éve: „Búzát vetettek, és tövist aratnak” (Jer 12,13). Jézus pedig így intett a konkoly és a búza példázatában: „Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok” (Máté 13,39). Márpedig nemcsak a bakonyi vetések készek a kombájnok aratására, hanem bizony a világ is lassan vagy gyorsan beérik arra, hogy a föld Ura „azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett” (Márk 4,29). A mi dolgunk nem az, hogy találgassuk a végső aratás idejét, sem az, hogy fóbiába hajszoljuk önmagukat, egymást és a világot. Hanem az, hogy készen legyünk az aratásra! Mind lelkileg, minden erkölcsileg szerte a Kárpát-hazában.
Bakonyi érett kalászos tenger, köszönjük a gazdag emlékeztetést, s Urunknak azt, hogy van mit számba venni, átgondolni, megtenni, mielőtt a Gazda sarlót ereszt a földre!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
KALÁSZOK RINGÓ RITMUSÁRA ÉNEKELT A LELKÜNK EGÉSZ KÁRPÁT-HAZÁÉRT
ÖKO-SPIRITUÁLIS PILLANATOK A BAKONYI SZÉLKERÉK ÉS AZ ÉRŐ GABONAMEZŐ KÖZÖTT
Írja Dr. Békefy Lajos
BAKONYI KALÁSZOSOK A LELKÜNKIG RINGANAK
Magrejtő árpakalászok ringó, lágy hullámzása öleli körül a szemlélődő tekintetét a Bakonycsernye és Csetény közötti út mentén, ahol a kitérőben szorgosan és hallható suhogással pörgeti a szélkerék a levegőt. Vasárnapi hazafele vezető utunkon – mint minden alkalommal – megálltunk az érő kalászosokat, s a nyári virágokat kínáló vetés mellett. Száguldó motorosok sebességhajszoló dübörgését az út menti fasor jótékonyan szűrte ki. A turista áradat kerékpáros, autós késő délutáni nyüzsgése még kicsit behallatszott a vetésmenti, az érlelődő kalászosok sajátos illatában úszó tájba. Majd ez is egyre gyérült. S akkor a gyönyörű bakonyi táj odakínálta szívünk elé az open air, nyíltszíni áhítat páratlan pillanatait.
Igék idéződtek fel a szívünkben és ajkunkon az aratás beérő zsengéjéről, amit egykoron a Szentföldön Mózes törvénye szerint az Úrnak ajánlottak fel (3Mózes 23,10). És az együtt ringó kalászok boglárján az Isten fésűjével, a széllel széppé fésült szakáll szálak tengeri látvánnyá változtatták a vetést. Valami ősi ritmus visszhangzott a lelkünkben a látványra, szinte magunk is ringani, hódolni akartunk mindennek Teremtője, Istenünk előtt. Ézsaiás fogalmazása szerint „örömet szerzesz nékik és örvendeznek előtted az aratók örömével” (Ézs 9,3). Ebben a tiszta létesztétikai, magasrendű örömharmóniában, amit az egy ütemre hajló, ringó, hódoló, táncoló érett vetés látványa keltett bennünk, felcsendültek a hálaadás zsoltáros hangjai bennünk: „Adjatok hálát az Istennek,/Imádkozzatok szent nevének!/Hirdessétek dicséretét/És minden jótéteményét!/Beszéljétek a nép előtt!Nagy csudáit, melyeket tött”.
LELKÉSZEK BOLDOG ÁHÍTAT-PERCEI A TERMÉSZET TEMPLOMÁBAN
Lelkészekként együtt örvendtünk és hajladoztunk, beleolvadva az érő árpamező sajátos néma istentiszteletébe, hódolásába. Nagyszerű, felszabadító, boldog érzés járta át lelkünket a harmónia-szépség élményében, pontosan azért, mert a csupa diszharmóniába, egymás elleni személyes és közösségi agresszióba süllyedő világból pár pillanatra – akár a szélkerék felfele forduló lapjára kapva is képzeletben – átlendültünk a mennyei léttartományokba, az örök harmónia rendjébe. Abba a láthatatlan, de egyben néha látható világba, ahol már nem csak árpa és búzakalászok fésülődnek tisztelő és Istennek tisztelgő egységbe és hódoló harmóniába, hanem egész világok, univerzumok és multiverzumok, kozmikus kalászokként tisztelve az Isten-adta rendet és a Rendalkotó élő Istent.
Közben pedig személyes emlékek is felszálltak az emlékezet mélyebb rétegeiből. Klaudia lelkésznőnek, Társamnak izraeli régészeti kutató évéből, amit a világhírű jeruzsálemi keresztyén Dallmann Szentföldkutató Intézetben töltött. Szemei előtt Jézusunk példázata nyomán megjelent és valóságosan növekedett a búzamező, amely már fehér volt az aratásra (János 4,35-38). És Jézus Urunk figyelmeztetése is megjelent rögvest arról, hogy miközben a tanítványok még ráérősen okoskodtak: még négy hónap, míg eljő az aratás, a "van még időnk, ráérünk még" életelvének és gyakorlatának engedve át időt és teret. Márpedig az idő sürget, s aratnivaló sok, de a munkás oly kevés. És arra is int Urunk a példázatban, hogy más a vető, más az arató, különféle szolgálatok vannak az egyházban, amelyek időben is egymásra következnek. Akár úgy, hogy a gyülekezetben más feladata volt az előd lelkésznek, s más az utódnak, akár az egyháztörténelem nagyobb korszakaira gondolunk, de mind a vető, mind az arató együtt örvendezhet, mert az örök életre gyűjt termést mindkettő – másoknak és magának. Hogy pedig senki ne essen bele a "velem kezdődött a világ és az egyháztörténelem" hamis tudatú, téves hitű csapdájába, hozzáteszi: „Ti a mások munkájába álltatok” (Ján 4,38). Ó, ringó bakonyi árpamezők, köszönjük nektek példázatos Urunk igazát, amit újra megjelentettetek előttünk!
ÖKO-REFORMÁCIÓT, AMÍG TART A MA – ELV ÉS TETT
És felidéződött open air istentiszteletünkön, ahol ígérete szerint jelen volt Urunk Lelkével, Igéjével, annak a palesztin kisfiúnak, Juszufnak az arca is, akit árvaságában a svájci református-keresztyén palesztin segélyszolgálat karolt fel. Ő ma már hálás, tanult európaiként szolgálja vissza a felkaroló szeretetet fehérgalléros, diplomás és értékes felnőttként. Mert Isten nem engedte meg, hogy elhamarkodottan és felületes ítélőként bárki is úgy vélje, ő a konkoly, ami a búza közé keveredett. Hagyták felnőni, s rá lehetett jönni, hogy őt nem konkolynak, hanem búzának rendelte Isten!
