SAJTÓ DOKUMENTÁCIÓ A KDNP PM 30. JUBILEUMI ŰLÉSÉRŐL (1. RÉSZ)
SAJTÓ ÉS ELŐADÁS DOKUMENTÁCIÓ A KDNP PM 30. ÉVORDULÓJÁRÓL
KÜLÖNÖS TEKINTETTEL LUKÁTS MIKLÓS ALAPÍTÓ ELNÖK ÉLŐ EMLÉKEZETÉRE
Adassék tisztelet és megbecsülés a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, sajtójának, online hírportáljának, az evangelikus.hu-nak, mert illő részletességgel, elfogulatlanul, a magyar egyházi médiában elsőként számolt be a KDNP Protestáns (Szellemi) Műhelye 30. évi ünnepi jubileumáról, az ott elhangzott számos értékelő, értékes és tanulságos, theo-politikai megnyilatkozásról. SDG!
30 éves a KDNP Protestáns Műhely
Fennállása 30. évfordulóját ünnepelte a KDNP Protestáns Műhely november 27-én a budapesti Ráday Házban. A jubileumi esemény ünnepi előadói történelmi távlatokban és napjaink kihívásai keretében is elhelyezték a protestáns gondolkodás jelentőségét a politikában és a közéletben. Az eseményen dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mellett beszédet mondott Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője is.
A KDNP Protestáns Műhely (PM) létrehozásának gyökerei harminckét évre nyúlnak vissza. 1991-ben a Konrad Adenauer Alapítvány brüsszeli rendezvényén (a 2001-ben evangélikus lelkésszé szentelt – a szerk.) Lukáts Miklósnak, az Antall-kormány államtitkárának azt tanácsolta egy magyar származású pap, hogy a német CDU mintájára a KDNP-n belül is hozzanak létre protestáns munkacsoportot – olvasható az ünnepi rendezvényre kiadott politikatörténeti füzetben. A műhely alapítólevelét 1993-ban a reformáció ünnepén bocsátották ki, a KDNP PM első elnöke a 2022-ben elhunyt Lukáts Miklós lett.
Az eseményen Nagy Lenke elnökségi tag, református lelkész áhítata után dr. Birkás Antal, a KDNP PM elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Semjén Zsolt nyitóbeszédével folyatódott a beszédek sora. A miniszterelnök-helyettes rámutatott: „Az alapvető kérdés, amire nekünk, kereszténydemokratáknak válaszolni kell, hogy pontosan hogyan kapcsolódik keresztény hitünkhöz kereszténydemokrata politikai hitvallásunk. Hogyan, milyen áttételekkel következik hitünkből az a politikai cselekvés, amit kereszténydemokráciának nevezünk. Mindennek az alapja Jézus Krisztus evangéliuma, ami térben, időben, témájában minden tekintetben egyetemes.” A politikus hangsúlyozta, hogy az emberi életnek nincs olyan szegmense, amelyben Jézus Krisztus tanítása ne volna releváns, így a társadalmi, politikai élet sem lehet kivétel az evangélium érvényessége alól. „A Protestáns Műhely nem egy zárvány a katolikus dominanciájú KDNP-ben, hanem egy szellemi, teológiai, politikai műhely. Nem hiány, hanem többlet. Nem fügefalevél a KDNP-n, hanem egy szellemi babérkoszorú” – hívta fel a figyelmet köszöntőjében Semjén Zsolt.
A KDNP Protestáns Szellemi Műhely és a politika az örök ige mérlegén címmel tartott előadást dr. Békefy Lajos. A KDNP PM alapító tagja a kezdeteket idézte fel: „A világ zűrzavarában megjelenik Isten előrelátása és gondviselése. Ennek az isteni gondviselő jelenlétnek a politikai lefordítása és tolmácsolása kívánt lenni eredetileg a KDNP Protestáns Műhely. Amikor Lukáts Miklóssal először megterveztük az eredeti nevén Protestáns Szellemi Műhely jövőjét, próbáltuk behatárolni szellemi koordinátákkal a teendőit, akkor visszafordultunk a múltba, hogy onnan merítsünk olyan forrásértékű tanításokat, amelyek továbbvisznek bennünket. Minden, amit elvégezhettünk Isten kegyelméből harminc év alatt, az az ige vezetése, az ige tanácsolása, a teljes Szentírás fényében valósulhatott meg.” A jövőre vonatkozó elképzelésekről szólva Békefy Lajos azt javasolta, hogy a KDNP PM karakterének hangsúlyosabbá tétele érdekében fiatalok, egyetemisták, a közép- és az idősebb generáció részvételével szervezzenek tematikus kerekasztal-beszélgetéseket, amelyek a politizálás igazi fórumát jelentik.
