TÖBB HAZÁT SZERETTEM VOLNA EBBEN AZ ORSZÁGBAN + ENGLISH + POLSKIE: A TÖRTÉNELEM URA BENÉZETT HOZZÁNK

 

TÖBB HAZÁT SZERETTEM VOLNA EBBEN AZ ORSZÁGBAN 

 ENGLISH + POLSKIE: 

A TÖRTÉNELEM URA BENÉZETT HOZZÁNK   

THE LORD OF HISTORY HAS LOOKED IN ON US 

 PAN HISTORII ZAJRZAŁ DO NAS  

sorsrajzolatok (1.)

TÖBB HAZÁT SZERETTEM VOLNA EBBEN AZ ORSZÁGBAN - NYOLC ÉVE ÉS ÉS MA IS

EGY MAGYAR REFORMÁTUS LELKIPÁSZTOR FELJEGYZÉSEI

AZ ÉLŐK HÁZÁBÓL – ILLÚZIÓK NÉLKÜL

DR. BÉKEFY LAJOS

Szubjektív életérzéseim rövid hermeneutikája, értelmezésI kulcsa

Mire jó a nyilvános köszöntés, s mire a 70 esztendő? Amint velem is történt a Napút évkönyv 2018 önéletrajzi visszatekintője nyomán a Duna Palotában egy idei nyármeleg áprilisi estén (videó: http://www.naputonline.hu/.../jeles-hetvenesek.../).

Egyebek mellett arra is, hogy az ember szembenézzen önmagával, korával, életével, megélten megírt biográfiájával, meg azzal a korral, amiben és ahogyan élt. Illúziók, mellébeszélés nélkül. De nem zsigeri dühhel, hanem egyszerre az évtizedek madártávlatával, s a mélyre merült élmények "békalencse perspektívájával". Abban a teljesebb koordináta-rendszerben, ami a mennyeieknek a függvénye. Aki keresztyén, az nem csak földi országot lát és érez, hanem mennyeit is. Isten Országát. Nem csak olyan-amilyen földi történelmet, hanem üdvtörténetet is. Nem csak emberi sztorikat és történeteket gyűjt emlékezete kaptárába, hanem gyönyörű és igaz istenes történeteket is, mennyei fények villanásait sorsa horizontján vagy centrumában, földi eseményeken át, egyéni élettörténetekben és önmaga lelkében. Mivel minden ember életrajzában ott van a maga által rajzolt, máskor mások által átikszelt dolgok sokadalma, meg az Isten „ujjával” és Szent Lelkével komponált, festett történetek is. Csakhogy ezt valaki felismeri, elismeri és confessziós-vallomásos lélekkel, szóval elmondja, kiírja, kiprédikálja magából, vagy nem. Ha nem, akkor marad a szűkebb dimenzió, olykor az egysíkú keserűség vagy kiábrándultság, a lelki elsivatagosodás, a kiégés, a cinizmus. A dekonstruktív életszemlélet és a romboló életvitel. A diabolikus önsorsrontás, családrontás, nemzetrontás, sorsrombolás minden szinten. Intézményesítetten vagy civil módon. A "senkinek semmi köze hozzá" szabadosság felelőtlenségével. Másokra zuhanó, megnyomorító életgravitációval, a tehetetlenség mélyrepülésével, sárlavinájával. Nálam Istennek hála nem beszűkülés következett be, hanem hit által olyan dimenzió-, és horizontváltás és tágulás, amiről még álmodni sem mertem volna, s olykor még 70 évesen is beleszédülök. Nem a vérnyomásugrálás, érelmeszesedés okán, hanem a belső hitélémények égi lajtorjáján közlekedés, meg a belső csipkebokor-lenyűgözöttségem miatt. Istent emberszépítőnek, boldogítónak és mentőnek tapaszataltam és örök szépségnek, égi esztétikát kibontó Lélek-inspirációnak. Ma is így érzem a találkozásokat Vele, miként 16 évesen bekövetkezett megtérésem térdepléses, leroskasztó elragadtatottságában: olyan egyszerre immanensen transzcendens, földi tereken is égi magasságú és transzcendensen immanens, azaz mennyei szentségében is földi jelenlétű, "számban nevednek jó íze van" valóságú inspirációkban, melyeket alig tud emberi szó kifejezni. Ebben a megtapasztalásban csak dadogunk, mint az ószövetségi próféták. Ezek a bibliai élmények és Ige-tapasztalások olyan magas rendű esztétikai és etikai szépérzetet nyújtanak minden halandónak, amiért érdemes volt megszületni és élni ezen a földön is - s ezek mindent pótolnak, de ezeket nem pótolhatja semmi, senki!