Nekem pedig a közeli Bakonybél Szent-kútjánál öt éven át szervezett és tartott szabadtéri öko-spirituális alkalmak jutottak eszembe. Amikor a Voloszi Manifesztum által korábbi öko-spirituális gyakorlatunkban és szeptember eleji teremtésünnepünk szándékában is megerősödhettünk. Ebben a kiáltványban ugyanis ortodox és protestáns, katolikus keresztyének a világkeresztyénség ökológiai reformációjáért kiáltottak, fohászkodtak és javasolták mindenkinek az egyre tudatosabb és felelősebb bánásmódot Istenünk teremtett világával. Ezt a Manifesztumot nyilvánosságra hozta a Teológiai Szemle éppúgy, mint az a Protestáns Műhely tanulmányi füzet, ami 2016-ban jelent meg „A teremtett világ megóvása – öko-teológia a 21. század elején” címmel. Ebben felvázoltam a keresztyén környezettudatos gondolkodás és életvitel történetét, az ökológiai bántalmazás legkülönfélébb formáit, s azt, hogy a protestáns teológia alkotta meg az öko-teológia fogalmát. Mi ott a szentkúti völgyben évről-évre fiatal zenészek, biológia tanárok, költői művek megszólaltatói, a teremtésről szóló Igék bontogatásával próbáltuk a hallgatóság lelki és mentális érzékenységét ébresztgetni a környezetért. Ökológiai fogadalommal, faültetéssel, többféle aktivitással, közös énekléssel, tábortűz köré húzódva fésülni gondolatainkat a teremtő Lélek és zseniális Tünde tanárnőnk segítségével. Ezekről az alkalmakról lelkes önkéntesek segítségével kisfilmek is készültek, ezek közül a yuotube-on még követhető egyik-másik (Teremtés Napjának ünnepe Bakonybél https://youtu.be/492Cf7RqWdc, készítette Útirány, Sárfi Lajos). Meg számos beszámoló is megörökítette több éves öko-szolgálatunkat. Ingyen végeztük, felkészültségünk legjavával, remélve, hogy ami ingyen van, az nem olcsó termék! Ezt hála Istennek, sokan észrevették. Például ilyen cikkekben: „ÉG-ÍGÉRŐ RENDEZVÉNY VOLT…” - A TEREMTÉS NAPJA ÜNNEPLÉSE BAKONYBÉLEN (https://kdnp.hu/protestans-muhely/„ég-ígérő-rendezvény-volt…”-teremtés-napja-ünneplése-bakonybélen – Teremtés Napjának Ünnepe Bakonybél – az önkormányzat honlapján: https://bakonybel.hu/index.php?p=adatlap&kategoria=esemenyek&id=6289).
MIELŐTT A GAZDA SARLÓT ERESZT A FÖLDRE
A tiszta látvány-élvezettől, az Isten teremtette mezők látványcsodájától így jutottunk el a környezetért, az ökológiai tudatosságig vezető rendezvény szervezésig hitből, személyesen átérzett keresztyén felelősségvállalással, önkéntes összefogással! És az Ige nagyon komoly figyelmeztetéséig, amit Kányádi Sándornak Valaki jár a fák hegyén című versével minden esztendőben egyre mélyebbre ültettünk el programjaink segítségével a mind nagyobb számú érdeklődő szívében. Erről szól az említett kisfilm. Az Ószövetség és az Újszövetség intése szintén olyan együtt-mozgásban van, mint a szemünk előtt ringó árpavetés egymáshoz simuló kalászai. Már Jeremiás figyelmeztetett jó 3000 éve: „Búzát vetettek, és tövist aratnak” (Jer 12,13). Jézus pedig így intett a konkoly és a búza példázatában: „Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok” (Máté 13,39). Márpedig nem csak a bakony-táji vetések készek a kombájnok aratására, hanem bizony a világ is lassan vagy gyorsan beérik arra, hogy a föld Ura „azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett” (Márk 4,29). A mi dolgunk nem az, hogy találgassuk a végső aratás idejét, sem az, hogy fóbiába hajszoljuk önmagukat, egymást és a világot. Hanem az, hogy készen legyünk az aratásra! Mind lelkileg, minden erkölcsileg szerte a Kárpát-hazában.
Bakonyi érett kalászos tenger, köszönjük a gazdag emlékeztetést, s Urunknak azt, hogy van mit számba venni, átgondolni, megtenni, mielőtt a Gazda sarlót ereszt a földre!
Létprizmán átragyogó boldogító kegyelem, maradj velünk!
Nélkülözhetetlen létismereti minimum
Pál apostolhoz visszaszáll az emlékezetem, oly gyorsan, mint itt az örök városban, a Tevere folyó partján a túlhízott sirályok kapkodják ki a sáros-zöld édesvízből a kishalakat. A dicső római birodalmi múlt építészeti maradványai között járva, a Colosseum mellett, Traianus palotájának romjai között, rádöbbenek a tapasztalati valóságok tömegével is igazoltan, a népek hittérítőjének igazára.
Mit is gondolhatok mást, ha a láthatókra nézek, mint amit ő fogalmazott meg levelében 2000 éve: a láthatók ideig valók (2Korintus 4,18). Mi maradt a dicső múltból? Épülettorzók, kulturális emlékek, jog és a hódítókat magasztaló klasszikus versek, latin versformák, a mindennapok élvezetére biztató sovány bölcselet: carpe diem – élvezd a napot, a megragadható, elfogyasztható, megiható időt. Még inkább marad a kőkemény kérdés a láthatók alapján:
miféle létértelmezés, életgyakorlat, létezési, személyes sorsalakítás az, ami csak a láthatókra nézve működteti önmagát? Vagy milyen létlátás- és gondolkodás-hiányt, természettel szembeni emberi krimiket tükröznek a lassanként ránk sülő, ránk sározódó, vagy éppen ránk száradó klíma-jelenségek?
Nem csak Rómára igaz a mai valóság, amit úgy tapasztalok, hogy mióta éveken át visszatérőleg járom az örök város szem- és lélekgyönyörködtető mandulafenyői alatt a múlttól zsibongó utakat, szembetűnően látom a romlandóságot és a romlást. Az évek alatt lassan ölő savasodást. Amint egész pínea erdők, amelyek fenséges zöld lombkoronájukkal szinte tartották Róma és népe fölött a kéklő eget, oltalmazón és jótékonyan árnyékot kínálva, egyre inkább rozsdamarta elmúlásba fordulnak.
Ó, Via Appia, Traianus palotája, Colosseum, Rózsakert egykoron gyönyörű píneái, mi lett veletek évek alatt? Itt a Tevere partján, gondolatban Pál mellett sétálgatva, hallom a szent öreg szavait. A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését, hiszen az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mindez ideig, hogy megszabaduljon a romlandóság rabságából (Róma 8,19-23). Közben akár panaszódaként is, fájdalmasan felhangzik szívemben a kárpát-hazai református templomokban oly’ gyakran énekelt angol protestáns ének dallama és sora:
Csak változást és romlást lát a szem,
Változhatatlan, ó maradj velem.
A holland új-reformátori bölcselet nekünk is üzen
Közben a 20. századi szellemi-lelki útitársak is eszembe jutnak. Például a holland református Kant, H. Dooyeweerd, aki páratlan hitbeli leleménnyel fogalmazta meg a létprizma gondolatát arról, hogy a láthatatlan Isten a megteremtett LÉTen (creatio) keresztül hogyan ragyog bele az emberi szembe, szívbe.
Azt tételezve, hogy a lét, a teremtett mindenség kozmikusan nagy prizma, melyen át a tiszta istenlét és bölcsesség, érzelem, ész és szív fényözöne millió színre bomlik. És színezi át az emberlétet boldogítóan.
