ADVENT 2. VASÁRNAPJÁRA - POZSONY-KOLOZSVÁR-BUDAPEST: ADVENTI ÜNNEPKÉSZÍTŐ KIADÁS - II. AZ ÜNNEPVESZTÉS ELLEN
A fejsze immár a fák gyökerére vettetett 2024-ben is. Hányan lesznek, akik Keresztelő János megtérésre hívó szavát, Jézushoz menekítő üzenetét, da Vinci festménye felemelt ujjának és a szív fölött, s a szívben finoman, szelíden honfoglaló keresztre nézve, követik az örök, felemelő, megtartó mennyei irányt? Az 1658 óta protestáns világkinccsé lett frankfurti ének szavaival kérjük ez évi adventünkre, és életünk örök adventjére: „Jövel, gyengék ereje!/Áldlak, üdvöm kútfeje./Jöjj, egyengesd te magad/Én szívemhez utadat!”. Gazdagító, boldogító Adventet mindenkinek!
ALAPÍTVA 2012. BUDAPEST 14. ÉVF. 11. SZÁM 2024. DECEMBER
LAPALAPÍTÓ: DR. BÉKEFY LAJOS SAJÁT KIADÁS MAGÁN FELHASZNÁLÁSRA
TARTALOM
1. KI GONDOL AZ ATYA VAGY JÉZUS ADVENTJÉRE
ADVENTI ARÁNYTÉVESZETÉS - ADVENTI HELYREÁLLÍTÁS
WHO THINKS OF THE ADVENT OF THE FATHER OR JESUS?
ADVENT MISPROPORTION - ADVENT RESTORATION
CHI PENSA ALL'AVVENTO DEL PADRE O DI GESÙ?
SPROPORZIONE DELL'AVVENTO - RESTAURO DELL'AVVENTO
2. IGAZI ADVENTI MEGLEPETÉS: JÓ JELEK AZ
ÁZSIAI HORIZONTON
A REAL ADVENT SURPRISE: GOOD SIGNS ON ASIAN HORIZON
UNA VERA SORPRESA DELL'AVVENTO: BUONI SEGNI PER ORIZZONTE ASIATICO
3. KÖSZÖNÖM URAM, HOGY ZSOLTÁROS KORBAN IS ÍRNOKOD LEHETEK
THANK YOU, LORD, FOR ALLOWING ME TO BE YOUR SCRIBE EVEN IN PSALMIST AGE
GRAZIE, SIGNORE, PER AVERMI PERMESSO DI ESSERE IL TUO SCRIBA ANCHE NELL'ETÀ DEI SALMI
4. ZÖLDJEIDDEL JÖVÜNK ELÉD ADVENTÜNKBEN, URUNK
WE COME BEFORE YOU WITH YOUR GREENS IN OUR ADVENT, LORD
VENIAMO DAVANTI A TE CON LE TUE VERDURE NEL NOSTRO AVVENTO, SIGNORE
5. ÉLETRE SZÓLÓ ADVENTI HÍVÁS
Várni, fogadni, imádni, hívni Urunkat da Vinci lenyűgöző Keresztelő János-képével is
SZAKRÁLIS SZÖVEGGYŰJTEMÉNY ÉS SEGÉDANYAG MINDENKINEK
E-BOOK FOR ADVENT, CHRISTMAS A SACRED COLLECTION OF TEXTS AND RESOURCES FOR EVERYONE
E-BOOK PER L'AVVENTO, NATALE UNA RACCOLTA SACRA DI TESTI E RISORSE PER TUTTI
.png)
ADVENT 2. VASÁRNAPJÁRA
KI GONDOL AZ ATYA VAGY JÉZUS ADVENTJÉRE?
ADVENTI ARÁNYTÉVESZETÉS - ADVENTI HELYREÁLLÍTÁS
Aránytévesztés, lényegvesztés – hol marad Jézus?
Észre sem veszik sokan, mekkora aránytévesztésben, lényegvesztésben élnek. Milliók ünnepi vásárlási lázban izzanak, ami pislákoló, halvány visszfénye a lényegnek. Harsog minden létező felületen a karácsonyi jókívánság, legfőképpen árureklámokon. Beszélnek a szakemberek arról, mennyivel lesz nagyobb bevétel idén az adventi vásárokon, piacokon a tavalyinál. Benyomul hívatlanul laptopunkra a szöveg: brutális fényözön az ünnepekre. Nem folytatom az ámítás rafinált eszközeinek sorolásával. Kérdésem csak ez: hol marad a lényeg? Jézus?
