A 24.ÓRÁBAN IS - A JÖVŐÉRT - REFORMÁTUS FINOMHANGOLÁS KRASZNAHORKAI OLVASÁSA KÖZBEN (3.)

 

REFORMÁTUS FINOMHANGOLÁS KRASZNAHORKAI OLVASÁSA

 KÖZBEN (3.)

KAPCSOLÓPONTOK, ELLENPONTOK LÉTEGYSÉGE KÁLVINNAL ÉS DOSZTOJEVSZKIJJEL

 

Mély látású megállapítások fontos valóságokról

Lehet-e körtét a szilvával, teológust az íróval, digitális kori alkotót az 500 évvel ezelőtt alkotott reformátorral, avagy a jó 150 éve működött léleklátó nagy oroszt összevetni a digitális kori Krasznahorkai Lászlóval? Lehet, sőt egyenesen szükséges. Létismeretük mély látásai, életábrázolásaik valósághű elemzése és megjelenítése azt is jelzi közvetve, mekkorát csúszott, helyeződött át az embervilág az elmúlt fél évezredben. Ilyen-olyan irányban. Sok mindenben. És mégis vannak a három világlátásnak (Kálvin, Dosztojevszkiji, Krasznahorkai) Anknüpfungspunktjai, ahogyan Barth és mások teológiailag fogalmaztak négy generációval ezelőtt. Kapcsolópontok, meg ellenpontok, amelyek így együtt alkothatnak valamiféle egyensúlyt.

Krasznahorkai vs Kálvin

Istenről Krasznahorkai: hiányzik, ezért üres a trónja: „És nem jött senki”. Kálvin: Ő felséges és szuverén Úr. „Isten a trónon ül” (Inst 1,1).

Emberről Krasznahorkai: féreg, anyag, „mint állatok”. Kálvin: teljesen romlott az ember, de ennek ellenére Isten képmása volt és marad (Inst 1,15).

Bűnről Krasznahorkai: körbejárás. Nincs pont, lezárás és nincs egyenes vonalú továbblépés sem. Csak rothadás. Kálvin: peccatum originale, az eredendő bűn, ami összetörte a világot (Inst 2,1).

Időről Krasznahorkai: vastagodik, nincs vége. Kálvin: „Isten kezében van az idő” is – ezért lehet Ő gondviselőnk.

Szabadságról Krasznahorkai: szabadok voltak, de beleőrültek. Kálvin: Servum arbitrium – megkötözött szabad akarat (Inst 2,2).

Ítélet Krasznahorkainál: nem jön. Elmarad. Kálvinnál: utolsó ítélet biztos (Inst 3,25)

Remény Krasznahorkainál: nincs remény. Csak eső. Kálvin: „A hívő várakozik” (Inst 3,20)

A szuverenitás vagy istenhiány taglalásánál Krasznahorkainál üres a trón. Kálvinnál a trónon ül Isten, csak sokan nem látják. Emberképüket tekintve konszonancia, egybecsengés, már-már vélemény azonosság van ebben: romlottak vagyunk, akárhogyan is szépítjük, kozmetikázzuk. Ez létezésünk egyetemes lépéshátránya. Induló állapotunk. Kálvin többlete: Isten képmása nem töröltetett el belőlünk, ezért tud fájni annyira minden rossz, elvetemültség, átlátszó hazugság, istentelenség. Gondviselés és zárt kör. Kálvin szerint véletlen nem létezik, minden Isten kezében van. Ez kettejük között a legnagyobb közbevettetés.  

Krasznahorkai vs. Dosztojevszkij

Amilyen eredeti gondolkodó a teológiában Kálvin, olyan eredeti alkotó a lélekelemzésben, és a mély lelki folyamatok ábrázolásában a nagy orosz író. Az emberi lélek és a status quo mély látói mindketten. Ő és kortárs Nobel-díjasunk a nagy bűnök krónikásai.

Az emberről Krasznahorkai nézete: féreg, nincs feloldozás bűneiből. Dosztojevszkij véleménye: az ember aljas, de Krisztusban van feloldozása.

A bűn tekintetében Krasznahorkai emberei körbe-körbe járnak. Nincs tragédia, csak rothadás. Dosztojevszkij nagy bűnök hordozóit állítja elénk regényeiben, nagy bűntudattal. Bűn és bűnhődés láncolatosan összekapcsolódik.

Istenről Krasznahorkai: halott, a papok meg részegek. Dosztojevszkij: „Ha nincs Isten, minden szabad”. De Isten van.

Szabadságról Krasznahorkai: „És szabadok voltak. És beleőrültek”. Dosztojevszkij szerint a „legnagyobb kín a szabadság” – így a nagy Inkvizítorban.

Ítélet Krasznahorkainál: nem jön, elmarad. Dosztojevszkijnél: eljön és mindenki felelni fog.

Remény Krasznahorkainál: Nincs. Csak eső. Dosztojevszkijnél: van, a nagy végső igen miatt.

Dosztojevszkij még hisz a felkiáltásban: „Uram!”, Krasznahorkainál már csak felkiáltójel van, alany nélkül!