Az egyetlen, szent és láthatatlan fény, az isteni lét a hegyek és virágok, folyók és tengerek, az élővilág, a csillagok milliárdjain át színesíti meg földi létezésünket. Mi azonban ezt a máig áradó isteni fénybontást, létszínező kegyelmet piszkítjuk be, vesszük semmibe, fordítunk hátat neki azzal a kapzsi és korrupt, azaz Istentől elhajlott, csak magunkra koncentráló léthabzsolással, amivel sikerült fejünkre hozni a klímakatasztrófák (elő)játékaként is a már pusztító teremtett természeti erőket. A természet lázadását az istentelen ember ellen! Az emberi szív és a gondolkodás sokszázados önző káoszát, ami a természet gátlástalan, lelkiismeretlen és szívtelen kizsákmányolásában fejeződött ki és fejeződik be – ellenünkre.
Helyreállítás a bibliás öko-vádirat nyomán
Az apostoli Igében valóságos öko-vádirat csattan, harsan ránk. A teremtett világ romlandóságáról, rabságáról, arról, hogy a generációk sorban és milyen mértékben, mélységben vették semmibe a létprizmát, alig vagy egyáltalán nem tartva tiszteletben a teremtett világ szuverenitását, Istentől belerejtett önrendelkezési létezési jogát. A saját törvényeit és határait. Mert nem csak az országoknak, nemzeteknek van csak késve, a 20. században felismert önrendelkezése, már amennyire, annyira, vagy éppen szuverenitása, már amennyire, azaz betartva és tiszteletben tartva, hanem Isten világrendjében a teremtett világnak is!
És az öko-szuverenitást, a teremtett világ öko-önrendelkezési isteni jogát, önfenntartó és önteremtő képességét planetáris méretekben sikerült semmibe venni, lenullázni az önbálványozó embereknek.
Ahol azonban mégis sikerült a tiszteletben tartás, a creatio tisztelete, ott viruló agrárkultúra bontakozott ki, példaként mondjuk Hollandiában vagy a távol-keleti rizskultúrákban, a japán kertkultúrában. És itthon a paraszti, a föld törvényeit, a termékeny fekete földek önrendelkezési jogát, természetét, termékenységrendjét tiszteletben tartó földműves kultúrákban. Legtöbb esetben a földet művelő, a teremtett világ törvényeit, ritmusát, életrend szabályozó törvényszerűségeit tisztelő emberi magatartás, a zöld kultúra nemesen tudatos paraszti őrizői viselkedéskultúrájukban még ma is fellelhető valami ösztönös léttisztelet, Isten-tisztelet, a jótékony függőség a Gondviselőtől. Vagy más kultúrákban az égiektől, a szentségtől. Egyszerűen annak felismerése, elismerése, létezéselvvé, létezésgyakorlattá, életgyakorlattá, életmóddá szervesítése, amit Pál így fejezett ki:
Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók (2Korintus 4,18).
Elfogadott létlogika gyümölcse a létezés öröme
Különös létlogika sejlik fel a teremtettséget tisztelő emberi szívben a létrendről, amit Isten adott mindennek és mindenekben, láthatatlan létfenntartó törvényei által. Hogy a javunkra és a számunkra oly célszerűen megteremtett világban megleljük, átéljük a létezés örömét.
Ahogyan azt az emberi romlással, a bűn mérhetetlen pusztító potenciájával nagyon is tisztában lévő Agatha Christie roppant egyszerűen fogalmazta meg rövid sztorijában: „Egy gyermek így szólalt meg: “Köszönöm, Istenem, a jó vacsorámat.” Mit mondhatnék én 75 évesen? Köszönöm, Istenem a jó életemet és mindazt a szeretetet, amit kaptam”. Naiv vagy visszagyermekesedett lett volna Agatha Christie, aki ilyen gyermeki módon fogalmazott 75 évesen? Épp ő, aki garmadáját írta meg a talányos és megrettentő fordulatokat taglaló krimiknek, az emberi bűn cselszövéseiről, olyan bűnismerettel és emberismerettel, hogy az még ma is ámulatba ejti olvasóit? Nem! A titok nyitja ennyi: ő is megkapta Istentől azt a szemet, ami meglátta a létprizmát és a nyomában kibomló mindennapi létezés sokszínűségét. De a létezésbe írt emberi határokat is felismerte, mert meglátta az emberi bukást, a bűnökből gyógyító, helyreállító kegyelmet is. Agatha Christie minden krimijében az emberfaló bűnoroszlánt igyekezett leleplezni, amiről Péter apostol nyomán tudta:
„az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit nyeljen el” (1Péter 5,8).
Az írónő nem a bűnt ragozta, nem az emberi szennyet görgette maga előtt egyre nagyobb halmokban, álságosan próbálva tisztára mosni azt Pilátus módjára, vagy mindent a másikra hárítva. Agatha Christie hittel volt képes átérezni az igazi létdrámát, átlátni a rettentő őslázadás és a csaknem végzetes bukás veszedelmeit. A szív és az akarat mérhetetlen korrupcióját felismerve, felkiált regényeivel és belekiált az emberek lelkiismeretébe: Ne így! Sőt felkiált a második nagy isteni tettért, ennek nélkülözhetetlen elfogadásáért, befogadásáért ezen a vasárnapon és földi életünk végéig. Az egyedül mindent Krisztusban helyreállító kegyelemért.
Ez a létrend és helyreállító, minden szolgaságtól szabadító, bennünk működőképes üdvösségrend, jézusi elégtétel és a benne való ingyen részesülésünk hit által lett a krimik királynőjének boldogító életerejévé, létöröme forrásává. Őáltala, Őbenne tudott 75 évesen keserűség nélkül, közöny vagy életuntság nélkül így fogalmazni:
Köszönöm, Istenem, a jó életemet és mindazt a szeretetet, amit kaptam.
Kegyelemből Krisztus által helyreállt a létrend őbenne is. És ez szülte meg a Köszönöm, Istenem-et. Az egyedül boldogító létprizma meglátásával, a létlogika isteni világosságával és az Ő szeretetének meleg fényével.
Létszínező, boldogító kegyelem Istene, könyörögve kérünk a kérni nem tudók helyett, a félrevezetettek, a bekötött szeműek, a megkötözött lelkűek helyett és nevében is: maradj velünk, hogy tudjunk vigyázni az Isten fiait váró teremtett világra, egymásra és önmagunkra…
KI A GYÖKÉR? MI A GYÖKÉR? - LÉTISMERETI PERCEK ÉGTARTÓ PÍNEÁK ALATT
Amiről kevesen tudnak, az a holland újreformációs filozófia, amelynek ma már kétszáznál több művelője van világszerte. Fontos és hasznos lehet ismerni őket és világszerte terjedő létszemléletüket, életfelfogásukat...
Létismereti percek égtartó píneák alatt…
Ha Róma, akkor égtartó mandulafenyők lenyűgöző látványa mindenütt. Ezek a különös mediterrán fák hatalmas csupasz törzsükkel, és ég felé emelt zöld lombtányérjukkal a mesék világának égig érő óriásgombáit juttatják eszembe.
Meg amint a Ciampino reptérről kilépve, ugyancsak megpillanthatja a turista őket, a Via Appia mentén, s rögtön az Imperium Romanum, az első nagy világbirodalom rabszolgakivégzései is eszébe juthatnak. Meg Pál is, a népek apostola, aki valószínűleg ilyen píneák alatt rótta térítő útját Róma felé.
Egyszerű csodája Isten teremtő fantáziájának, amint ezek a mindenütt feltűnő égi-földi katonák magasra emelt lombkoronájukkal tisztelegnek az érkezőknek.