Beszorítja a reklámpszichológia a lelkek orvosát, a világ Megváltóját a templomokba vagy a Jézuskás-hamis gyermetegségekbe? Ki veszi észre a fénycsodák, az aranyérmékből felépített műfenyők, sőt az egész fényszcenáriót kreáló látványadvent, látványkarácsony show-műsorában azt, amit Reményik Sándor Kolozsváron 80 éve meglátott: „Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled,/S olyan közel jön, szépen mosolyogva,/Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.” (Kegyelem) Mekkora aránytévesztésben, lényegvesztésben élünk?! Emlékszem még arra, voltak évtizedek, amikor a lényeglopás ideológiai és közbeszéd szinten így jelent meg: fenyőünnep, Télapó-karácsony. Félve vagy inkább nem is említették Jézust. Akkor megfélemlítésből, ma a biznisz-bálvány előtti önkéntes hódolásból hallgatnak Róla. Persze bizonyára ma is, mint 50-60 éve, vannak kivételek. Számosan, de talán nem elegen. Ám a statisztikai felmérések általi szembesítés azzal, hogy a keresztyén Magyarország lakosságának alig több, mint egy harmada „gyakorló” keresztyén, durva bizonyítéka a lényegvesztésnek. Az istendimenzió amnéziájában él népünk többsége. És a keresztyének közül hányan élik át a csodát, amit csak lélekkel, hittel, kifinomult, kiművelt érzékeny emberséggel lehet, s amiről Reményik írt: „Egy pici csillag sétál szembe véled”? A személyessé vált, lelkedre hangolt, halk Csodát? Amiről a Kr.e. 8. században élt próféta, Ézsaiás ezt írta vágyakozó, várakozó lélekállapotban: „Egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk. Az utalom az ő vállán lesz, és így fogják hívni: CSODÁLATOS Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9,2). Hol marad a látványosságok ámulása-bámulása közben az emberlelket, nem csak a szemeket átragyogó csodálat? Lényegvesztésben veszteglünk.
„Istenmagányt” okozó közönyünk a mi negatív ajándékunk
A hiúság vására, a világ forgószínpadának minden évben ismétlődő, az emberiségnyi látvány-játékában mindennek ellenére mégis – kegyelemből - visszatérő adventek fölött töprengve, feltettem magamban kérdéseket. Talán a lényeg felé visszaterelőket. Vajon hogyan tekinthet Isten, Jézus Krisztus Atyja és Fia, az Emberlétbe öltözött Isten ezekre az egydimenziós próbálkozásainkra? Talán azzal a mélységes, minden adventi szent törekvést istenmélyen fájlaló döbbenettel, ahogyan Jézus tekintett szeretett népe szent városára? „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől… mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét” (Lukács 19,41-44). Nem ez ismétlődik újra és újra az emberi történelemben, a személyes sorsokban nagy és kis méretekben? Vagy: micsoda lényeg-, és aránytévesztés volt, hogy amikor a nép pászka ünnepére, és a világmegváltás nagyhetére virágvasárnap Jeruzsálembe bevonuló Jézust totálisan félreértve, a tömeg önbecsapón így ünnepli őt: „Áldott a király!” (Lukács 19,38)? Aki helyreállítja Dávid trónját és Izrael méltóságát? Történelmi tévedés volt. Ő nem politikai Messiásként jött a földre. A világ Megváltója az egész teremtett világ Megváltója! Mindez ebben az adventi önvizsgálati kérdéssorban summázódott: horizontális, éppen, olykor csak kicsit is az anyagiasság fölé emelkedő ünnepvárásunkban jelen van-e a Jézus-várás? A végtelen és örök Isten hozzánk kicsinyülésének a csodálata, amit Canterbury Anzelm azóta is felülmúlhatatlan szent töprengésében így fogalmazott meg: Cur Deus homo? Miért lett emberré Isten? Egy újszülött csöppnyiségébe hogy’ tudott beleférni a mindenségek Alkotója, a végtelen és örök Atya-Isten? Olyan titok ez, amiről a magyar evangéliumi ébredés hívei az ír evangélista 1920 körül szerzett fenséges énekével boldogan dúdolták: „Miért, hogy Ő, kit angyalének dicsért/Költötte ránk szerelme kincseit?/Vagy mint a pásztor: elveszett után járt./Elmémmel fel nem foghatom, miért?/De azt tudom, hogy Máriától származott,/Hogy Názáretben élt/ és ott volt otthona./Így jött el Ő, a világ Megváltója”. Ez is adventi csöndjeim üdvtitkokat leső kíváncsiságának kérdése évtizedek óta: vajon az örökkévalóságban, az Atya-Fiú-Lélek tökéletes közösségében miért született meg éppen akkor és úgy, az idők teljességében a szent dekrétum: „Eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal 4,4-5). Mitől lett akkor és ott, 2000 éve az idők teljessége? Megelégelte volna a mennyei Atya a bűnhalmazt, ami hatalmas szeméthegyekként zuhant az embervilágra? Vagy az Édenből kiűzött emberiség űzöttségét, hontalanságát elégelte meg? A kaini testvérgyilkosság súlyos történelmi láncreakcióit? Szodoma és Gomora napjainkban is visszatérő teljes erkölcsi kontroll- és normavesztését? Mi indította az atyai szívet az adventi irgalomra? A válasz csak ez: „hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk”. Az isteni lét-, és sorsszabadság megajándékozottjai legyünk. Akikben helyreáll a felborult, feje tetejére állított isteni világrend, erkölcs, életvitel. Akik a normális emberi életet az Isten Jézus Krisztusban adott, megélt normái szerint próbáljuk élni. Túlemelkedve minden pillanatnyiságon, a legrafináltabb digitális ámításokon, még akkor is, vagy éppen ezért is, ha naponta áldozatai vagyunk a digitális cselszövéseknek, hacker és egyéb, jól szervezett támadásoknak. Az Isten fiaivá hívó, formáló, újjáteremtő advent igaz és helyes arányokat helyreállító kegyelmi idejének a meghívottjai vagyunk. Mert még 2024-ben is advent a lényegért van. Ez pedig: hogy Isten legyen minden mindenben (1Kor 15,28).