De melyik földre is? Szülőföldön, hazában, országban? Házban és egyházban?

Bánk bán sorsparabolájának aktualitásai

Minap ismét élményszerűen jött elém élményadó Istenem, Uram egy beszélgetés során és nyomán belső csendemben, miközben hallani véltem a tér-idő fölötti szív, Jézus lelki lélegzetvételét a bensőmben, szinte a füleimmel érzékeltem meleg szavát, Katona József Bánk bánja, s annak történelmi opera változatában. A Bánk bán Erkel Ferenc, Egressy Béni mélyen zengő verssoraival és minden magyar lelket lenyűgöző muzsikájával szinte átömlött a lelkemen, s boldog hálaadással dúdolgattam újra Simándy József hőstenor hangjának szubjektív rezonanciájaként, páratlan zenei confessióként és a legek könyvébe illő átéléssel dalolt szólóját: Hazám, hazám, te mindenem… Generációformáló, egybeolvasztó, nemzettudat ébresztő, edző élményt nyújtott évtizedekkel ezelőtt az ő éneklése, a mögöttem/mögöttünk történelemmé szilárdult vagy erodálódott, időnként szétmosódott vagy piszkos hordalékként szemétté tornyosult évjáratokkal szemben is énekelt szólója. Bánk zokogó panaszát évtizedeken át nemzeti lobógóként énekelte fölénk Simándy. Kárpát-medencei proteszt himnusz volt ez a diktatúra ellen. Áriája most is, 2018-ban sok-sok gondolatot indított el, és elevenített fel tengernyi emléket, versélményt, színélményeket, hangemlékeket, Ige-titkok virágszirom kibomlásaként, imákat, intellektuális filozófiai fényeket villantott fel belső horizontjaimon. Hangjára az egyéni sorstalálkozások tengerén arcok emelkedtek fel a messze ringó időmélységből és merültek alá az emlékezésben egy perc alatt. És olyan distinkciók, finom, csak a szent tudomány, a scientia sacra i-ótás, leheletfinom, nüansznyi különbségtételeivel, melyeket a Jézus utáni nagy teológusok kagylósorsuk mélységes-mélyéből felszínre gyönygyöztek, előbb titokként féltett igazgyönygyként, aztán egyházalkotó, európai kultúraalkotó, tudatosan vállalt ismeret világító tornyokként. Ezekben világraszóló európai szellemi teljesítményként az el nem választó, de mindig megkülönböztetésig jutó disztinkciókkal, kétpólusú, egymásba kapaszkodó igazságokkal. Mert csak e töprengésben szült paradoxonok vállalásával és életen keresztüli hordozásával vált mondandójuk, válik mondankónk hitelessé. Azzal az életismereti maximával, bölcs megállapítással, hogy vannak helyzetek, s maga az élet a maga megélésében alapvetően ilyen, amiből ki lehet ugyan lépni élettagadással, tragédiával, bűnténnyel, de alapvető igennel nem. Az életigenlés benne tart a roppant ellentmondásos, fájdalmas, olykor boldogító élettörténetben. Csak benne maradva kell és lehet tudatilag és viszonyulásmódjaink áthangolásával feldolgozni, helyretenni, hátrányokat is előnyünkre formálva végig küzdeni az éveket, évtizedeket - a győzelem, a kereszt jegyében és reményével. Valahogy úgy, amint a fa évgyűrűi növekednek, sokasodnak, s minden előző évi történet beírva marad a terebélyesedő fatörzsben, benne marad újabb, táguló évgyűrűkklel, életlenyomatokkal, jótékonyan betakarva vagy éppen körülzárva, védve, rögzítve, az utódok tanulságára megörökítve a faegyéniség különös, egyedi történetét. Lelkünk, életünk évgyűrűivel maradni a gyökérfogta talajban – ez számomra a hűség hazához, szülőföldhöz. Ez a hazaszeretet. Az őstalajban maradni, gyökereinkkel porladásig odakapaszkodva. De van, amihez nem szabad így ragaszkodnunk. Hogy mihez nem, arra rövidesen rátérek. Hiszen melyik fa lenne olyan bolond, hogy ragaszkodna az ágszaggató viharhoz, a terméspusztító jégcsapáshoz, a levélégető túlfűtéshez?