Vagy amint – szemből nézve – a Szent Péter baloldali nagy oszlopcsarnoka fölötti teraszon festői zöld keretet nyújtanak a szemlélődőnek. Bennem mindig azt a benyomást keltve, hogy örökzöld tányérjaikkal mindennemű égi, fizikai ártalommal, nyomással szemben oltalmazzák az örök várost és Szent Péter sírját.
Miért e hosszabb píneás bevezető? Mert itt, Traianus császár palotájának romjai közelében, meg a Tevere sáros-zöld vizének partján emelkedő mandulafasereg mélyebbre és távolabbra viszi gondolataimat. A szinte kettős gyökérrel, földbe és égbe mélyedő gyökérzettel élő, túlélő fák, ezredévek néma tanúi kényszerítették ki sétáim során a kérdéshalmazt, amit lehetne metafizikai, transzcendens és akármilyen jelzővel illetni.
Egyszerűen ezt: de ki a gyökér? Mi a gyökér? Hol a gyökér? A sors fölötti létben és a személyes létezésben, a nagy egészben és a parányi emberi életben?
Létismereti kulcskérdések
Az élet mélyebb összefüggéseit érintő, megszólaltató, elgondolkodásra vezető kérdések kortól, helytől függetlenül felvetődnek. Az élet értelme, az értelmes élet, a távlatos, nem „egérlyuk-sors” (Kafka), a ki az ág, de hol az ág (Zelk Z.) dilemmák nem oldozhatók fel, tehetők mauzóleumba a digitális kor technikai eszközeivel sem. Legkevésbé a virtuális látványeszközök látszatvilágával.
A mai generációk ezernyi zsákutcás próbálkozása, csődjei és kudarcai bizonyítják: valós kérdésekre valós válaszokat kell adni, s meg kell hallani az emberi lélek „örök” útkeresésének személyes és egyedi kérdéseit is.
Ki is vagyok, miért vagyok éppen ott, ahol? Éppen most, e korban, s mi az életem értelme, rendeltetése? Mit hagyok magam után? Életmérlegem nullszaldós, vagy csupa tartozás lesz? Mi lesz, ki lesz a nyeresége, ha lesz? Ezek a nagy keretkérdések, melyek Rómában és Budapesten, Pozsonyban, Szabadkán, Kolozsvárott, meg Vatikánban, Genfben és Wittenbergben, Sanghajban és másutt is annyiféleképpen modulálódnak, változnak, ahány ember csak él jelenleg a földön. Hetvenöt földi vándorút nyomán bennem már az összegezések, a végelszámolások napjai jönnek egyre gyorsulva. Mi az, amit bizonyosan elkerülnék, mi az, amit nagyon tanácsolnék az útkeresőknek?
Így sétálgatva a gyönyörű vatikáni kertben, meg a Tevere partján, a Piazza Gerusalemme felé, kétnyelvű Bibliám lapjai között a lágy szellő lapozó ujjaival keresgélek. Valóban egy háromdimenziós, különös gyökérzetkötelék és széttéphetetlen megtartó háló rajzolata bontakozik ki lelki szemeim előtt, s jegyzetfüzetem lapjain.
Háromdimenziós gyökérzetkötelék léterős hordozója sorsunknak
Milyen különös az emberi elme és a szív! Éppen a római katolikus világközpont gyönyörűséges kerti csendjében jutott eszembe a holland református jogász-teológus-filozófus, Herman Dooyeweerd (1894-1977), akit pont itt, a Pápai Tudományos Akadémia egyik előadásán titulált meg a jezsuita előadó így: ő a holland Kant. Az 1920-as évektől a 1970-es évekig tulipános kitartással, egyértelmű logikával, bibliás világszemlélettel építette fel közel 120 filozófus társával a hazánkban még ma is alig ismert új-reformációs filozófiát.
Tengerparti csendes fészkében évtizedeken át rótta sorait, egyebek mellett a nyugati kultúra gyökereiről (Roots of Western Culture). A gyökerekről. Igen, s most itt a római píneák alatt ő jutott eszembe. És az Ige, ami nélkül egyetlen pillanatra sem indította el gondolatait. Az ő nyomában jó két évtizede Isten Lelke kirajzolta bennem a háromdimenziós gyökér-összefüggéseket, az életben tartó, acélnál is erősebb eszmei, gondolati, Isten- és emberszemléleti, mentalitás edző, világszemléleti hálót.
Dooyeweerd abból indult ki, hogy az emberiség hajnalán, amikor még közelebbi, „harmatos” volt az emberek istenélménye, a vallási gyökérzet egyetemes, őseredeti hajszálérrendszerén keresztül szívta magába az embervilág az istennedűt, éledt fel benne az istenszomj, az istenélmény vágya nemzedékről nemzedékre.
Ezért van a Földön mindenütt, a legkülönfélébb, egyszerűbb vagy egészen az abszolút egyistenhitig, a monoteizmusig terjedő képzetáradat a Túlnaniról. „Isten-fertőzött” lett örökre az emberiség. Ez az Isten-rádix, az Isten-gyökérzet útravalója a történelem végéig. Enélkül nincs emberi élet, gondolkodás, gazdag kultúra. Legyenek bár hívők vagy hitetlenek az emberek, Isten a szívükbe írta a törvény cselekedeteit, aminek bizonysága lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket (Róma 2,15). És vagy Istent szeretik vagy bálványaikat, amiket ők farigcsálnak, terveztetnek akár a mesterséges intelligenciával maguknak.
Az egyetemes és kronológiai Isten-gyökérzet azonban még nem az egyetlen. Amikor eljött az idők teljessége, Isten Jézus Krisztusban a megváltás hitbeli gyökérzetén keresztül emelte ki övéit a romlás és a hitetlenség, a vallásosság világából. A jó hollandus ezt Krisztus-rádixnak, Krisztus-gyökérzetnek nevezte el. S hozzátette:
Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb (Kolossé 2,7).
Bibliás létlogika
Vissza-visszatekintve életemben az isteni vezetésre, a sajátos szabadításokra és nem várt csodákra, az egyház, egyházam, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 50 évére, hazám, a sokféle fordulatot, belső buktatót megélt és túlélt népünk sok szélsőséges jelenetet, eseményt, drámát és vígjátékot, s néha boldogító közhangulatot (is) termő útjára, a dooyeweerdi bibliás út háromdimenziós olvasattá, erőtérré formálódott, bővült bennem.
A vallási ős-gyökérzethez, az egyetemes Isten-magvakat hordozó gyökérzetképzethez hozzáadódott a földi-mennyei, krisztológiai, krisztusi dimenzió. Ha a mandulafenyő képénél maradok, akkor a mély talaj gyökérzetéből kinőtt az égtartó, éghívogató zöldellő píneatányér, rajta az evangélium felemelő, mindig magasra tartott és magasra emelő kincseivel, értékeivel, táplálékaival: Bibliával, imákkal, sákramentumokkal, élő hittel, hálaadással. És nálam ehhez hozzárajzolódott a szociokulturális gyökérzet, az itt és most gyökérzete, a család, a nemzet, a haza, a kor, amiben élünk, a keresztyén kultúra minden magyar és nem magyar hozadékával. Ami igazából karaktert, megjelenési formát adott a vallási és a krisztusi gyökérzetnek, gyümölcsként zöldellve, táplálva vagy éppen az előbbiek hiánya miatt, gondozatlansága miatt hervadozva.
