MIKOR LESZ AZ IGE EGYHÁZÁBAN PRÉDIKÁCIÓ ÉS PRÉDIKÁTOR VASÁRNAP?

 

 

MIKOR LESZ AZ IGE EGYHÁZÁBAN PRÉDIKÁCIÓ ÉS PRÉDIKÁTOR VASÁRNAP?

 

Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben,

ints, fedj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással

(2Tim 4,2)

Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet,

engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg,

aki engem elküldött

(Luk 10,16)

 Pannonicus Reformatus

Évente egy vasárnapon legyen könyörgés és hálaadás

 igehirdetésért, prédikátorokért

Mikor van alkalom és idő a gyülekezetekben, az Ige és az igehirdetések egyházaiban (nem csak a reformátusban) arra, hogy hívő népünk publikusan, istentisztelet keretében, legalább évente egyszer megköszönje az Úrnak prédikátorát, lelkészeit, az Ige szolgáit, és esedezve kérjen Szentlelket pásztorai szívébe? Egyházi rendünkben van Biblia vasárnap, Diakónia vasárnap, Presbiterek vasárnapja, missziói vasárnap és különleges imavasárnapok is. Igaz, minden vasárnap dies Domini, küriaké hémera, az Úr napja, Feltámadott Jézus Krisztusunk emlékezetének vasárnapja. Mondhatná mégis bárki átgondolatlanul: minek akkor külön egy vasárnap, amikor a papokat ünnepeljük? Messze nem erről van szó.

Pál számára az alkalmas és alkalmatlan idő a keret ahhoz, hogy ő maga, vagy ifjú tanítványa, s nyomukban ezredévek óta az Isten elhívott szolgái fáradhatatlanul álljanak elő az Igével, intsenek, feddjenek, buzdítsanak, tanítsanak. Történelmi csoda, hogy az igehirdetés szolgálata, ha itt-ott a pásztor kiesése, elüldözése, bebörtönzése vagy halála miatt meg is szakadt rövid időre, de hívő magyar népünk nem maradt tartósan pásztor nélkül soha. Ez már olyan isteni csoda, providentia, előrelátás, amiért hálaadással tartozunk. Meg aztán, akármilyen nyomorúságos volt is a magyar prédikátorok sorsa, gályarabságig, recski táborig menő diszkriminációja, vagy a fészertákolmány, sáralkotmány alkalmi szent helyein végzett szolgálat heroikus drámája, bárhol is voltak, ők mindig a nagy Isten szószólói maradtak. Az is történelmi tény, hogy a prédikátorok jöttek-mentek, de a gyülekezet és a prédikáció – maradt. Micsoda Szentlélek-járás kell ahhoz, hogy az igehirdetésnek ez a folytonossága megmaradjon! Ezt Isten biztosítja egyedül. S mivel a legnagyobb és legszentebb, embermentő, üdvösségre hívó szolgálat valósul meg az igehirdetésben, ennek rangját nem az adja, hányan hallgatják (s milyen füllel, lélekkel vagy lelketlenül, fürkészőn). Hanem solus Christus, Megváltó Urunk maga, aki egyenesen önmagával, a hozzá fűződő viszonnyal minősíti, méri az igehirdetés rangját: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, s azt, aki engem küldött. Az igehirdetés rangja tehát Isten-értékű, Jézus értékű. Látjuk-e ezt? Mert ahogyan Isten és Jézus megadja az igehirdetés rangját, úgy kell Isten népének, valamennyiünknek megbecsülni a prédikációt és a prédikátort. Ezért lenne hasznos és tisztes, meg szükséges is évente legalább egy vasárnapot szentelni egész egyházunkban, minden gyülekezetünkben a prédikációnak. Az igehirdetés csodájáért, lehetőségéért hálaadást tartani és az Ige szolgáiért, meg szolgálatukért kárpát-medencei egyházaink imaközösségében, magyar hívő népünkkel mindezért könyörögni.