Megkülönböztetni, de szét nem választani: a haza több, mint az ország

Bárány-, és pelikán-sorsok

Istenáldotta Simándy József atyánkfia lelkét és hangját öntötte bele ebbe a sorba: Hisz mindenem neked köszönhetem (Egressy Béni szövege) - Tudom, hogy életem neked köszönhetem.(Nádasdy Kálmán szövege). Némi malíciával erre mondhatná az ember: olyan szép, hogy már nem is lehet igaz. A keresztyén ember pedig azt mondja: eddig, de ne tovább! Ezt azért már nem! Ez a különbségtétel, a nüansznyiakra fogékony tudomány és hit intellektuális és fideista finom határhúzása ez: nem a hazának köszönjük az életünket, hanem Istennek. A jeles hetvenesek köszöntésén felidéztem emlékeimet a mindennemű hazugságot gyűlölő és leleplezni akaró, ellene lázító versszavú Latinovits Zoltánnal. Az 1975 nyarán együtt töltött kórtermi heteket, amiket az akkori állami és egyházi hatalomnak, vezetésnek „köszönhetek”. Nem is tudták, milyen jót tettek! Két és fél hónapon át erről filóztunk a színészkirállyal: mennyire szükséges megkülönböztetni a hazát az országtól!? És pszichoanalitikus "mösziő Zsírodú", azaz dr. Pertorini intézetigazgató úr fehérkesztyűs kezének intései, könnyed játéka közepette eljutottunk a 2X2 evidenciához: az ország lehet barna, piros, fekete, zöld, bármilyen, amilyenné a nagyhatalmi és a hazai „vezérek” színezik, de a HAZA MINDIG PIROS-FEHÉR-ZÖLD. Ez a nemzeti 2x2, nemzeti minimum!

És a haza mindíg több, mint az ország. Az ország lehet mostohaanya (erről tudnának "határon túli" rokonaink regélni!), a haza viszont mindíg édesanya. A haza mindig testvér, soha nem mostohatestvér, mint olykor az ország.

A haza mindig befogad, az ország kitilthat, „hontalanná” tehet. Soha nem az ország ment a bujdosókkal és a száműzöttekkel, hanem a haza. Amikor Rodostóban Rákócziékkal vagy éppen Torinóban Kossuthtal, s annyi-annyi 45-ssel, s korábbival, Wass Albertünkkel, meg 56-ossal nem az ország ment messze földre, hanem a haza: a szülőház, az otthon emléke, a szavak és énekek, meg a búbos kemencék és kandallók melege, a szerelmek csak magyarul édes vallomásai, az imák anyanyelvi csodaélményei, énekeink és vicceink, humorunk és bölcsességünk... Vagy amikor a látható egyház lehetett bármilyen, Habsburgosan uralkodó és kegyetlenül protestánsüldöző, gyászévtizedeket és gályarabságot ránk rontó, más korban békepapos, raffináltan hatalombarát, pénzért lélekkufár, üldözött vagy éppen üldöző, ideológiai és néplélekbefolyásoló tényező félreértett küldetésének, hamis önértelmezésének felsőházi, vagy parlamenti félresiklásában. Márpedig a láthatatlan, a lelki egyház, „fehérhajú drága lelki édesanyánk” mindíg Bárány-tiszta, áldozatvállaló volt és maradt hű és egyeneslelkű papjaival. Lent élt és szolgált a porban, a mélyben, ahol a költővel ellentétben igenis lehetett énekelni, sőt szembeénekelni zsoltárokat, lelki énekeket az elmúlással, hitvány hatalmakkal és kerti törpékkel, szemétdombon kakaskodó szürke árnyékfigurákkal. Az igazi egyház és haza kicsinyeit, gyermekeit, híveit, honpolgárait pelikánként saját testével is kész volt táplálni, ha arra szükség volt/van. Miként anyaországi és „határon túli”, a történelmi haza területén kitartó, helytálló egyházaink címereiben és zászlóiban látjuk. És igaz ez is: lehet az országunk gazdaságilag sikeres, sok idegen befektető számító „jóvoltából”, de a haza képzett, iskolázott robotosai saját jó sorsának a megalkotói. A GDP növekedés is lelki és jellembeli ügy ugyanis. És jó hírünknek nem a reklámipar a letéteményese, hanem a becsületes munka. És annyi idegen hatalmi titkos befolyás közben, ami ebben az országban naponta tarolta a lelkeket, csak a haza volt az, ami még odahajolt fiai-lányai tépett lelkéhez, s itt tartotta/tartja őket.