A jeles heidelbergi történetfilozófus, Max Weber fogalmát tovább „ragozva”: operacionális, egyszerre elméleti és gyakorlati gyökérelvem, rádixom, ami az életben segített eligazodni, a miért, mi végre, mi értelme, hol a helyem töprengéseiben biztos irányt mutatva, az éppen ez a háromdimenziós gyökérszemlélet volt. Amit most a római píneák alatt újra élesen kirajzolt lelki szemeim előtt a Szentlélek, s amit alig tudok megköszönni, be-betérve a szinte lépésenként nyitott ajtóval váró templomokba. Igen, Ő, a Lélek fútt rá a lelkemre és gondolataimra sok-sok évvel ezelőtt, hogy rávezessen, elvezessen a bibliás létlogika gyönyörűséges, de sok próbatételes, nagykorú keresztyénné (Bonhoeffer) edző útjára.
A Szent Péter-bazilika és a római zsinagóga között, a hallgatag, mégis oly beszédes píneák alatt lehelte rá lelkemre a Szentlélek e június közepi napokban a figyelmeztetést, nem csak nekem üzenve:
„Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől”, a krisztusi rádixtól, gyökértől, „hogy a keserűség gyökere felnövekedve, kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,17). Hallatlanul időszerű intés.
Uram, Jézus, kegyelmed háromszoros gyökérerejével őrizz meg minket továbbra is földi zarándokutunkon mindenféle elhajlástól Tőled!
LÉTISMERETI PERCEK ÉGTARTÓ PÍNEÁK ALATT
KI A GYÖKÉR? MI A GYÖKÉR?
RÓMAI PÍNEÁK, ÉVEZREDEK NÉMA TANÚI, HUNGÁRIÁNAK IS ÜZENTEK
.jpg)
Ha Róma, akkor égtartó mandulafenyők lenyűgöző látványa mindenütt. Ezek a különös mediterrán fák hatalmas csupasz törzsükkel, és ég felé emelt zöld lombtányérjukkal a mesék világának égig érő óriásgombáit juttatják eszembe. Meg amint a Ciampino reptérről kilépve, ugyancsak megpillanthatja a turista őket, a Via Appia mentén, s rögtön az Imperium Romanum, az első nagy világbirodalom rabszolga kivégzései is eszébe juthatnak. Meg Pál is, a népek apostola, aki valószínűleg ilyen píneák alatt rótta térítő útját Róma felé. Egyszerű csodája Isten teremtő fantáziájának, amint ezek a mindenütt feltűnő égi-földi katonák magasra emelt lombkoronájukkal tisztelegnek az érkezőknek. Vagy amint – szemből nézve - a Szent Péter baloldali nagy oszlopcsarnoka fölötti teraszon festői zöld keretet nyújtanak a szemlélődőnek. Bennem mindig azt a benyomást keltve, hogy örökzöld tányérjaikkal mindennemű égi, fizikai ártalommal, nyomással szemben oltalmazzák az örök várost és Szent Péter sírját.
Írja Dr. Békefy Lajos
Miért e hosszabb píneás bevezető? Mert itt, Traianus császár palotájának romjai közelében, meg a Tevere sáros-zöld vizének partján emelkedő mandulafa sereg mélyebbre és távolabbra viszi gondolataimat. A szinte kettős gyökérrel, földbe és égbe mélyedő gyökérzettel élő, túlélő fák, ezredévek néma tanúi kényszerítették ki sétáim során a kérdés-halmazt, amit lehetne metafizikai, transzcendens és akármilyen jelzővel illetni. Egyszerűen ezt: de ki a gyökér? Mi a gyökér? Hol a gyökér? A sors fölötti létben és a személyes létezésben, a nagy egészben és a parányi emberi életben?
LÉTISMERETI KULCSKÉRDÉSEK
Az élet mélyebb összefüggéseit érintő, megszólaltató, elgondolkodásra vezető kérdések kortól, helytől függetlenül felvetődnek. Az élet értelme, az értelmes élet, a távlatos, nem „egérlyuk-sors” (Kafka), a ki az ág, de hol az ág (Zelk Z.) dilemmák nem oldozhatók fel, tehetők mauzóleumba a digitális kor technikai eszközeivel sem. Legkevésbé a virtuális látványeszközök látszatvilágával. A mai generációk ezernyi zsákutcás próbálkozása, csődjei és kudarcai bizonyítják: valós kérdésekre valós válaszokat kell adni, s meg kell hallani az emberi lélek „örök” útkeresésének személyes és egyedi kérdéseit is. Ki is vagyok, miért vagyok éppen ott, ahol? Éppen most, e korban, s mi az életem értelme, rendeltetése? Mit hagyok magam után? Életmérlegem nullszaldós, vagy csupa tartozás lesz? Mi lesz, ki lesz a nyeresége, ha lesz? Ezek a nagy keretkérdések, melyek Rómában és Budapesten, Pozsonyban, Szabadkán, Kolozsvárott, meg Vatikánban, Genfben és Wittenbergben, Sanghaijban és másutt is annyiféleképpen modulálódnak, változnak, ahány ember csak él jelenleg a földön. Hetvenöt földi vándorút nyomán bennem már az összegezések, a végelszámolások napjai jönnek egyre gyorsulva. Mi az, amit bizonyosan elkerülnék, mi az, amit nagyon tanácsolnék az útkeresőknek?
Így sétálgatva a gyönyörű vatikáni kertben, meg a Tevere partján, a Piazza Gerusalemme felé, kétnyelvű Bibliám lapjai között a lágy szellő lapozó ujjaival keresgélek. Valóban egy háromdimenziós, különös gyökérzet-kötelék és széttéphetetlen megtartó háló rajzolata bontakozik ki lelki szemeim előtt, s jegyzetfüzetem lapjain.
HÁROMDIMENZIÓS GYÖKÉRZET-KÖTELÉK LÉTERŐS HORDOZÓJA
SORSUNKNAK
Milyen különös az emberi elme és a szív! Éppen a római katolikus világközpont gyönyörűséges kerti csendjében jutott eszembe a holland református jogász-teológus-filozófus, Herman Dooyeweerd (1894-1977), akit pont itt, a Pápai Tudományos Akadémia egyik előadásán titulált meg a jezsuita előadó így: ő a holland Kant. Az 1920-as évektől a 1970-es évekig tulipános kitartással, egyértelmű logikával, bibliás világszemlélettel építette fel közel 120 filozófus társával a hazánkban még ma is alig ismert új-reformációs filozófiát. Tengerparti csendes fészkében évtizedeken át rótta sorait, egyebek mellett a nyugati kultúra gyökereiről (Roots of Western Culture). A gyökerekről. Igen, s most itt a római píneák alatt ő jutott eszembe. És az Ige, ami nélkül egyetlen pillanatra sem indította el gondolatait. Az ő nyomában jó két évtizede Isten Lelke kirajzolta bennem a háromdimenziós gyökér-összefüggéseket, az életben tartó, acélnál is erősebb eszmei, gondolati, Isten- és emberszemléleti, mentalitás edző, világszemléleti hálót.
Dooyeweerd abból indult ki, hogy az emberiség hajnalán, amikor még közelebbi, „harmatos” volt az emberek istenélménye, a vallási gyökérzet egyetemes, őseredeti hajszálér rendszerén keresztül szívta magába az embervilág az istennedűt, éledt fel benne az istenszomj, az Isten-élmény vágya nemzedékről-nemzedékre. Ezért van a Földön mindenütt, a legkülönfélébb, egyszerűbb vagy egészen az abszolút egyistenhitig, a monoteizmusig terjedő képzetáradat a Túlnaniról. „Isten-fertőzött” lett örökre az emberiség. Ez az Isten-rádix, az Isten-gyökérzet útravalója a történelem végéig. Enélkül nincs emberi élet, gondolkodás, gazdag kultúra. Legyenek bár hívők vagy hitetlenek az emberek, Isten a szívükbe írta a törvény cselekedeteit, aminek bizonysága lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket (Róma 2,15). És vagy Istent szeretik vagy bálványaikat, amiket ők farigcsálnak, terveztetnek akár a mesterséges intelligenciával maguknak.