Protestantizmus és közéleti felelősségvállalás című előadásában Prőhle Gergely így fogalmazott: „Bátran elmondhatjuk, hogy a protestantizmus a Kereszténydemokrata Néppártban otthon van. Ezért azt gondolom, hogy az egyházaknak komolyan kell venni az ezzel járó felelősséget. Ez a fajta felelősségvállalás azonban nem lehet csupán egy retorikai fordulat, hanem intellektuális erőfeszítésnek kell lennie.” A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője hangsúlyozta, hogy „ha ezt az intellektuális erőfeszítést a politikai kommunikációra gyakran jellemző leegyszerűsítés veszi át, ha restek vagyunk bizonyos dolgokat átgondolni, és csak szlogenekkel és különböző jelszavakkal áltatjuk magunkat, akkor súlyos mulasztást követünk el abban a harcban, amiben mindnyájunknak közös felelőssége van. Ez a harc nem oldható meg egyszerű gondolati pályák befutásával.”
A protestantizmus és a közéleti felelősség összefüggésének történetére visszatekintve Prőhle Gergely kiemelte Luther Márton alakját, aki Jézus Krisztusra mutató teológiai álláspontjával elindította az elsősorban teológiai, lelki megközelítésből induló reformáció folyamatát, amely a közélet, az aktuálpolitika keretrendszerében egy pillanat alatt politikummá is vált. Előadásában az egyházi elöljáró külön kiemelte a bibliafordítást, amellyel a reformáció egész Európának a közéletére hatást gyakorolt, hiszen – mint fogalmazott – „hol lennének nemzeti kultúráink, hogyha Luther nem fordítja le anyanyelvére a Bibliát? Mi más lett volna a nemzeti gondolat, a nemzeti kultúra és később a nemzetállamok forrása, mint az a fajta tudatosság, amit a protestáns bibliafordítók képviseltek? Napjainkban számos veszély leselkedik a keresztény közösségekre, ezért a kereszténység csak együtt lehet erős. A lutheri reformáció üzenetét meghallva kell tudatosítani, hogy csak akkor lehetünk sikeresek ebben a harcban, hogyha a legkorszerűbb eszközöket és szókincset, a legmodernebb gondolati formákat tudjuk magunkévá tenni az érveinknek a hangoztatására.”
Az előadásokat követően Semjén Zsolt átadta a Luther–Kálvin-emlékplaketteket és az elismerő okleveleket, majd ünnepi köszöntőbeszédet mondott Bayer Zsolt publicista, dr. Horkay György, a KDNP PM elnökségi tagja és Weisz Péter, az Izraelita Műhely elnöke. A jubileumi ünnepély dr. Badacsonyi Zoltán elnökségi tag zárszavával ért véget.
DR. BÉKEFY LAJOS Ph.D. ELŐADÁSÁBÓL (A KDNP PM ÉS A POLITIKA AZ ÖRÖK IGE MÉRLEGÉN - 30 ÉV THEO-POLITIKAI HANSÚLYAI, KITEKINTÉS A JÖVŐRE) KÉT KÉP, AMI KIFEJEZETTEN LUKÁTS MIKLÓSSAL FOGLALKOZOTT:
A NÉMET CDU/CSU EAK, SZÖVETSÉGI PROTESTÁNS MUNKAKÖZÖSSÉG ELNÖKÉNEK,
THOMAS RACHEL BUNDESTAG KÉPVISELŐ ÚRNAK
KÖSZÖNTŐ ÜZENETE A 30 ÉVES KDNP PM ÜNNEPÉLYÉRE
ÜDVÖZLET
A KDNP PM MEGALAPÍTÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁRA
BUDAPEST, 2023. NOVEMBER 27.
BERLIN, 2023. NOVEMBER
Mélyen tisztelt BIRKÁS Elnök Úr,
Mélyen tisztelt BADACSONYI Úr,
Mélyen tisztelt BÉKEFY Úr,
Mélyen tisztelt KDNP PM tagok,
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Testvéreim!
A Kereszténydemokrata Néppárt Protestáns Munkaközössége fennállásának 30. évfordulójára küldöm legszívélyesebb üdvözletemet, áldáskívánásomat és jókívánságaimat.
Ez alkalommal sajnos sem EAK szövetségi ügyvezetőnk, Christian Meissner lelkész úr, sem én, valamint a szövetségi elnökség másik tagja sem tud Önökkel együtt ünnepelni. Ugyanis az EAK Szövetségi Elnöksége éppen akkor tartja Berlinben évenként esedékes ülését, és azt a megbeszélését, ami az új CDU főtitkárral, Dr. Carsten Linnemann úrral már régebben került egyeztetésre.