Emberváró, hazaváró adventje van Istenünknek
Adventi csendjeimben olykor így fogalmazok: Uram, Teremtőm, mennyei Atyám, milyen a Te advented? Emberiséget hazaváró örömödet mennyire növeli meg emberlétünk gyakran lényegvesztett adventje, látszatünnepe? Te milyen emberváró adventben élsz? Azt tudjuk, hogy Fiad az első, testbe öltözést felragyogtató advent után majd, amikor az idő, meg a pohár is végleg betelik, visszajössz dicsőséggel, ítélni élőket és holtakat. Az embermentő első advent után az ítéletes, és egyben istendicsőséges második adventtel jössz el.
S akkor minden lényegvesztett, aránytévesztett, elrontott sorsú és minden benned hívő, nagy renovációdat, helyreállításodat váró testvéremmel együtt trónod elé állunk. Mit mondunk majd akkor? Lesz-e szavunk, imánk egyáltalán? S elég lesz-e életünk felmutatása? Ott és akkor is kegyelmedre szorulunk. Mint minden ünnepen, hogy megtaláljuk a lényeget. Könyörülj rajtunk, hogy 2024 adventjén is átéljük mélyen, üdvösségesen: „Megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled”. Vedd észre a Krisztus-csillagot, hogy emberléted gyarapodjék, növekedjék, tisztuljon Őáltala. „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20).
Az angol eredeti ének meghallgatható: https://youtu.be/zItma-BlmM8
IGAZI ADVENTI MEGLEPETÉS: JÓ JELEK AZ
ÁZSIAI HORIZONTON
IGAZI ADVENTI MEGLEPETÉS: JÓ JELEK AZ
ÁZSIAI HORIZONTON
Kínai-koreai-japán protestáns találkozó világmissziós tervekkel
Isten nagy lendülettel dolgozik
Az ember csak kapkodja a fejét. Meglepetés-meglepetés után. Pedig még nem is a 400 kilométeres sebességgel száguldó sanghai mágnes-vasúton ülök. Arrafele is nagyon felgyorsult a világ, benne a keresztyénség tempója is. Eddig elképzelhetetlen dolgok valósulnak meg. Határok válnak átjárhatóvá. Ennek bizonyságaként kínai keresztyének tanácskoznak Dél-Koreában egységükről Krisztusban, meg a modernizációról és hatásairól. Tavasszal kiadott Krisztus és Kálvin Kínában c. könyvemben az elképesztő Nagy Fal mögötti keresztyén „robbanásról” írtam. Vallásszociológusok 2050-re (még leírni is elképesztő) Kínában 868 millió Jézus-követővel számolnak. Már ma 70 ezernél több protestáns, katolikus gyülekezet van a hatalmas birodalomban. Csak ámul-bámul az európai keresztyén ilyen dimenzionális lendület láttán. (Erről mondom másokkal együtt: ha addig Jézus vissza nem jön, ha egy aszteroida szét nem robbantja planétánkat, vagy ha egy önkontrollját vesztett politikus meg nem nyomja az atombomba indítógombját). A sanghai China Christian Daily online lap, amelyiknek évek óta levelező-tudósítója lévén, a pozsonyi Felvidék.ma oldalon megjelent írásaimat néhányszor közölte, legújabb számában részletesen beszámol a dél-koreai Jeju szigeten tartott háromoldalú testvéri találkozóról és a gazdag tematikájú megbeszélésekről, a közös képzési alkalomról. A Három Nemzet Konferenciájának célja az volt, hogy minél több kínai keresztyént ösztönözzön a kultúrák közötti szolgálatra. A szigeten protestáns egyházi közösség él, ők voltak házigazdái a találkozónak, amelyen 100 lelkész, intézményi képviselő és hívő gyülekezeti tag vett részt. A Globális Kínai Misszió és a Kínai Szolgálatvégző Lelki Vezetők Központja által közösen szervezett rendezvényen missziós lelkületű és odaszánt protestánsok vettek részt, akik betekintést nyújtottak a keresztyénség történelmébe és jelenlegi állapotába régiójukban.