Az egyetemes és kronológiai Isten-gyökérzet azonban még nem az egyetlen. Amikor eljött az idők teljessége, Isten Jézus Krisztusban a megváltás hitbeli gyökérzetén keresztül emelte ki övéit a romlás és a hitetlenség, a vallásosság világából. A jó hollandus ezt Krisztus-rádixnak, Krisztus-gyökérzetnek nevezte el. S hozzátette: Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb (Kolossé 2,7).
BIBLIÁS LÉTLOGIKA
Vissza-visszatekintve életemben az isteni vezetésre, a sajátos szabadításokra és nem várt csodákra, az egyház, egyházam, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 50 évére, hazám, a sokféle fordulatot, belső buktatót megélt és túlélt népünk sok szélsőséges jelenetet, eseményt, drámát és vígjátékot, s néha boldogító közhangulatot (is) termő útjára, a dooyeweerdi bibliás út háromdimenziós olvasattá, erőtérré formálódott, bővült bennem. A vallási ős-gyökérzethez, az egyetemes Isten-magvakat hordozó gyökérzet képzethez hozzáadódott a földi-mennyei, krisztológiai, krisztusi dimenzió. Ha a mandulafenyő képénél maradok, akkor a mély talaj gyökérzetéből kinőtt az égtartó, éghívogató zöldellő pínea-tányér, rajta az evangélium felemelő, mindig magasra tartott és magasra emelő kincseivel, értékeivel, táplálékaival: Bibliával, imákkal, sákramentumokkal, élő hittel, hálaadással. És nálam ehhez hozzárajzolódott a szociokulturális gyökérzet, az itt és most gyökérzete, a család, a nemzet, a haza, a kor, amiben élünk, a keresztyén kultúra minden magyar és nem magyar hozadékával. Ami igazából karaktert, megjelenési formát adott a vallási és a krisztusi gyökérzetnek, gyümölcsként zöldellve, táplálva vagy éppen az előbbiek hiánya miatt, gondozatlansága miatt hervadozva. A jeles heidelbergi történetfilozófus, Max Weber fogalmát tovább „ragozva”: operacionális, egyszerre elméleti és gyakorlati gyökérelvem, rádixom, ami az életben segített eligazodni, a miért, mi végre, mi értelme, hol a helyem töprengéseiben biztos irányt mutatva, az éppen ez a háromdimenziós gyökérszemlélet volt. Amit most a római píneák alatt újra élesen kirajzolt lelki szemeim előtt a Szentlélek, s amit alig tudok megköszönni, be-betérve a szinte lépésenként nyitott ajtóval váró templomokba. Igen, Ő, a Lélek fútt rá a lelkemre és gondolataimra sok-sok évvel ezelőtt, hogy rávezessen, elvezessen a bibliás létlogika gyönyörűséges, de sok próbatételes, nagykorú keresztyénné (Bonhoeffer) edző útjára.
A Szent Péter Bazilika és a római zsinagóga között, a hallgatag, mégis oly beszédes píneák alatt lehelte rá lelkemre a Szentlélek e június közepi napokban a figyelmeztetést, nem csak nekem üzenve: „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől”, a krisztusi rádixtól, gyökértől, „hogy a keserűség gyökere felnövekedve, kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsid 12,17). Hallatlanul időszerű intés.
Uram, Jézus, kegyelmed háromszoros gyökérerejével őrizz meg minket továbbra is földi zarándokutunkon mindenféle elhajlástól Tőled!
Szívélyes üdvözlettel a Vatikáni Rádió világközpontjából, a Pápai Kertekből
Szívélyes üdvözletemet küldöm a
Itt Rómában is erősen érződik Silvio Berlusconi korábbi olasz vezető halálának és szerdai milánói temetésének szomorú hangulata, amit országos gyásznappá nyilvánítottak.
BECSES SOROK KOLOZSVÁRRÓL
SOMOGYI BOTOND LELKÉSZ-SZERKESZTŐTŐL,
AZ ÜZENET C. LAP FELELŐSÉTŐL
Tisztelt Békefy Úr!
Kedves Lajos!
Köszönöm szépen a levelet és az irományt.
Fábián Tiborral a könyveiről készítettem tavaly egy interjút, még a borítóképe is megjelent a regénynek.
A recenziók a lapban kb. 2500 jel terjedelemben szoktak megjelenni nálunk, azok is ritkán. A miniesszé mintegy 12 ezer jel, amely két Üzenet-oldalt foglalna el, erre sajnos nincs lehetőség. De szívesen átküldöm a szöveget a Szemle szerkesztőségébe.
Tavaly a kolozsvári könyvhéten a Bánffy-palotában kerekasztal-beszélgetés során a közönségnek író-olvasó találkozó keretében én mutattam be a könyvet Tibit faggatva a regényírásról és a feldolgozott témákról.
Különben csupán az idei esztendőben több anyag is megjelent Tőled az Üzenetben, amelyet ezúton is hálásan köszönök, hiszen teológiai szempontból alapos, mégis közérthető, lélekhez szóló írások, amelyek elgondolkodtatásra késztetnek. És megszívlelendők.
Ezek:
1. Kondulj, vasárnapi harangszó!
2. Gondolattöredékek a földrengés nyomán
3. Keresztyénüldözés- szívszorító világindex
4. Az anyátlanok anyja, Marie Durand
5. Jézusi áldáserő a magyar keresztyénségben
6. Ha békét akarsz, készülj a békére!
Jó egészséget kívánok a további áldott munkához!
Szeretettel, tisztelettel üdvözöl
Somogyi Botond
Fábián Tibor erdélyi lelkész-író 2023. 06. 11., vasárnap esti közlése:
3,270-et mutat az olvasószámláló! Abszolút rekord! - írta.
SDG!
AZ ÍRÓ, AKI ÖSSZEKÖTI ERDÉLYT ÉS FELVIDÉKET
Írta Dr. Békefy Lajos Ph.D.
