REFORMÁCIÓI DOSSZIÉ - ESSZÉK, PORTRÉK, HATÁSTÖRTÉNETI ELEMZÉSEK - HOMMAGE À LA REFORMATION
HOMMAGE À LA REFORMATION
REFORMÁCIÓI DOSSZIÉ MINDENKINEK
BEVEZETŐ, RÁHANGOLÓ GONDOLATOK, CITÁTUMOK A REFORMÁCIÓI DOSSZIÉRA
Válogatás, fordítás dr. Békefy Lajos Ph.D.
- „Az egyház egyedül abból él, hogy Ura és Megváltója naponta hívja és hordozza, vigasztalja és vezeti” (Düsseldorfi tézisek, 1933)
2. „Az egyház Krisztus uralmára vet emberi árnyékot, ha életének egy részét vagy valamely területét másfajta hatalmaknak vagy az emberi bölcselkedésnek és vágyaknak rendeli alá. Az egyháznak ilyesfajta alkalmazkodása a világhoz nem hoz igazi megújulást, sokkal inkább zavart kelt az egyházban. Ahol és amikor ilyen alkalmazkodás lép fel a korszellemhez, ott és akkor Krisztust nem tekintik többé élő Úrnak” (Wilhelm Niesel, Mit jelent reformátusnak lenni?, 1934.)
3. „Az egyház reformációját nem szabad összekeverni bármiféle reformmal, amit emberek akarnak vagy meg is tesznek. Nem jelenti ez az egyház újjáépítését vagy még kevésbé átépítését. Ez a törekvés az egyház katasztrofális rombolásához vezetne. Az egyház reformációja egyáltalán nem emberi alkotás, amint nem emberi alkotás az újjászületés, a megigazítás és a megszentelődés sem. Mindezek, s az egyház reformációja: Isten csodálatos és páratlan mesterműve”. (Corpus Reformatorum, Calv. opp. 6. – idézi W. Niesel, Mit jelent reformátusnak lenni?, 1934. tanulmányi füzetében)
4. „Jézus Krisztus egyházának reformációját vagy megújulását Isten ajándékozza Igéjében és Szentlelke által, amikor és ahogyan Ő akarja. Az egyház rombolása (deformációja) pedig akkor következik be, amikor az emberi szellem kényszeríti rá a maga terveit és akaratát a gyülekezetekre. Az egyház csak kérni tudja a megújulást, amire mindig szüksége van. Ezt csak Urától és Megváltójától éreti. Ezért az egyházban a napok végezetéig nem szűnhet meg a könyörgés a teremtő Lélekért, hogy Ő maga reformálja, s hogy Jézus Krisztust egyedüli Fejeként ismerje fel és ismerje el minden hívő ember”. (Belga Hitvallás)
5. „A kálvinisták, a reformátusok életvezetési elve egyetlen helyes módon valósult meg, ez pedig az Isten dicsőségének a szolgálata. Az aszkézis, a lemondás kilépett a kolostorokból, s a világméretű mértékletességet hozta el. A világon belüli, de a kolostorokon kívüli aszkézis ezt jelenti: mindenfajta hiábavaló és botrányos önbálványozást és teremtmény bálványozását elutasítja, a feudális udvari hajbókolást elveti, a mértéktelen mű-, és életélvezetet önként korlátozza, a könnyelműséget kerüli, az értelmetlen pénz- és időpazarlást, valamint a szexuális öncélú élvezethajszolást felszámolja. Ezzel szemben a magánéletben és az Istentől rendelt társadalmi közösségekben az Ő akaratának és dicsőségének szolgálatát keresi és a hiábavaló foglalatosságokat háttérbe szorítja. Ez az evilági aszkézis hozta létre a hivatással megáldott emberek millióit, s tette lehetővé a protestáns országokban a gazdaság rendkívüli fejlődését”. (Max Weber, Protestáns etika)
6. „A prédikátor, a lelkipásztor mint presbitertárs a presbitérium és a gyülekezet tagjaként fogja fel hivatását. Nem valamiféle papi klérus tagja, aki a laikusoktól mindenben különbözik. Ennek az alapvető szemléletnek a látható alátámasztását segítette, hogy a világ sok református templomában (például Kálvin genfi katedrálisában is) a szószékre vezető lépcső a gyülekezetet magába ölelő templombelsőből indul. Így a lelkész mintegy látható módon is magából a gyülekezeti közösségből indul el a szószékre, s nem valamiféle klerikus papként valahonnan a szószék láthatatlan, titokzatos, elzárt hátteréből jelenik meg a gyülekezet előtt”. (J.V. Bredt, idézet az észak-rajnai református egyházalkotmányból, 1938.)
7. „A reformáció napi istentiszteletnek és a hívek, presbiterek lelki hódolásának egyetlen kritériuma: ezen a napon is a tiszta evangéliumot kell hirdetni. A reformációi igehirdetésnek a középpontjában nem állhatnak a reformátorok, hanem csakis Istenünk nagyságos tettei, amelyekről maguk a reformátorok is bizonyságot tettek”. (Heinrich Benckert)
8. „A reformátusok értelmezésében az egyház nem egy kiválasztott lelki elit egyháza, nem is mindenki egyháza. A mi értelmezésünkben az egyház a hitvallók Hitvalló Egyháza”. (Gaston Doumergue, egykori hugenotta francia államfő)
Comments
Post a Comment