Evan Liu kínai tiszteletes három előadást tartott. Szólt a "hit általi megigazulás szerepéről a családi szövetségben" témáról, aztán "a bibliai harmadik ég világlátásáról", Pál nyomán, aki maga írja le: „Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig” (2Kor 12,2). De megvitatták "a lelki vezetők vezetési formáit is". Arra buzdította a résztvevőket, hogy gyökerezzenek a bibliai igazságban, támaszkodjanak a Szentlélek erejére, és használjanak bibliai stratégiákat az egyházi élet építésében.
Különleges ülést vezetett Shinny, a szolgáló nőtestvér, aki bemutatott különféle ima módszereket. Megtanította a résztvevőknek, hogyan imádkozzanak a Miatyánk nyomán (kérések, hálaadás). Minden ebéd előtt az imaszolgálat munkatársai 30 perces imagyakorlatra hívták a jelenlévőket. Egyik este a koreai istentiszteleten az Enosh édesanyák együttese szolgált, akiknek átlagéletkora 60 év feletti, koreai és mandarin nyelvű himnuszokat adtak elő.
A "hit általi megigazulás" időszerűsége 500 évvel a reformáció után
A megnyitó ünnepségen Liu tiszteletes beszélt a hit általi megigazulás tanáról, arra buzdítva mindenkit, hogy mélyebben értse meg Istenhez kapcsolódó, Őbelőle táplálkozó szövetségi identitását. A hit általi megigazulás magában foglalja az Istennel való szövetséges identitásunkban történő növekedést és annak megjelenítési folyamatát, a jó cselekvését. A Krisztust követő élet a megigazulás, a megszentelődés és a megdicsőülés folyamatában, Istennel szövetségben bontakozik ki. Isten szövetséges népeként, amikor belépünk Isten országába, s angyalok ellenőrzik majd a »személy azonosságunkat«. Ha hit által igazulunk meg, bejuthatunk oda, ugyanúgy, mint ahogy útlevéllel átléphetjük a nemzetközi határokat." (Ez érzékelhetően nagy élmény még ma is főként a kínai keresztyéneknek).
Felhívás a kultúrák közötti misszióra
Számos misszionárius Koreából és Japánból megosztotta a keresztyén hit jelenlegi helyzetét a régiójában. Sürgették, hogy még több kínai keresztyén „vegye fel a kultúrák közötti misszió és missziósok köpenyét”. Így teljesítsék a Nagy Küldetést: terjesszék az evangéliumot a föld végső határáig. Egy misszionárius lelkész Japánból az ottani keresztyén történelméről és vallási térképről beszélt, kiemelve az ország öregedő népessége által támasztott kihívásokat. Japánban több mint 90 000 százéves és 19,37 millió 75 éves vagy annál idősebb ember él, ami a lakosság 15% -át teszi ki. A 65 évesek és idősebbek pedig 29,3% -ot. Ez a demográfiai változás hatással van a japán egyházakra. A körülbelül 8000 protestáns gyülekezetben az átlagos gyülekezeti taglétszám alig megy tíz fölé. A hagyományos kultúra hatására sok japán keresztyén vonakodik meghívni másokat a templomba. Mivel a hívők átlagéletkora 60-80 év között van, a következő 15-20 évben 4000 templom zárhat be. Így a kínai és a dél-koreai elképesztő növekedés jelei mellett Japánban az egyházak válságban vannak. A keresztyének a lakosság mindössze 0,3-0,8%-át teszik ki. Japánt a jelenlévők „el nem ért népként” jellemezték, ahol csak igen kevesen hallottak igazán és mélyen – Dél-Koreától és Kínától eltérően - az evangéliumról.
A remény szigete is Krisztusról üzen
Tanulságként és feladatként határozta meg a három távol-keleti ország 100 küldötte a dél-koreai Jeju szigetén: "Meg kell változtatnunk nézőpontunkat, és fel kell ismernünk: a missziók nem korlátozódhatnak az elszegényedett országokra. A kínai keresztyéneknek fel kell vállalniuk a missziót, és még az evangéliumot is vissza kell vinniük Jeruzsálembe. A világ népességének 40%-a még nem hallotta az evangéliumot. Sürget az idő, van bőven, mit tenni Isten országáért napjainkban és a jövőben”.
A Jeju-szigeti protestánsok sokat szenvedtek. Úgy tartják, hogy szépséges szigetük a fájdalom földje volt, hiszen 1948-ban nacionalista szélsőségesek a lakosság felét, 15 000 embert megöltek, lefejeztek. De Isten begyógyította a sebeket, megújította küldetésükben őket. Jeju jelképe a kamélia-virág, jelentése: remény, legalábbis Jeju-ban. A sziget népének sok fájdalma volt, de a reményről beszélnek. Mert Krisztus letörli a betegek könnyeit és felemeli a megalázottakat. Ma Jeju a keresztyén-protestáns nemzetközi misszió városa.
