Ó ÁLDANDÓ SZENTHÁROMSÁG - KERESZTYÉN HITÜNK GYÉMÁNT TENGELYE

Ó ÁLDANDÓ SZENTHÁROMSÁG - KERESZTYÉN HITÜNK GYÉMÁNT TENGELYE

Pannonicus Reformatus

 

A gyakorlati keresztyén hitbölcselet legkifejezőbb formulája

A keresztyén hit gyakorlati bölcselete, pragmatica practica-ja szerint annyit ér minden a hívő életében, amennyi gyümölcsöt terem. Urunk szavával: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét?” (Máté 7,16). Azt tapasztaltam hitéletem és a szent tudományban való elmélyülésem során évtizedeken át, vannak láthatatlan tartalmak, amelyek nélkül összeomlana keresztyén életünk és egyházunk is. Ilyen a Szentháromság valóságának kreatív eszmei szintre emelése és gazdag jelképi rendszere, a Szentháromság tana és tanítása. Ezért ma Trinitatis vasárnapon nem a keresztyén hívő logika legtalálékonyabb tanának az őskeresztyén teológiában történt kialakulása roppant izgalmas, vitákkal bővölködő útját idézem fel. Nem is a reformáció korában olykor életveszélyes unitárius, "egy az Isten" tanításnak kanyargós útjával foglalkozom. Csak arra szeretném Szentlélek érintette szívvel és elmével Olvasóinkat meghívni, hogy merüljünk el a mysterium Trinitatis, a Szentháromság minden emberi értelmet felülhaladó valóságának csodálatában, belső szemlélésében. Hiszen ha van valami, amiről már kezdetek óta megállapították tanalkotó ó-egyházi zsinatok és a modernkor hajnalán született protestáns tantárak, hitvallások, rendszeres teológiai művek, akkor az éppen a de sancta Trinitae, a Szentháromságról szóló évezredek fölötti lényegi megállapítások. Példa: az 1861-ben megjelent német és latin nyelvű idézeteket tartalmazó református teológiai tanmű, a Heppe-féle összeállítás ide vonatkozó summázata: „A Szentháromság a keresztyénség alaptanítása, amelyre ráépül a kegyelmi szövetség teljes tanítása, az Istenbe vetett hit tanrendszere. Ez a tanítás, ami az emberi értelem számára örök és indoklás nélküli titok, myterium marad, a Kijelentésben leli forrását. A Szentírás ugyanis azt tanítja, hogy az egy Isten, aki megismerteti és felismerhetővé teszi önmagát a teremtésben és a világ uralásában, továbbá az egyház plántálásában és megóvásában, az az örökkévalóságtól fogva Atya-Fiú-Szentlélek, szentháromságos valóság”. Lényegére nézve egy isteni esszencia, munkájára nézve három, egymástól megkülönböztethető személy, persona.

Amiként Őróla a Losung mai Igéje is bizonyságot tesz, a legháromságosabb újszövetségi áldóformulával: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal” (2Kor 13,13). Ezzel pedig eljutunk a Szentháromság üdvmunkájához, ami egy-egy személyét leginkább jellemzi.  Gratia, kegyelem a Fiút, charitas az Atyát, communicatio a Szentlelket.

Felettébb nagy titok, mégis érzékelhetően valóságos a Szentháromság. Keresztyénként ki ne élte volna át Jézus Krisztus szabadító kegyelmét személyes életében? Ki ne fürdette volna már meg az atyai szeretet gyógyfürdőjében megsebzett lelkét? Ki ne élte volna át a zűrzavaros, tisztátalan beszéd jégveréseiben a Szentlélek gyönyörű, felemelő, embervoltunkban megszentelő kommunikációját? A szótlanság, a dacos hallgatások korában nyelveket feloldó, Isten-magasztalásra tisztító közösségét és beszédét a bibliaolvasás Ige-kúrája során?

Az sem véletlen, hogy hitünk küzdelmes és gyönyörű története kezdeteinél, már a sarkalatos keresztyén tanításokat megfogalmazó zsinatokon a közös hitbölcselet alkotta hitvallások és hittani formulák nyomán beindult a láttató, mégis a kiábrázolás blaszfémiájától rendkívül szemérmesen és elővigyázatosan tartózkodó ábrázoló művészet kreativitása. És lám, mi minden született?!