Nagyon örülök annak, hogy a testvérpártjaink (CDU/KDNP) és Protestáns Munkaközösségeink (EAK/PM) között több, mint harminc éve létrejött kapcsolat szilárd volt és maradt. 1992. szeptember 25-26-án találkoztak először útjaink, az EAK 33. Szövetségi Gyűlésén Wittenbergben. Ennek a szövetségi találkozónak, amit akkoriban a már 40 éve fennálló, működő EAK rendezett, olyan témája volt, ami még ma is igen időszerű és sürgető, nevezetesen: „Keresztyének az egyesült Európába vezető úton”. (Utalás a kezdetekre, Lukáts Miklós alapító elnökre és munkatársaira).
Jelenleg sajnos olyan időket élünk, s nem csak Európában, amiket nehézségek és válságok jellemeznek. Ezek nemzetközi és nemzeti összefonódásai és kihatásai csak fokozzák a válságot. Sokfajta okot tudunk felsorolni. Kezdve a Corona vírus okozta világjárvánnyal, amit sokáig szinte lélegzetvisszafojtva figyeltünk, s ami erőteljes társadalmi, szociális és gazdasági visszaeséshez vezetett, mindeközben a globális klímaváltozás kihívásai sem csökkentek. Közben tartósan velünk maradtak a migrációs és menekülthullámok, anélkül, hogy sikerült volna egy valóban hatékony, összeurópai megoldást találnunk. Mindezt csak tetézte a nemzetközi joggal alapvetően ütköző, bűnös háború Oroszország és Ukrajna között. Most pedig teljes szerencsétlenségünkre ez a bonyolult helyzet megtetőződött az Izraelben és a Közel-Keleten kirobbant drámai helyzettel.
A világ kezd egyre inkább ellenőrizhetetlenné válni. Sok országban éhség pusztít és bibliai szegénység, polgárháborúk dúlnak, ami a lakosság elűzésével jár. A klasszikus nyugati eszméket és törekvéseket, mint a szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot nyíltan és szándékosan megtapossák, semmibe veszik. Számos demokratikus állam drámai mélyrepülésben van, és a diktatórikus, totalitárius országok, mint Oroszország, Kína, Irán mind agresszívebben és tekintet nélkül másokra, korábbi hatalmi befolyásukat kezdik erőteljesen növelni.
Mindeközben pedig az európai egyesülés folyamata aggasztó módon stagnál, az európai államok összetartását erőteljesen fékezik a teljesen eltérő érdekek, a nemzeti önzés, és a soviniszta populizmus. A nemzetközi szervezetek és az általános jogbiztonság jelentősége szemmel láthatólag veszít súlyából az új multipoláris világban. Az Egyesült Nemzetek (UNO) alig képes arra, hogy valóban eredményesen járuljon hozzá a békésebb, emberhez méltóbb világ kialakításához, sőt azt tapasztaljuk, hogy mind nagyobb mértékben kerül olyan országok befolyása alá, amelyek szemben állnak szabad és demokratikus alapértékeinkkel. Az Izraellel szemben hozott legutóbbi rezolúció ismét bebizonyította ezt.
Az Európai Unió népességének nagy részét ez az új világrend nagyon elbizonytalanította. Az egyes országokban ráadásul jobb és baloldali radikális politikai szélsőségesek nagy társadalmi feszültségeket gerjesztenek. A politikai közép széles sávjában tartózkodókra pedig növekvő veszélyek leselkednek. Ilyen például az elhatalmasodó politikai érdektelenség és az elfordulás a szakszerűen vezetett, demokratikus vitáktól, ami együtt jár a mindennapi életben és a híradásokban a türelmetlenséggel, és veszélyezteti a társadalmi békét. Sok ember sodródik félelmekbe, például a háborútól vagy saját megélhetése elveszítésétől, ami aztán oda vezet, hogy nincs bizalmuk többé a politikában és a politikusokban. Normális életvitelre vágynak, a megszokott biztonságukat féltik.
Ebben a helyzetben, amit nagyon sokan fenyegetésként élnek meg, meggyőződésem szerint a kereszténydemokrata politikának döntő feladata, hogy az emberek félelmeit komolyan vegye, s megpróbáljon számukra támasztékot és új orientációt kínálni. Ez nem történhet úgy, hogy az állam a kockázatmentes jövő üres ígéretével áll elő, sem úgy, hogy az állam minden felelősséget magára vállal. Itt sokkal inkább annak az értékalapú politikának van helye, amely tiszteli az egyént és komolyan is veszi, amely a keresztyén gyökerű értékszemléletre és a felelős szabadságfogalomra épít, s amely egyúttal az olyan alapelvekre támaszkodik, mint az élő demokrácia, a szociális piacgazdaság, a fenntarthatóság és a nemzedékek közötti igazságosság.