Boldog csak az lehet e pannón, kárpátos, véráztatta földön, aki megtanulja az alapvető leckét: nem a pénz, nem a hatalom boldogít itt ma sem, hanem az, ha életünkön és történelmünkön keresztül megtartjuk az életbentartó különbségtételt haza és ország között. A haza mindig a miénk, mi pedig idegenben is mindig a hazáé maradunk. Az országot el lehet orozni, elveszíthetjük részeit, kiléphetünk belőle, elegünk lehet az ittlétből.

A HAZÁBÓL SOHA NEM LÉPHETÜNK KI, AHHOZ A LELKÜNKBŐL KELLENE KILÉPNÜNK, S EZ LENNE A HALÁL MAGA. A NEMZETHALÁL. MERT A HAZA MINDENEK FELETT ÉS MINDENEKEN TÚL, MEG INNEN, S MINDEZEK MÉLYÉN REJTŐZIK. MINT A LELKÜNK A TESTI FORMÁNK MÉLYÉN. JÓ LENNE EZT A LECKÉT MINDEN MA ÉLŐ MAGYARNAK MEGTANULNIA – MÉG IDŐBEN! S akkor talán boldogabb lehet NEMZETÜNK, amelyben egyszer talán, végre összeölelkezik, egymásra talál a HAZA és az ORSZÁG… Erről így énekelt Simándy-Bánk bán: Sajgó sebét felejti Bánk, Zokog, de szolgálja népe szent javát...

A következő vallomások erről is szólnak majd...Mert hogy 70 évesen is vannak álmaim. Ahogyan Nektek, nekem is. Közöttük az újra álmodott álom:

Több hazát szeretnék látni ebben az országban! Ezért több, otthonra lelt, boldogabb magyart is!

SHORT MEDITATION ENGLISH + POLSKIE

THE LORD OF HISTORY HAS LOOKED IN ON US 

 PAN HISTORII ZAJRZAŁ DO NAS  

A TÖRTÉNELEM URA BENÉZETT HOZZÁNK 

HUNGARY: THE LORD OF HISTORY HAS LOOKED IN ON US

Thoughts on National and Spiritual Encouragement

Dr. Lajos Békefy

In our Protestant world, it is Jubilate Sunday. This Latin name for this Day of the Lord was used and celebrated even in pre-Reformation times. Its foundational scripture is Psalm 66:1: "Shout for joy to God, all the earth," and indeed the entire Psalm 66, with its deeply reflective philosophy of history, carries numerous messages for us today. Later, a shift in emphasis occurred, expanding its meaning: rejoicing over creation and the re-creation that began with Christ's resurrection. This day also expresses joy over the renewal of the human and natural world. Bach himself was inspired by this psalm to compose cantatas.

The Word of God: The Sheet Music for Our National Renewal

According to our current Hungarian timeframe, the topic occupying everyone is not the potential eco-renewal of the natural world, but national renewal. Therefore, we may say: this psalm is the songbook for the renewal of nations. The title sentence suggests that the Lord of history is looking in on us. What He sees is not entirely pleasing to Him: individual and communal sins tear at people; on exhausted faces, there is fear, alarm, schadenfreude, and bitter disappointment. But here and there, serenity already blushes, and elsewhere, momentary fires of joy flare up. What surprises in Psalm 66 is the author’s vision of history. The first verse is a call: Shout for joy to God, all the earth! – The message of the Spirit truly blows into the dust-covered landscape and faces. It sweeps away all partiality. It calls the whole earth, not just individual countries, to rejoice. This is the global "dusting" of history; it seeks to make the jubilant spirit the fundamental tone of all things. It calls us to witness: Come and see what God has done! (66:5).