Mini „Szentháromság-geometria és szimbolika”

 

Elképesztően gazdag az ábrázoláskultúra vonalas, blaszfémiakerülő jelképrendszere. Itt most kilencféle variációt látogatunk meg. Ezeket statikus jelképeknek nevezhetjük, mert önmagukban valóságát érzékeltetik ugyan a nagy és szent titoknak, amit inkább csodálni, semmint hiábavaló okoskodással szálazni kell, de „működésében” nem érzékeltetik Őt. Legrégebbi és legkifejezőbb a középső sor közepén látható háromkörös jelkép. Ez kifejezi az isteni egységet a lényegben (essentia), és a személyek „szuverenitását”, saját munkáját. A felső kör nagyobb, önálló területe az Atya teremtői és fenntartói jelenlétét, a balra eső kör nagyobb, önálló területe a Fiú megváltói munkáját, üdvösségszerző áldozatát, a jobbra eső kör a Szentlélek megszentelő, és mindkettőjüket, az Atya és a Fiú munkáját számunkra lefordító, felfoghatóvá tévő, elpecsételő önálló tevékenységét jelképezi. Lényeges, hogy mindhárom isteni személy részt vesz a másik létezésében, munkájában, s közöttük fenséges és szakrális harmónia van. A második jelképsor első, lendületes formációja az ún. kelta ábrázolás, ez a Szentháromság dinamikáját, működésének állandó mozgásban létét érzékelteti. A többi forma az alapvető egységet és a különféle, az embervilágban és a világtörténelemben megmutatkozó prezencia, jelenlét egységének és megkülönböztethetőségének a variációja.

A középkori ábrázolásokban lelte fel Jürgen Moltmann, a reménység teológusa zseniális nyugtalansággal azt a dinamikus ábrázolást, ami szintén csak Picasso-stílusban, de a statikusságból kiemelten, a jelképet rávetítette az idő lineárisra, a történelmi előrehaladás vonalára.  Így jelezve: a Szentháromság állandó működésben van, akár érzékeljük ezt, akár nem, akár hisszük, akár nem. Ha a klasszikus körkörös ábrát vesszük alapul, állandó gördülésben van a Trinitas az emberi történelemben, megelőzve, behatárolva, emanálódva, áthatva, de mindenképpen keretezve az emberi történelmet, a személyi sors eseményeit önmagával. Mintegy trinitárius sorsrajzolatot készítve, ava nekünk. Történelem trinitárius keretben, személyi sors trinitárius keretben, nemzet, egyház trinitárius keretben.  Gyönyörű és a valóságot szellemesen, hívő fantáziával ábrázoló középkori jelkép az előzőekkel együtt ugyanarra tanít: a Szentháromság léte jelenlétében érzékelhető, ismerhető meg. Szent érintésekben, s ezért mondhatjuk az óegyházi atyákkal, Kálvinnal, Heppe református dogmatikájával, Barth Károly tanításával és a Heidelbergi Káté letisztult szavaival: „Isten úgy jelentette ki magát Igéjében, hogy ez a három megkülönböztetett személy az egy, valóságos, örök Isten” (25. k.-fe.).

  Szentháromság-hitünk megélt valósága

Gróf Ráday Pál, egyházunk bőlelkű és bőkezű támogatója 1715-ben fogalmazta meg létünk és létezésünk láthatatlan kristálytengelye, a Szentháromság Isten magasztalására imáját: „Dicséret a Szentháromságnak,/Egy örök Istennek,/Ki Ura mindennek/És teremtője a világnak:/Csak övé légyen a dicsőség/És a tisztesség…" Ugyanígy magasztalva a Fiú és a Szentlélek fenségét. Majd így zárja magasztaló sorait: „Felmagasztalás és tisztesség/Légyen lelkemtől néked, Isten,/Mennyben és itten!”.

Nekem leginkább Knox János, a skótok reformátora és az erdélyi báró Petrőczi Kata Szidónia verbális szimbólumai tetszenek leginkább. A skót reformátor a fennmaradt hagyomány szerint az őt elítélni szándékozó rendi gyűlés előtt kijelentette: „Én a Szentháromság Istennel mindig többségben vagyok, uraim!”. Kolozsvári Bujdosásnak emlékezetköve c. könyvében Kata Szidónia így imádkozik: „Vagyon három ellenségem/Ördög, világ, s magam testem./De egyiktől sem félek./Van háromban reménységem/Kik megoltalmaznak engem: Atya, Fiú, Szentlélek”.

Szentháromság, egy örök, igaz Isten, légy és maradj életünk, egyházunk, népünk oltalmazó többsége, többlete ma is!