HÉTKÖZI - KÖSZÖNÖM URAM, HOGY ZSOLTÁROS KORBAN IS ÍRNOKOD LEHETEK -
KÉVÉBE KÖTÖM EZ ÉVI TERMÉSEMET, S OLTÁRODRA TESZEM
HÉTKÖZI SPIRIT GONDOLATOK ADVENTBEN
KÉVÉBE KÖTÖM EZ ÉVI TERMÉSEMET, S OLTÁRODRA TESZEM
Uram, gyakran elcsodálkozom, milyen végére mehetetlen a szereteted, miként a tengermélye. Az égig ér, hűséged pedig a fellegekig (Zsolt 36,6). Azt már meg sem merem kérdezni, miért adsz lelked égi javaiból, mennyei kincstáradból nekem is annyit, hiszen sokban hasonlítunk atyáinkhoz, eleinkhez, akik csak akkor tudtak átlépni az Édenből kiűzött emberpár évezredes árnyékán, amikor kegyelmed naptámadata áttörte bűnörökségüket. Mert hogy minden kegyelem, a Te kegyelmed. Ez az, amit átélhettem, átélhetünk, amint erdélyi dalnokod, Reményik Sándor fogalmazott Rólad, rólunk:
„A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem”.
Kegyelem, hogy zsoltáros korban lépkedve („Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő” – Zsolt 90,10) időt, csendet, sorsszemlélő visszatekintést adtál nekem is, s alig számba vehető 76 évnyi kegyelemtengert, végtelen irgalom-mezőket láttatsz belső szememmel. Átfogni sem lehet emberi tekintettel, de a Te Szentlélek pillantásodban ott van minden érett kalász, vagy letiport zsenge hajtás, irgalmat kapott fügefa is. Köszönöm, hogy minden fűszálat – kiégetettet, zsendülő zöldet - számon tartasz. És elhordozol, sőt hordozol. Lehet-e ezért kevesebbet felajánlani Neked, mint életáldozatot? Nem véreset és elhalót, hanem alkotót, élőt, s legalább egy évnyit most kévébe kötve odahelyezni jóságod, szentséged képzeletbeli oltárára, a fenséges és titokzatosan szép üvegtenger elé, a trónod előtt állónál, a kristályhoz hasonlónál (Jel 4,6). Hiszen gyermekségem óta gyönyörködtettél József álmával (1Móz 37,6-7): „Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva maradt”. Sokszor jártam úgy, miként drága Igéd tapintatával Ruth, aki egész nap szorgalmasan szedegette a kévéket, ám amikor nem lelt többet, átélte a megajándékozottság csodáját. Hiszen a bethlehemi Bóáz megparancsolta szolgáinak: „Szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok!” (Ruth 2,16). Lelkem mélyéig megindít gondoskodásod Uram, mert bizony nem ritkán éltem át életem búzamezején, hogy másoktól – szándékosan, véletlenül? –, de hiszem, hogy akaratodra ott hagyott kéveszálakból éltem, túléltem a taroló napokat, helyzeteket és embereket. Legyen minden kihúzott, otthagyott kéveszálért élethálám a Tiéd, egyedül a Tiéd.
Most, amikor újra elhozod a Rád várakozás négy emlékhetét és a megélt ezernyi találkozások, s a mai Úr érkezése pillanatokat, amelyek a napi sár-, és szenny cunamin, a Szodoma-Gomora szintig süllyesztett köztrágárságon átemelő transzmateriális segedelmedet, csak a kibeszélhetetlen lelki hódolás oratórium és fúga-akkordjaival mondhatom el Neked és mindenkinek: „Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza” (Zsolt 126,5-6). Nem csak a kéveemelés örömével, hanem az életünket kéveként emelő drága kegyelem fölötti örömmel jövök Eléd ezen az adventen. És egybekötöm ez évi kévéimet, mint Lelked indításaira figyelő lelkű ember. Mert íródeákodként ebben az esztendőben is jól befogtál szolgálatodba, sokat bíztál rám. Számadásra összeszedegetem 2024. esztendei kévéimet, és zengem neked prófétád, Ézsaiás Igéjével: „De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van; a nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük! Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzel néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével” (Ézsaiás 9,1-3). Ezek az adventszentelő Igék kötik egybe terméssé érett kéveszálaimat ez esztendő búzamezejéről. Hadd tegyem szent orcád elé, Uram, s köszönjem meg, hogy nem hullott szét oldott kéveként életem, életünk, házunk, hazánk, egyházunk, nemzetünk, s teremtett planétád.