Kálvin: az igehirdető Isten szája, legátusa, követe

Reformátorunk az igehirdetés rendkívüliségéről, értékéről többször írt az Institutioban, nagy művében és szólt igehirdetéseiben. Nagyon merészen fogalmazott, reformátorhoz illően: „Isten szájának”, os Dei-nek titulálta az igehirdetőket.  A prédikátor nem csupán az az ember, aki Istenről beszél, hanem a prédikáció pillanatában maga az Isten szól az igehirdető emberi hangján keresztül. A lelkészeket Isten „követeinek” (legati) tekintette. Emiatt a lelkészi szolgálat elutasítása vagy lebecsülése magának Istennek az elutasítása, amint Jézus Igéje figyelmeztet. Kálvin szerint az egyháztagok részéről a lelkészek megbecsülése nem személyi kultuszt jelent (a hierarchiát mereven elutasította), hanem az Ige iránti alázatot mutatja. Úgy vélte, Isten azért bízta gyarló emberekre a prédikálást, hogy próbára tegye az egyház, a hívők engedelmességét: vajon képesek vagyunk-e meghallani az isteni szót egy hozzánk hasonló, esendő ember ajkáról? Micsoda felrangosítása ez az esendő embernek és egyben nagy felelőssége az Ige-hallgatóknak! Élesen bírálta, ha a gyülekezetek vagy a világi hatóságok elhanyagolták a lelkészek anyagi eltartását. Hangsúlyozta, hogy a „kettős tisztesség” (1Tim 5,17) magában foglalja a tiszteletteljes engedelmességet és a tisztes megélhetés biztosítását is, hogy a lelkipásztor ne kényszerüljön világi megélhetési gondok miatt elhanyagolni a tanulmányait és az Ige tanulmányozását.

Genfi tanítónk felelőssége az igehirdetésért megmutatkozott az ún. Congrégations (gyülekezetek/összejövetelek) alkalmának bevezetésében és megtartásában, amelyet az 1541-es Genfi Egyházi Rendtartás (Ordonnances ecclésiastiques) hivatalosan is rögzített. Genfben ezt a közösségi bibliatanulmányozást és igehirdetés-előkészítést minden péntek reggel tartották. Frissen, éber lelkülettel, a helyi és a környékbeli lelkészek, valamint presbiterek és hívek és a messzi földről érkezett vándordiákok részvételével. Az igehirdetés közösségi előkészítése - micsoda eredeti és fontos gondolat, gyakorlat. Mi volt a célja? A lelkészek kötelező műhelye és a teológiai önképzési fóruma lett ez. Genf városának és a környező falvaknak az összes református lelkésze köteles volt megjelenni ezen. A keresztyén hit, mi több: a Szentháromság Isten lényege, a kommunió, a szeretet-közösség megélésének a fóruma, antropológiai tükörképe emberi dimenzióban. Csoda hospitál, amikor a Szentlélek által lelki karmesterpálcával levezényelt prédikációs témák megszülettek. Hol vagyunk mai egyházi gyakorlatunkban ettől?! Minimum egyszer kellene valami hasonlót legalább havonta tartani gyülekezeteink szolgáló közösségében, lelkész, presbiterek, diakóniai munkában forgolódó ekklézsiai maggal. A gyülekezeti nukleuszszal. Ezt is el lehetne kérni az országosan tartott igehirdetés és igehirdetők vasárnapján.

A református teológiában a prédikáció elkészítése sosem lehet, maradhat magányos akció, hanem a lelkészi közösség, sőt a tágabb egyház közös, Szentlélekre figyelő munkájaként lehet csak hatékony. Ebből a pénteki „műhelyből” táplálkoztak a vasárnapi szószéki megszólalások. Nálunk milyen lelki háttere van a vasárnapi igehirdetéseknek? Lelkészi magányos akciók, vagy Lélek, és lelkek közösségének jó ízű gyümölcsei a prédikációk?! Mindennek átgondolására a Szentlélek vezetett engem is. Eredetileg az Ige hirdetésének gyönyörűségéről szándékoztam elmélkedni, amikor vasárnaponként a hirdetett Ige szépsége lelki értékként ragyog fel a prédikátorok és a gyülekezet előtt, amint azt Augustinus óta vallják az igehirdetők: delectatio praedicationis, a prédikálás gyönyörűségéről vagy az igehirdetés édességéről (suavitas Verbi) téve tanúbizonyságot. De erről következő írásomban, miként arról is, hol működik a nagyvilágban ilyen vasárnap.