Miben „anti” Krasznahorkai?

A klasszikus metafizika ezt keresi: mi a lét, kicsoda Isten, mi az értelem, és mi a cél. Krasznahorkai szerint ezek helyén válasz nélküli üresség van. De az ürességet olyan erővel írja le, hogy ezáltal az maga válik szakrálissá. Szakrális ürességgé. Ezért nevezhetjük negatív teológiának is mindazt, amit és ahogyan leír. Ő a válaszok lehetetlenségét teszi átélhetővé. Nála a metafizika tárgya nem a lét, hanem a lét hiánya. A metafizika nem válasz-gyár, hanem kérdésfenntartó lehetőség. Nem épít, hanem rombol. Nem bizonyít, hanem tanúskodik arról, hogy bizonyítani már nem lehet. Ezért antimetafizika az, amit művel. Tagadja a klasszikus metafizikákat, de pont a tagadásban válik mai metafizikussá.

A transzcendencia üres trónja

Az ő világa zárt. Nincs fenn, nincs kinn, nincs Megváltó. Az Ellenállás melankóliájában megérkezik a cirkusz a bálnával. A tömeg messiást vár, de ami megjön, az büdös halszagú, profán és halott. Ez a jelenet a kulcs sok minden „krasznahorkais” megértéséhez: a szent helyére a paródia kerül. MÉGIS: pont a hiány üvölt a leghangosabban. „Nem az a kérdés, hogy van-e Isten. Hanem hogy miért érezzük minden pórusunkkal, hogy nincs”. Ez negatív teológia. Nem Istenről beszél, hanem Isten csendjéről, hangtalan jelenléthiányáról. A hiány szakralitásáról. A világ így katedrálissá változik ugyan, de üres az oltár.

A kör és a rothadás metafizikája

Nincs haladás. Nincs történelem, csak ismétlődés. A Sátántangó 6 napja valójában egy nap, amit 6-szor élünk végig más-más szemszögből. Báró Wenckheim hazatér, de nincs hova. A Melancholia 3 elbeszélése 3 bukás variációja. Így számolja fel Krasznahorkai a metafizika legfontosabb alapigazságát és alaptételét: a teleológiát. Nincs cél. Az ember nem valahová tart. Csak forog, egyre szűkebb körben, amíg szét nem esik. „A világ nem halad sehová. Csak forog önmagában. És mi ebben a forgásban rothadunk szét”. Ez nem pesszimizmus, ez így és nyersen valójában a lét szerkezete krasznahorkai olvasatában. Ez az antimetafizika nem nihilizmus. A nihilizmus közömbös. Ő nem az. Nála a világ üres, de ez az üresség mégis rejt magában valamiféle szentséget. Isten nincs, de hiánya szent. A történelemnek nincs célja, de a céltalanság látványa szent. Így szakrális realizmusnak nevezhetjük ábrázolásmódját, visszájáról szemlélt és láttatott létezésünket, mert ma már a legnagyobb szentség nem a válasz, hanem az, aki kibírja kérdés nélkül a világot.

Lyuk a valóságon

 „Nem az a fontos, ami van. Hanem ami nincs. Az irodalom feladata megmutatni a lyukat a valóságban. Azt a helyet, ahol valami kiesett” – írja Mert nincsenek válaszok c. esszéjében. Ez az egész anti-metafizika alapja. A metafizika a van-t kutatja. Ő a nincs-et.

*

Krasznahorkai László művei az Isten létezésének negatív lenyomatai. Mint majdan megszülető szobrok negatívumai, kitöltendő lenyomatok. Ha kész a szobor a mintában, csak a szobrot mintázó negatív forma marad hátra. Hiányléttel. Életműve eddigi tobzódása az istenhiányok negatív képsorozatait hordozzák. Szakrális realizmusa visszatartja attól őt és figuráit, hogy az istenhiányok negatív tapasztalataitól a nihil vagy az istentagadás felé megtegyék a végzetes, tragikus lépést. Így is nagyon fájdalmas a hiányélményük. Még olvasva is. Nekünk is elkezd fájni a sokféle hiány. Így minden írása nagyon fontos mély kép napjaink, s történelmünk, a velünk és bennünk forgó emberlét fonákjairól. Hiányokról – emberség-, és Istenhiányokról. Egyúttal ösztönző is minden folyondár mondata, hogy ne nyugodjunk bele a negatív képekbe, sorsképletekbe. Gondoljuk át és tovább, hol lehet a hiányt pozitív antropológiai, közösségi és személyes új formaöntéssel, keresztyén életvezetéssel a hiánypótlás irányába elmozdítani. Iszonyúan sok dolgunk van. Csaknem elvégezhetetlen. Mulasztások, tévutak mindenfele. Egyházakban és mindenütt.  Sola gratia-val, csak kegyelemmel talán menni fog. Ha Isten és teremtett világa is ugyanezt akarja. Akarjuk?

Pannonicus Reformatus

Dr. Békefy Lajos Ph.D.

A MRE Doktorok Kollégiuma

egykori Irodalmi Szekciójának elnöke