Köszönöm, miként az alábbi fotók mutatják, hogy 2024-ben megírhattam a pozsonyi Felvidék.ma online újságnak közel 120 cikkemet, amelyek Szentlelked világosságot árasztó munkájaként fakadtak írnokod lelkéből-elméjéből. Köszönöm, hogy a Confessio című református folyóiratban megnyitottad a tiszteletadás lehetőségét korunk korszakformáló keresztyénei előtt, akikkel interjút készíthettem: halála előtt Jürgen Moltmann professzorral, a remény teológiája és etikája megalkotójával, Christoph Stückelberger svájci református etika-professzorral, a globethics.net világháló megalapítójával, Michael Welker heidelbergi református professzorral, a Szentlélek teológia megújítójával. És Erdélyi Géza felvidéki ny. püspökkel, aki imáival, egyházkormányzó bölcsességével átmentette felvidéki református egyházadat a változások viharai közben a megmaradás partjára.
Közben nem várt, szép pillanatokat is adtál. Így Ferenc pápa levelét, aki miután kézhez vette „Krisztus és Kálvin Kínában” és „Léterő-Erőnlét” c. könyveimet, s ezek olasz-angol leírását, egy hónapon belül levelet küldött, melyben nem csak megköszönte ezeket, hanem apostoli áldását is kifejezte családomnak, és főpásztori imáiba foglalta életünket. Rendkívüli meglepetés, amiként csak Te tudsz ajándékozni, Uram. És sorra jöttek a rendkívüli alkalmak, amikor íródeákodként messzebbre is tekinthettem. A Dunántúli Református Egyházkerület Pápán megjelentette bekötött formában Krisztus és Kálvin Kínában publicisztikai gyűjteményemet. A Károli Gáspár Református Egyetem Politikatörténeti Kutatócsoportja projektjének keretében megjelentették Szabadság-Hatalom-Lelkiismeret c. kötetükben (szerk. dr. Szabó Zsolt) Hermann Ehlersről, a német és a nemzetközi keresztyéndemokrácia korszakos protestáns teoretikusáról és közéleti vezéralakjáról írt tanulmányomat. A KDNP Protestáns (Szellemi) Műhelye pedig VI. füzetében (Mesterséges Intelligencia – Megértés, felelősség, cselekvés – szerk. dr. Birkás Antal) publikálta nagyobb tanulmányomat „A Mesterséges Intelligencia és mi, keresztyének – keresztyén felelősségetikai reflexiók – ökumenikus és közéleti szakdiszkusszió kezdeményezése” címmel. Mielőtt mai divatként bárki bárdolatlan hivalkodással vádolna meg, befejezem a felsorolást. Mentségemre szolgáljon, hogy Neked mondtam el szálanként is hálát adva mindezért, Uram, mint aki tudja, hogy nem nagy általánosságban, hanem nagyon konkrétan fogunk majd számot adni Neked a bennünk élő reménységről („legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek” – 1Péter 3,15), életünk végső nagy mérlegkészítésénél is. Mindezt megelőzve nagy köszönettel tartozom mindazoknak, akik szakmai, testvéri, kollegiális, családi figyelemben és támogatásban részesítették egész évi szolgálatomat, istentiszteletemet az ősi keresztyén jelmondat értelmében: Ora et Labora – munkával is dicsérve az Urat, Istenünket, minden tökéletes ajándék adományozóját. Őneki legyen dicsőség mindenkor, most és mindörökké. S.D.G.
ZÖLDJEIDDEL JÖVÜNK ELÉD ADVENTÜNKBEN,
URUNK
ZÖLDJEIDDEL JÖVÜNK ELÉD ADVENTÜNKBEN,
URUNK
HÉTKÖZI SPIRITUÁLIS PERCEK
A szövetség jelének, a szivárványnak Isten-keverte színei
Vannak, akik egész színteológiát kevernek ki a bibliai alapszínekből, amelyek foglalatát a szövetség jelében, a szivárványban látják legélénkebben megjelenni. Kétségtelen, mindannyiunk számára élmény, ha megláthatjuk egy-egy nyári zivatar közben vagy végén a hatalmas szivárványívet, amint átöleli a tájat, a várost, a helyet, ahol éppen vagyunk. Ennek a gyönyörűséges természeti jelenségnek és Isten-jelnek az eredete visszavezet az ősidőkbe, amikor az özönvíz után Isten szövetséget kötött Nóéval és fiaival, meg az egész teremtett földdel. Szívderítő Igékkel együtt adta nekünk ezt a jelet, ami nyilván addig is volt, de sajátos jelentéstartalmat Ő adott neki. „Ez a jele a szövetségnek, amelyet most szerzek veletek és minden élőlénnyel, amely veletek van, minden nemzedékkel örökre. Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön” – olvashatjuk 1Mózes 9,12-16-ban. Izgalmas és szép esztétikai, bibliai utazás lenne kibontani a szivárványban foglalt alapszínek külön jelentéstartalmát. Adventben most a zöldre, az örökzöldre szorítkozunk, hiszen már napok óta, de advent első vasárnapja óta kiváltképpen kiélesedett a látásunk a legkülönfélébb zöldekre. Ezekkel zsúfolva vannak a bevásárló központok, virágüzletek, fenyővásár helyek, de még a temetőkben is egyre több zölddel próbálják fenntartani a hozzátartozók az emlékezet folytonosságát, a hajdan együtt töltött ünnepek zöld hangulatemlékeit. Egyben feldíszítve a mulandóságot a természetes és mesterséges zöldek reménysugarával. Mi most a bibliai zöldek, és az örökzöldek természetes klorofilban gazdag üzenetes értelmének járunk kicsit utána.