The fundamental realization of these scriptures is that, in truth and purity, one can only rejoice in God. He, and not men, is the sure source of joy. Solus Deus. We can rejoice in Him completely because He is holy and clean-handed. He is not indifferent, nor does He turn away in disgust or resentment; despite everything, He looks into the germinating seeds of our affairs, secrets, lies, and almost shameful hopes. He casts a benevolent eye upon our homeland, our churches, and our families. He sees through our hearts. The Lord of history and of our hearts is capable of reaching through screens, Facebook posts, and various digital media. He looks through these at You, seeking You and me under and among the piles of information debris or the waste heaps of self-promotion. He looks through the window of our lives, deep into our hearts and the corridors of our thoughts. Even now, He tunes our hearts away from the cacophony toward the silence before His face, toward a gentle, quiet, life-giving joy. Toward the liberating spiritual feast of our eyes meeting His.

He Rules Everything with His Gaze

"He rules by his might forever; his eyes keep watch on the nations" (66:7). This sentence might sound terrifying, as we have had our share of surveillance capitalism, communism, and extreme nationalism. From the great sowers of distrust and false prophets. And now, they try to look into our eyes, souls, homes, and thoughts with algorithms and technical gadgets. But what a difference there is between these two gazes! On the one hand, the digital panopticon watches to control and collect data about us. On the other hand, the Triune God keeps watch graciously and lovingly—He who watches to take account of us, to preserve us, and to lead us with a watchful eye. On Jubilate Sunday, the reason for our joy is that God’s look into our lives is not a fleeting glance, but a lasting visit of love that has no end.

Of course, one can forget the universality of His benevolent rule, but the daily puffery of petty tyrants cannot hide Him from us—at most for a short time. He keeps watch on the nations. The basis of true rejoicing is the great liberation. Our Lord God looks into our world, and sends us a Savior over whom we can rejoice. The psalmist’s knowledge of reality is a vision of history according to the Father and the Spirit. It awakens us to the fact that human misrule and bad leadership also happen with His knowledge. There may be terrible historical periods, years, decades, or even entire eras when He does not take His eyes off us despite our sins. Instead of His whip, He burdens us with the power of the unfortunate circumstances we have fabricated ourselves. The psalmist writes: "You let people ride over our heads; we went through fire and water, but you brought us to a place of abundance" (66:12). Today, this is the world of hate speech, social and political division, and the degradation into mechanical, cold data—a world of flat faces and wooden souls. A world where algorithmic programs amplify the "old man" within us who hates, excludes, slanders, envies, and lies. But God keeps His eye even on this old man and shortens our moments of historical and individual misfortune: He leads us out of these and refreshes us with His eternal mood of joy.

With the Protection of the Spiritual Firewall and the Surplus of Grace+

Every stage and element of the psalm’s historical paradigm is true. We can rejoice in God because He keeps watch on the nations—He knows of our bitterness and our communal tossings through fire and water. He alone is the one who leads us out of cruelly hard trials, and with Him, we can find refreshment. The psalm is a paradigm for the world of nations and national destinies alike. At the end of its historical panorama, it is not dramatic silence, dejection, or the scream of doom that awaits, but the sound of thanksgiving rising as a great joy. The vivace, the jubilate, the halleluja—because God has heard, He has listened to the voice of my prayer. Therefore, blessed be He! (66:19-20). He listened to my prayer—this signifies the autonomy of prayer, which no power, small or great, is capable of blocking. Through the Spirit, prayer is formed into a living firewall against all human manipulation, viruses, and negative intrusions. Thus, prayer is the greatest and purest act of independence on earth, withdrawing us from every "fire and water" situation across the Carpathian homeland. And despite everything, He maintains the hope of this. The psalm makes us certain: the overwhelming power of grace, the surplus of sola gratia+, will lead us out of chaos today and tomorrow toward the new man, the new humanity, and toward a renewing Hungarian nation.