Alkalmas és alkalmatlan időben – magyar lelkészsors miniatűrök

Felsorjáznak lelkem visszapillantó tükrében a prédikátorok hosszú, több évszázados menetei, a reformáció korának lelkileg, testileg sáros útjain, a századok ösvényein. Látta és láttatta ezt Reményik Sándor A szőnyeg visszája című versében.  Zseniálisan ragadta meg a szószéki szolgálat mögötti emberi törékenységet. A lelkésznek mindig a „szőnyeg színét” (az isteni rendet) kell mutatnia, miközben ő maga a visszáját (a csomókat, a kételyeket) éli meg. Vagy Ady debreceni diák múltjával és református gyökereivel pontosan látta a prédikátorok történelmi és jelenkori kálváriáját. A reformáció emlékezetében így ír: „Bús, zord, hitújító atyák, / Kik gályát és börtönt ettetek, / S kiknek szent, konok szívetek / Elküldte a kései unokák / Szürke és lankadt seregét...”. Idézhetjük szelíd enyedi költőnk, Áprily Lajos A gályarab prédikátor (A hűség végső ára) szavait, amelyekkel a 17. századi ellenreformáció idején gályarabságra ítélt magyar protestáns lelkészek mártíriumát idézi meg. Ez a kép emlékeztet arra, hogy a magyar prédikátorság története szinte genetikailag hordozza a szenvedést: „Lánc csörren. Korbács buggyant ki vért. / S ő énekel, a tengeren futó, / Mert nem adta el a szent Igét / Se gályán, se bitón, te eladó!”. Móricz Zsigmond volt talán az, aki a legmélyebb beleérzéssel írta le a vidéki lelkész anyagi és társadalmi magányát a Kivilágos kivirradtig soraiban. Az egykori teológushallgató és lelkészgyermek, a magyar irodalom legrealisztikusabb képeit festette a vidéki papság sanyarú sorsáról. A regényben szereplő idős lelkész keserű szavai a hívek közönyét és a lelki magányt mutatják be: „A lelkipásztor olyan a faluban, mint a pusztába kiáltott szó. Az emberek eljönnek, meghallgatják a papot vasárnap, mint egy színészt, aztán hazamennek, s élik a maguk pogány életét tovább... A pap pedig ott marad a maga szegénységében, egymaga az Istennel.”

A fentiek summájaként az igehirdetés, igehirdetők vasárnapjára tett szerény javaslatom talán lelkészi magányoszlató erővel bírhat. Kálvin, és magyar kálvinista gondolkodóink, íróink finomhangolt lelkészképének az átgondolásával érlelődhet ez a gondolat bennünk, közegyházunkban. Igaz, ha a lelkész egymaga marad Istennel, akkor is a legjobb társaságban marad, mégis hívek és pásztoruk élő, lelki kapcsolatának a megélt valóságára nagyon kell vigyáznunk. Közösen, imádkozva.  Jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel, mondjunk hálaadást az Ige tiszta hirdetésért és Isten szájaiért, magyar prédikátorainkért.

PRÉDIKÁCIÓ ÉS PRÉDIKÁTOROK VASÁRNAPJA

„Aki titeket hallgat, engem hallgat...” (Lukács 10,16)

│

┌──────────────────────────────┴──────────────────────────────┐

▼                                                             ▼

A SZOLGÁLAT RANGJA                                                      A SZOLGÁLAT ÁRA

Teológiai alapozás (Kálvin János)                                Magyar lelkészsors (Irodalom)

├─ „Isten szája” (Os Dei)                                  ├─ Belső vívódás (Reményik Sándor)

├─ Krisztusi értékű beszéd                                 ├─ Történelmi mártírium (Áprily Lajos)

└─ Nem magányos akció: közösségi                           └─ Szociális/lelki magány (Móricz Zsigmond)

előkészítés (Genfi Congrégations)

│                                                             │

└──────────────────────────────┬──────────────────────────────┘

▼

A JAVASOLT ÜNNEPNAP CÉLJA

Évente egy kijelölt vasárnap a Kárpát-medencei egyházakban:

1. HÁLAADÁS ─── Az Ige tiszta hirdetésének csodájáért.

2. KÖNYÖRGÉS ── Szentlélekért és a lelkipásztorok szívéért.

3. KÖZÖSSÉG ─── A „lelkészi magány” feloldása a gyülekezetekben.