Ős zöld és örök zöld
A zöld az életet, a növekedést, a jólétet szimbolizálja. Gyakran kapcsolódik a helyreállításhoz és az élet megújulásához, hasonlóan a tavaszhoz egy hosszú tél után. Vannak, akik úgy vélik, hogy jóval a Nóéval kötött szövetség előtt, még a teremtés zsendülésének a szakaszában tűnt fel ez a szín. Nem véletlenül nevezik ős színnek. Hiszen amikor a Teremtés Könyve első fejezetében így szól Isten: „Növesszen a föld növényeket, füveket, amelyek magvakat hoznak…”, ez a vegetáció zöld alapszínére utal (1Mózes 1,11). A 9. fejezetben már kifejezetten meg is jelenik a zöld megnevezés „Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt” (1Mózes 9,3). Héber eredeti szava: kejerek. Érdekesség, hogy bár a zöld és a zöldfélék vegetáriánus összefüggéseit mai értelemben a régiek nem ismerték, de filozófusok és költők, mint Püthagorasz és Ovidius is megemlítik: „az aranykorban nem ettek az emberek húst, hanem gyümölcsön és zöldféléken éltek”. Hasonlatosképpen vélekedtek az ó-egyházi atyák, így Chrysostomus vagy később a nagy középkori skolasztikus filozófus, Aquinói Tamás. És Luther is.
Voltak alapos angol bibliakutatók, akik utána számoltak, hogy az „angol Károli Bibliában”, a King James fordításban 44-szer fordul elő a zöld szó. Nyilván, annak függvényében, hogy a növényeket, füvet is megillették-e az alapszínnel, mint ahogyan a héber eredetiben is hatféle variációja lehet a zöld alapszónak. Klasszikus helye még a Zsoltárok könyve, ahol Isten pásztorolásáról szól a 23. zsoltár, melynek 2. verséhez csak a zöldet tudjuk asszociálni: „Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem”. A 37. zsoltár pedig a gonoszokat és a cselszövőket hasonlítja a hamar elhervadó fűhöz, és a lankadó zöld növényekhez (37,2). A növekedést, virágzást, prosperitást asszociálja a zöld Jeremiásnál, mégpedig az Úrban bízókra vonatkoztatva: „Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad” (17,8). Ugyanakkor Isten ítéletét is jelenti a színvesztés, mint a Moáb elleni Igében: „Pusztasággá válnak Nimrim vizei, elszárad a fű, kiég a legelő, nem marad zöld növény” (Ézsaiás 15,6). Beszédes és az örök életre utal, meg az új életre a Biblia záró fejezete, ahogyan a nyitó fejezet is említést tesz erről. A Jelenések 22,2-ben ez áll: „A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak”. Istenünk fenséges és bölcs, emberboldogító akarata, hogy Kijelentése keretei közé fogja népe és egyháza sorsát, földi létükben a szövetség zöldellően színes ígéretével.
Isten-szerelem, létszerelem zöldben
Hamvas Bélának, a nagy töprengőnek sok minden eszébe jut a zöldről. Az is, amiről a Bibliában is olvasunk, hogy lehet Isten ítéletének kifejezője is. De a mai dühödt korszenvedélyé is, ami még a zöldet is (értsd még: életeket, kapcsolatokat, jövőképeket is) színevesztetté változtathatja: „A zöld az élet fájának színe. Az élet fájáé, amelynek dühödt rablása most korszenvedéllyé lett. De a vak életéhség színe is zöld, mint a cserkészeté és a napfürdőé, a nudizmusé, a turisztikáé, a nyerskoszté, a közgazdaságtané, a gátlástalan életélvezeté és az elanyagiasodásé”.
Ott honol költészetünkben is, már a kezdetekkor. 1458/1459 telén, Janus Pannonius Búcsú Váradtól c. dalában így indít: „Még mély hó települ a téli földre,/Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke”. Kányádi Sándor elgondolkodtatóan mély, a léttörékenységről, elmúlásról, a remélt reményről szóló verse zöldmeditáció is: „Valaki jár a fák hegyén/mondják úr minden porszemen/mondják hogy maga a remény/mondják maga a félelem” (1994).
Teremtett zöldjeid bibliai és gondolkodástörténeti, meg honi költészetünk és líránk, dalaink, festményeink, tájaink változatos zöldjeivel jövünk Eléd, Urunk, aki egykor és most is zöld ágak csúcsán, pálma-úttakarók és szívek reményágai között jöttél/jössz felénk. A várakozás zöldre hangolt lélekszínével énekeljük szép dicséretünket: „Ó, Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív:/Te készítsd el: tenéked lesz otthonod e szív./Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás,/De mindörökre hálás, úgy áldja Krisztusát”.