Egész Európában komolyan, felelősen szembe kell néznünk azzal, hogy életveszélyes világban élünk, ami tele van áttekinthetetlen helyzetekkel, törésvonalakkal és új kihívásokkal. Újra kell tanulnunk, hogy az egyesült Európában közösen és együtt kell képviselnünk érdekeinket, s ezt helyettünk senki sem fogja elvégezni.
Európai keresztyénekként jól tudjuk: a válsághelyzetekben arra is kapunk időt, lehetőséget, hogy átgondoljuk, mire is van valóban szükségünk az életben. Keresztyénként és demokrataként a keresztyén hit megingathatatlan és szilárd értékalapzatán állunk. Ez adjon mindnyájunknak a bizonytalan és gyakran nyomasztó időkben bizonyosságot, erőt és bátorságot, hogy Isten és emberek előtt politikai felelősséggel tudjunk megállni.
A CDU/CSU EAK, Protestáns Munkaközösségünk tagsága nevében ebben az értelemben kívánok Önöknek, s a KDNP PM valamennyi tagjának, barátjának, testvéreinknek a következő évtizedekre is minden jót, eredményes munkálkodást, mindenekelőtt pedig Isten gazdag áldását fontos politikai közszolgálatukhoz.
Minekutána ebben az évben személyesen nem köszönthetjük egymást, már most szívélyesen nyújtjuk át Önöknek a meghívást, hogy legyenek tiszteletbeli vendégei az 55. EAK Szövetségi Napunknak, amelyhez nagy egyházi fogadás is tartozik, s amelyre Hannoverben, 2025. április 30-án kerül sor.
Legszívélyesebb köszöntéssel,
Thomas Rachel MdB s.k.
a Német Szövetségi Parlament tagja
a CDU/CSU EAK, a Protestáns Munkaközösség szövetségi elnöke
a CDU/CSU parlamenti frakciójának egyház és valláspolitikai szóvivője
az EKD, a Németországi Protestáns Egyház Tanácsának tagja
(Fordítás az eredeti levél alapján Dr. Békefy Lajos Ph.D., 2023. nov. 13.)
TOVÁBBI MEGJELENÉSEK
KDNP.HU
Semjén Zsolt: A kereszténydemokrata filozófia fundamentuma Jézus Krisztus evangéliuma
A kereszténydemokrata filozófia fundamentuma Jézus Krisztus evangéliuma – jelentette ki Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a párt Protestáns Műhelyének 30 éves jubileumi ünnepségén hétfőn, Budapesten.
Mint mondta, az evangélium fényében az egyházak reflektálnak a kor kihívásaira és megfogalmazzák társadalmi tanításukat.
A katolikus egyház esetében ezek a pápai szociális enciklikák, a protestantizmus egyházai esetében ezt szociáletikának nevezik. Az egyházak szociális tanításából következik a kereszténydemokrata filozófia, ami már magában hordozza a politikai cselekvés irányát. Ennek mintegy aprópénzre váltása a kereszténydemokrata politika
– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: a Kereszténydemokrata Néppárt mindig az interkonfesszionalitást képviselte. Ezért a KDNP Protestáns Műhelye nem egyfajta zárvány, hanem szellemi többlet, ami a klasszikus és a legmodernebb protestáns könyvekkel és gondolatokkal gazdagítja és inspirálja a Kereszténydemokrata Néppártot, és így a magyar kereszténydemokráciát.
Az ünnepségen Semjén Zsolt és Birkás Antal, a KDNP Protestáns Műhelyének elnöke Luther-Kálvin Emlékplakettet adott át Mészáros Józsefnek, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumi elnökének.
(Jó lenne végre tényleg eldönteni, hogy a katolikus dominanciájú párt mennyire
gyakorol pozitív diszkriminációt velünk, mert ebben a KDNP.HU honlapon megjelent
cikkben egyetlen sor sincs a protestáns felszólalóktól).
POZSONY, FELVIDÉK.MA
https://felvidek.ma/2023/11/az-iden-30-eves-kdnp-protestans-muhely-jubileumi-rendezvenye/
KOLOZSVÁR, AGNUSRADIO.RO
https://www.blogger.com/u/1/blog/post/edit/4875085957745160042/7924616677247444498?hl=en
BUDAPEST, SOLUSTUUS SAJÁT BLOG
https://www.blogger.com/blog/post/edit/2794831710063140807/2179830450890967866?hl=en
BUDAPEST, MTI, GONDOLA.HU
https://www.gondola.hu/cikkek/152087-A_fundamentum_Jezus_Krisztus_evangeliuma.html
BUDAPEST, NEMZETI.NET
A fundamentum Jézus Krisztus evangéliuma
Comments
Post a Comment