Let the opening sentence of our prayer today be:

My sweet homeland, Hungary,

Finally arrive to me,

For our God, our Lord,

Has looked in on us today! Amen!

Węgry: PAN HISTORII ZAJRZAŁ DO NAS

Myśli o narodowym i duchowym pokrzepieniu

Dr. Lajos Békefy

W naszym protestanckim świecie przeżywamy Niedzielę Jubilate. To łacińskie określenie Dnia Pańskiego, które było używane i celebrowane już w czasach przedreformacyjnych. Tekstem przewodnim jest Psalm 66,1: „Wykrzykuj Bogu z radością, cała ziemio!”, a właściwie cały Psalm 66 z jego głęboką filozofią historii, która niesie wiele przesłań także dzisiaj. Później nastąpiło przesunięcie akcentów i rozszerzenie znaczenia tej niedzieli: radość z dzieła stworzenia oraz z nowego stworzenia, które zapoczątkowało zmartwychwstanie Chrystusa. Ten dzień wyraża także radość z odnowy świata ludzkiego i przyrody. Sam Bach czerpał natchnienie z tego psalmu, komponując swoje kantaty.

Słowo Boże jako partytura naszej narodowej odnowy

Według naszego obecnego węgierskiego czasu, tematem zajmującym wszystkich nie jest ekologiczna odnowa świata przyrody, lecz odnowa narodowa. Dlatego możemy powiedzieć: ten psalm jest śpiewnikiem odnowy narodów. Tytułowe zdanie wskazuje na to, że Pan historii zagląda do nas. To, co widzi, nie jest dla Niego w pełni radosne: grzechy indywidualne i wspólnotowe szarpią ludźmi, na udręczonych twarzach widać strach, niepokój, szyderstwo i gorzkie rozczarowanie. Jednak tu i ówdzie przebija już pogoda ducha, a gdzie indziej wybuchają chwilowe ognie radości. To, co zaskakuje w Psalmie 66, to wizja historii jego autora. Pierwszy werset jest wezwaniem: Wykrzykuj Bogu z radością, cała ziemio! – Orędzie Ducha realnie wiewa w zakurzony krajobraz i twarze. Zmiata wszelką stronniczość. Wzywa do radości całą ziemię, a nie tylko poszczególne kraje. To globalne „odkurzanie” historii; pragnie uczynić radosne usposobienie podstawowym tonem wszystkiego. Wzywa nas na świadków: Przyjdźcie i zobaczcie dzieła Boga! (66,5).

Fundamentalnym spostrzeżeniem tych słów jest to, że prawdziwie i czysto można radować się tylko w Bogu. To On, a nie ludzie, jest pewnym źródłem radości. Solus Deus. W Nim można radować się bez reszty, ponieważ jest święty i ma czyste ręce. Nie jest obojętny, nie odwraca się z obrzydzeniem czy urazą; mimo wszystko zagląda w kiełkujące nasiona naszych spraw, tajemnic, kłamstw i niemal wstydliwych nadziei. Przychylnym okiem patrzy na naszą ojczyznę, nasze kościoły i nasze rodziny. Przenika nasze serca. Pan historii i naszych serc potrafi sięgnąć nawet przez ekrany, wpisy na Facebooku i różne cyfrowe nośniki treści. Przebija się przez nie ku Tobie, szukając Ciebie i mnie pod zwałami gruzów informacyjnych czy wysypiskami autoreklamy. Zagląda przez okno naszego życia, aż do głębi naszych serc, do sal naszych myśli. Także teraz dostraja nasze serca, by zgiełk zamienić w ciszę przed Jego obliczem, w łagodną, cichą, ożywczą radość. Ku wyzwalającemu, duchowemu świętu spotkania naszych spojrzeń z Jego wzrokiem.