közíró, lelkipásztor
az MRE Doktorok Kollégiuma
korábbi Irodalmi Szekciójának elnöke
FÁBIÁN TIBOR levele 2023. június 08-ról:
KÉRDŐJELEK, FELKIÁLTÓJELEK ERDÉLYBŐL
TÖPRENGÉS FÁBIÁN TIBOR KÖNYVE OLVASÁSA KÖZBEN
Fábián Tibor, Guyana szörnyei – Tortoma Könyvkiadó, Barót. 2021. 208 oldal
A több kötetes lelkész-író, Fábián Tibor e remeklésében az őserdei izgalmas históriákban feltett sok tucat kérdőjelnek, felkiáltójelnek sajátos többletet ad. Sőt, még a regényzáró pont, pont, pont folytatásra utaló írásjelnek is. Ezek az írásjelek messze túlmutatnak önmagukon. A konkrét helyzeten túlra. Ahol egy-egy szereplő kimondja ezeket, akár a georgetowni katolikus öregotthonban, akár az önmagában gyönyörű zöld guyanai őserdőben, amikor például az egyik főhős, a gyónást tévő Luis atya kínzócölöphöz kötözés és fejvétel előtt áll. Vagy amikor az amerikai tv társaság, az NBC munkatársaival és Roger atyával lezuhan a helikopter a quaria indiánfőnök halálos pontossággal kilőtt nyila nyomán. Élet-halál helyzetek változatos sorozatában és az emlékezés, a végső számadás csendjében fogalmazódjanak bár meg a kérdőjeles mondatok és a felkiáltójeles jajkiáltások, az írásjelek mindig önmagukon túlra mutatnak. Beteljesítve, s eljuttatva az olvasókhoz transzcendens, sőt transzparens üzeneteiket. Mert az írásjelek nem hazudnak: létjelek, sőt látleletek arról, akinek gondolatában, szájában megformálódnak. Az előre elképzelhetetlen őserdei eseményekben, a nem várt fordulatok lélegzet elállító nyüzsgésében. Nem csak egyéni sorsjeladásokként, hanem egy egész ország, meg egy ősi zöld birodalom, a sokféle indián törzs által lakott vidékek létezésmódjaként. Meg arról a nem ritkán kegyetlen ütközésről, amiben az őshonos indián kultúra védelmezi önmagát, hitvilágát, babonáit, varázslós-törzsfőnökös belső hatalmi szerkezetét és praktikáit a betolakodókkal, az erdőpusztító, szerencsevadász fehérek számukra kegyetlen civilizációjával szemben. Az őserdőkben, az Essequibo nagy folyam, s szent hegyük, a Baruma vidékén élő legkülönfélébb törzsekről küldött létjelek ezek az írásjelek. Nem misztikus, hanem reális, üzenetes jelek, a történések valóságából az általánosíthatóság logikájával kiemelve, és a félelem, a bizonytalanság, a rettegés társadalmi szövetébe csöpögtetve, már szimbolikus horror hordozóvá egyetemesítve. E látlelet írásjelek az események pörgő folyásában a valóság üzenethordozói, legyen szó a békésebb mandukákról, sicátokról, fehér indiánokról. Vagy a vérszomjas carabiákról, az átkozott dramurákról, akik bogyófőzetük, a navarcon hatására, akár machet, bozótvágó kés nélkül is gyilkoló gépekké változnak. Szörnyek földjévé téve a gyönyörűséges zöld őserdőt, amit a Mindenható jókedvében alkotott. A látlelet írásjelek már elhelyezésükkel is szólnak a részben városlakó létre, favelákba kényszerített lukumbákról, akiknek népesebb része a Kígyó-szigeten még békésen él, s a keresztyén tanításra, misszióra bámulatos nyitottsággal, gyermekeiken keresztül örvendezve válaszol. Akár a vérszomjas quariakról, a régi és gazdag raunda törzs leszármazottairól, s a velük szomszédos csumporákról.
Jól érzékeli az olvasó, e nagyszerű látlelet-regény sok mozzanatában emelhető át más, akár európai, akár közép-európai, netán afrikai kontextusba is. Hiszen miként az őserdőben, a pusztuló erdők Európájában, s a pusztító félkatonai afrikai szervezetek terrorjában is fellelhetők az ősgyökeres kulturális és etnikai, vallási hagyományok, meg a modernség, a vágtató technikai civilizáció, a másfajta életmód csoportérdekektől, profitéhségtől hajszolt ádáz küzdelmei. A még meg nem szelídített struggle for life nagyon is brutális megnyilvánulásai. S mindebben a keresztyén értékek, értékrend tisztavízű, hajszálérrendszerében közöttünk és bennünk még csordogáló éltető jelenléte, ám sokfele kiszáradással fenyegető feszültsége, olykor alig kibékíthető konfliktusokkal. A szerzőnek sikerült olyan reál-szimbolikus kérdés- és felkiáltó jelrendszert alkotnia, ami szembesítésre készteti, sőt kényszeríti az olvasót önmaga belső világlátásával, környezete sündisznóállású vélemény-, és torz ítélethalmazaival, Erdélyben és Magyarhonban, s ahol csak kézbe veszik, és értelmezik a könyv többemeletes üzeneteit. Az írásjelek transzparenciája, átláthatósága és a mindig önmagán is TÚL-mutató jelentéstartalom a cselekményszövés fordulatosságával, izgalmaival állandóan megtornáztatja a könyvet lapozgató elméjét, mégpedig a konkrét esetektől az egyetemes és általános érvényesség felé tartó mozgásával. El odáig, hogy bizony felvet bőrszíntől, törzsi vagy nemzeti, nemzetközi hovatartozástól függetlenül működő, elgondolkodtató negatív trendeket, világjelenségeket is. Ezeket a szerző a „Rutacca” kifejezéssel emeli be a történetszövésbe. A Rutacca-létmód rettenetes és valóságos, személyes megjelenítője a gonosznak, homlokán az őslázító kígyó rajzolatával, egyéni létében is szinte kipusztíthatatlanul. Mindenkit cinikusan és vérfagyasztóan kiröhögő, beteg nővel jelenítve meg a regényben, aki a megszemélyesített gonosz. A gonosz. Az emberszörny, élőhalott Rutacca valójában nem ember, nem indián. Hanem az emberiséget kísérő, kísértő negatívum, a sötétség ősprincípiuma. Ezt vágja oda a vele küzdő Roger atyának a végleszámolás halálos vergődésében: „Ölj csak meg! Az emberszörnyektől úgysem menekülsz. Magaddal viszed a halált, akárhová mész!” (207). Személyfölötti, személyalatti és a mindenkori emberek személyiségébe férkőző szörnyű hordaléka és tehertétele ő az emberlétnek, az első emberpár esete óta. Vele folyamatosan küzdenie kell az egyénnek és a közösségnek, lakozzanak ezek Guyana líraian ezerdallamú, madárdalos őserdeiben, a zöld és a kék fantasztikus szépségjátékában, s a benne rejtőzködő átokföldön, a földi pokolban vagy bárhol a világon. Ezért fogalmaz így a regény két részét, a Gyónás 19 alfejezetét és az Új misszió 14 fejezetnyi cselekményszövését összekötő, farmernadrágos amerikai pap, Roger atya a kumakai katonai repülőtér betonján: „Ez még nem a háború vége, mert az folytatódni fog további csatákkal a gonosz ellenében” (208).