Wszystko włada Swoim spojrzeniem

„Włada swą potęgą na wieki, oczy jego śledzą narody” (66,7). To zdanie może brzmieć przerażająco, gdyż zaznaliśmy już kapitalizmu i komunizmu inwigilacyjnego, a także skrajnego nacjonalizmu. Doświadczyliśmy wielkich siewców nieufności i fałszywych proroków. A teraz, za pomocą algorytmów i technicznych gadżetów, próbuje się zaglądać w nasze oczy, dusze, domy i myśli. Lecz jakaż jest różnica między tymi dwoma spojrzeniami! Z jednej strony cyfrowy panoptikon patrzy po to, by kontrolować i gromadzić o nas dane. Z drugiej strony Trójedyny Bóg łaskawie i z miłością czuwa nad nami – Ten, który patrzy, by nas liczyć, zachować i prowadzić opiekuńczym wzrokiem. W Niedzielę Jubilate powodem naszej radości jest to, że Boże spojrzenie w nasze życie nie jest przelotne, lecz jest trwałą wizytą miłości, która nie ma końca.

Oczywiście można zapomnieć o powszechności Jego dobroczynnego panowania, ale codzienne puszenie się małych dyktatorków nie może Go przed nami zasłonić – najwyżej na krótką chwilę. On śledzi narody. Podstawą prawdziwej radości jest wielkie wyzwolenie. Nasz Pan i Bóg zagląda w nasz świat i posyła nam Zbawiciela, z którego możemy się radować. Wiedza psalmisty o rzeczywistości to wizja historii według Ojca i Ducha. Uświadamia nam, że złe rządy ludzkie i złe przywództwo również dzieją się za Jego wiedzą. Mogą być straszne okresy historyczne, lata, dziesięciolecia, a niekiedy całe epoki, kiedy mimo naszych grzechów nie spuszcza z nas wzroku. Zamiast swego bicza, obarcza nas ciężarem nieszczęśliwych okoliczności, które sami sfabrykowaliśmy. Psalmista pisze: „Pozwoliłeś ludziom tratować nam głowy, przeszliśmy przez ogień i wodę, ale wyprowadziłeś nas na wolność” (66,12). Dziś jest to świat mowy nienawiści, społecznych i politycznych podziałów oraz degradacji do mechanicznych, zimnych danych – świat płaskich twarzy i drewnianych dusz. Świat, w którym programy algorytmiczne wzmacniają w nas „starego człowieka”, który nienawidzi, wyklucza, pomawia, zazdrości i kłamie. Ale Bóg czuwa także nad tym starym człowiekiem i skraca chwile naszych historycznych i indywidualnych nieszczęść: wyprowadza z nich, odświeża nas Swoim wiecznym nastrojem radości.

Z ochroną duchowego firewallu i nadmiarem łaski+

Każdy etap i element historycznego paradygmatu psalmu jest prawdziwy. Można radować się Bogiem, bo On śledzi narody – wie o naszych goryczach, o wspólnotowym miotaniu się w ogniu i wodzie. On jedyny wyprowadza z okrutnie ciężkich prób i u Niego, z Nim, możemy doznać odświeżenia. Psalm jest paradygmatem zarówno dla świata narodów, jak i narodowych losów. Na końcu jego historycznej panoramy nie czeka dramatyczne milczenie, przygnębienie czy krzyk przeznaczenia, lecz jako potężna radość rozbrzmiewa głos dziękczynienia. Vivace, jubilate, alleluja – bo Bóg wysłuchał, zwrócił uwagę na głos mojej modlitwy. Niech będzie za to błogosławiony! (66,19-20). Zwrócił uwagę na moją modlitwę – to oznacza autonomię modlitwy, której żadna władza, mała czy wielka, nie jest w stanie zablokować. Poprzez Ducha modlitwa formuje się w żywy firewall przeciwko wszelkim ludzkim manipulacjom, wirusom i negatywnym ingerencjom. Tym samym modlitwa jest największym i najczystszym aktem niezależności na ziemi, który wyprowadza z każdej sytuacji „ognia i wody” w całej ojczyźnie karpackiej. I On, mimo wszystko, podtrzymuje tę nadzieję. Psalm daje nam pewność: przewaga łaski, nadmiar sola gratia+ wyprowadzi nas z chaosu dziś i jutro ku nowemu człowiekowi, nowej ludzkości i ku odnawiającemu się narodowi węgierskiemu.

Niech dzisiejsze błaganie rozpocznie się od słów:

Moja słodka ojczyzno, Węgry,

Przybądź wreszcie do mnie,

Bo nasz Bóg, nasz Pan,

Zajrzał dziś do nas! Amen!