A reál-szimbolikus horror regényben, a rettenet cselekményhömpölygésében, ami örvénylő erőként szippantja magához és tartja ébren, éberen az olvasói figyelmet, különös jellemekkel, népcsoportokkal találkozunk. Jókkal és gonoszokkal, pozitívokkal és negatívokkal. Közöttük egy-egy jótékony indián vagy missziós atyával. Különösen is a Gyónás részben érzékelhető a szerző lelkészi habitusának jelenléte, Luis Ferguson atya gyónásra eltökélt történetében, meg Rogernek, a fiatal amerikai misszionáriusnak a szolgálati helykeresésében, küldetés értelmezésében. Luis atya 50 éve hord magában egy bűnt (26), aminek megvallása nélkül meghalni sem tud. Hosszú és az utolsó földi napjaiban elmondott története igencsak színes, szövevényes. A 113. oldalon tudjuk meg, hogy az őt kivégezni akaró carabia indiánok egyikét élet-halál helyzetben megölve, Rucanda fiatal dramura indián testvérét védelmezve, jut el a bűnig: „Uramisten! Embert öltem! Hova süllyedtem!”. Azt a Rucandat védelmezte, aki apja révén került ismeretségbe Vito atyával, aki évtizedekkel Luis előtt ment az őserdőbe, hogy keresztény hitre térítse a fehér embertől visszahúzódó indián törzseket. Apja fiára hagyta a misszionárius tiszteletét, és azt a Vito atya kivégzése során vérrel festett keresztet, amit karóba húzott feje alatt, a sárban talált meg. Rucanda apja példáját követve, bizonyította: „Létezhetett igaz, őszinte barátság egy dramura harcos és egy fehér ember között” (70). Lám, Vito atya missziós magvetése évtizedekkel később is gyümölcsöt hozott, még az utódokban is (71). Missziói célja, ami egyformán jelen volt a három pap – Vito, Luis és Roger több generációs – kockázatvállaló eltökéltségében, egyszerűen ez volt: „Minden erőmmel próbáltam elvetni a szívükben a hit magvait, megismertetni velük a Megváltó szeretetét” (28). A Gyónás végén megtudjuk, hogy Luis atya az életmentő futás, menekülés lélekszaggató és fizikai erőt felégető pillanataiban maradék erejével Rucandat a folyópart mellett temette el. „Néhány ágból keresztet fabrikáltam. A dramurának, aki szerette a keresztyének Istenét” (117). Az Új misszió című részben is találunk rokonszenves bennszülöttet, Masirut. A Kígyó szigeten, majd hírvivőként a városban is védelmezte, vezette a forgatócsoportot, hogy élve hazajussanak. A helikopteres mentőket ő irányította a menekülők – Liz, Roger – nyomára, akik a rohamosan mutálódó világpusztító (Covid, illetve a „sötétben lapuló gonoszság") vírus elől menekültek. Abban a gépben ült, ami felrobbant az ősrengeteg fölött. Ő volt az is, aki békésebb törzsük, a lukumbák Kígyó-szigetén tolmácsolta az akkor még teljes létszámú amerikai forgatócsoportnak a „lukumba testámentumot”. Ezt egy vénséges, ráncoktól barázdált arcú indián asszony hagyta rájuk: „Férfiak! Ne essetek abba a hibába, amibe mi, hogy 4 napot és 4 éjszakát vártunk abban a hitben, hogy a gonosz elvonul. Nem fog elmenni. És a végén mi is elmegyünk. Férfiak! Halljátok hangomat! Menjetek el erről a helyről, mert ahová az emberszörnyek beteszik a lábukat, az a hely átkozott lesz, és ők még nem térnek vissza a föld alá. Keressetek új hazát, ha élni akartok. Ha azt akarjátok, hogy a gyermekeitek felnőjenek!” (171).
Valóban ez lenne a megoldás? A menekülés a gonosz elől? De hova? Hol nincs jelen, akár megelőzve indiánt és fehér embert? Guyanaban vagy Európában, s a világ bármely részén?! Mi hát a megoldás? A bizonytalanság, a lét-nemlét határán billegő földi sorsélmények, őserdei mélykultúra és a fehér ember technikai civilizációs nyomása-ellennyomása közben? Amikor Roger atya a vesztegzár és a megsemmisítés alá vett kumakai reptéren katonai dzsipjében menekül a rutacca (fel)támadás elől, a szerző ezt így kommentálja: A remény, a túlélés és az újrakezdés fényei tűntek fel a nem távoli város körvonalaiban. De ebbe a derengő fénybe is beleírta a félelemkeltő, a bizonytalanság gyártó horrorhatalom a felségjelét, a regény utolsó mondatában: „Mintha egy hosszú, kivilágított csúszómászó igyekezne némán, csendben úti célja felé…" (208) Kérdőjelek és felkiáltójelek után a történtek (?) folytatását érzékeltető három ponttal tartva nyitva a lezáratlan históriát...
Elemző jegyzeteimet kilenc oldalán próbáltam meg átlátható keretbe foglalni Fábián Tibor (1974- Nagyvárad) sorai nyomán. Az ő erdélyi lelkészi és irodalmi emlékeinek, kor-, és kortársi emlék- és emlékezet lenyomatainak őserdő rengetegű élményvilágát, ami feldereng a Guyana szörnyei minden mondatában. A könyv sokrétegű üzenetáradatát szűkítené annak sorra vétele, nevesítése, lokalizációja, mi lehet az, ami összeköti másik két kötetével ezt. A Ceauşescu elvtárs, pajtás (2021) és az Ilyenek voltunk – erdélyi történetek (2022) valóságvilága ugyanis nem ritkán meghaladja a fantáziát. Olykor a józan észt is. Az alkotói tágasságot, az őserdőkön és az erdélyi Kárpátokon innen és túl, a messzeségben is érvényesülő egyetemes üzeneteket csak csonkítaná a behelyettesítés. Ezt végezze el ki-ki a maga vérmérséklete és tapasztalati emlékvilága prizmáján át. Jegyzeteimben több rovatot töltöttem meg idézetekkel. A kérdőjelek, a felkiáltójelek sokaságával, az indián törzsek, a földrajzi helyek felsorolásával és jellemzésével. A jellemek elemzésével, sajátos indián fogalmak, szavak értelmezésével. Különleges megfogalmazásokkal, szociológiai, generációk közötti élményolvasatokkal. Furcsa, eredeti fordulatokkal, teológiai szentenciákkal. A Guyana-szindróma elemeivel (félelem, bizonytalanság, erdő-, és ember, ősi kultúra irtása, mindenki mindenki elleni küzdelem, a képlékenység, az egérlyukban élés, a gyökértelenítés, az erőszakos városba telepítés történetmagjaival). Szerepel még a szerzői öko-líra prózai leírása a zöld csoda-országról. Az álmok szerepéről. És az imák! Bővebb könyvbemutatásban élni is fogok a kijegyzetelt tartalmakkal. Meggyőződésem, sokan, sokféleképpen gazdagodhatunk a közelmúlt és napjaink szörnyeit bemutató kor- és humán környezetismereti horror regényből.
Végezetre néhány személyes szó. A szerző így dedikálta nekem küldött kötetét: „Mindenben ott a teológia. Ebben a világvégi történetben is”. Igaza van. Mindenben ott a teológia, a jóság-szépség-igazság mennyei tudománya, a Biblia koordinátarendszere. Ennek zsebpéldányát Roger atya magával vitte mellényzsebében a sodró folyóba és a Kígyó-sziget vidám és éneklős kedvű kis indiánjai közé. Mert a Biblia a gonoszság-rútság-hazugság, (s a rutaccák) ön- és történelem ismereti kézikönyve is. És még sokkal több, az öröm és az üdvösség, a boldogság evangéliuma. Valóban, mindenben ott a teológia – de nem minden a teológia! A mindenhez hozzátartozik a vox divina-ba foglalt vox humana (isteni hangban, Szóban foganó emberi hang, emberséges szó, Bibliában gyökerező gyógyító beszéd). Fábián Tibor mindkettőből juttat az olvasóknak. Nagyon köszönjük! Mert ahogyan Luis atya fogalmazott vagy hatvan-hetven évvel ezelőtt: „Az egyetlen tulajdonom, amit erre a világra hagyhatok, az a történetem”…
Dr. Békefy Lajos Ph.D.
lelkész-közíró,
A MRE Doktorok Kollégiuma
volt Irodalmi Szekciójának elnöke
Comments
Post a Comment