Szivárványos zöld remény, növekedjél bennünk, így legyen meghitt az ünnepünk!
ADVENTI ÜNNEPKÉSZÍTŐ KIADÁS - I.
.jpg)
A fejsze immár a fák gyökerére vettetett 2024-ben is. Hányan lesznek, akik Keresztelő János megtérésre hívó szavát, Jézushoz menekítő üzenetét, da Vinci festménye felemelt ujjának és a szív fölött, s a szívben finoman, szelíden honfoglaló keresztre nézve, követik az örök, felemelő, megtartó mennyei irányt? Az 1658 óta protestáns világkinccsé lett frankfurti ének szavaival kérjük ez évi adventünkre, és életünk örök adventjére: „Jövel, gyengék ereje!/Áldlak, üdvöm kútfeje./Jöjj, egyengesd te magad/Én szívemhez utadat!”. Gazdagító, boldogító adventet mindenkinek!
.png)
Életre szóló adventi hívás
Várni, fogadni, imádni, hívni Urunkat da Vinci lenyűgöző Keresztelő János-képével is
A Szentlélek száguldásával jövünk Eléd, újra Érkező
Ezen a vasárnapon világszerte átélheti a keresztyén ember, hogy milyen végtelen, elragadó, felemelő, megtisztító ereje van a Szentléleknek, aki fénysebességnél is gyorsabb szárnyalásra teszi képessé hitünket, szívünket, egész belső valónkat. Spirituális egyidejűségre vezet mindenkit a Lélek, amint megígérte Urunk (János 16,13).
Múlt-jelen-jövő, fenn és lenn, látható-láthatatlan különös együtt lakozására, összeölelkezésére. Ez a csodálatos belső száguldás – legyünk bár betegágyon, templomban vagy pokoljáró világunk bármely szögletében – csak azért lehetséges, mert a legvalóságosabb földi realitás lett ez: meglátogatott minket a naptámadat a magasságból (Lukács 1,76), az Ige testté lett és lakozott közöttünk (János 1,14), és velünk marad minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20). Ennek az ígéreteket beteljesítő, egyúttal létteljesítő és személyes létezésünknek boldogító örök irányt adó valóságos Isten-érkezésnek, Jézus megjelenésnek az átélése szenteli egész hívő életünket folyamatos adventté. A csillagfényes születés-éjszakával és angyaljárással ékesített, létrangosító, megváltó csodajelenésre lelki hódolással válaszolva, ma „az európai festészet csúcsán” lévő (Michelangelo) olasz nagymester, Leonardo da Vinci (1452-1519) festményével, a Keresztelő János képi prédikációjával tesszük ünnepélyessé az új egyházi év első jeles, majd következő napjait.
A felemelt ujj gazdag üzenete
Élete vége felé, kellő hitbeli, emberi és alkotói tapasztalatokkal alkotta meg a „festészet reformátora” (Vasari) Keresztelő János c. festményét Rómában. Az addig többféleképpen megrajzolt ujjak valóságos missziói ábrázolása nyomán három évig dolgozott rajta (1513–1516). Korábbi festményein is különös érzékenységgel, szinte az egész embert – gyermeket, felnőtteket, bibliai alakokat – jellemző, láttató kezek kiemelt szerepet kapnak művészetében. Egyik legismertebb festményén, az Utolsó vacsorán az a tanítvány, aki legközelebb áll Jézus arcához, vertikális irányú ujjal mutat felfelé. A Sziklabarlang Madonnáján látható angyal pedig vízszintesen mutat a Gyermektől balra térdeplő Keresztelő Jánosra, akiről Jézus ezt a „méltatást” adta: „Az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál, de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála” (Máté 11,11).
A festmény további adventi üzenetei
Ami rögtön feltűnik, az a kép kontrasztossága: a sötét háttér és a világos, szinte fénylő próféta alakjának ellentéte. És a kezek különleges elhelyezése. A nagy mutatóujj félreérthetetlenül felfele mutat. Mintha azt üzenné: nem én, hanem az a fontos, aki odafönn van, mert egész földi létünk Őtőle függ. Aki fölöttünk, majd testet öltése után közöttünk, és hit által bennünk lakozik. Ha követjük szemünkkel az ujj irányát, akkor a tekintet nem ismeretlen, misztikus vagy metafizikus homályban vész el, hanem a szív fölé visszahajló balkéz által tartott halvány kereszten áll meg. Így egész üdvtörténeti evangélizáció jelenik meg előttünk. Szó szerint kiábrázolódik Pál Igéje: „Az odafenn valókkal törődjetek, ne a földiekkel!” (Kol 3,3). „Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,18). A festő, aki az emberi testnek és az életnek mély értelmű összefüggéseit kereste, az emberlét Isten-függőségét, Krisztusban pedig emberközpontúságát ezernyi naplójegyzetben fedte fel. Így olvashatunk nála e titokzatos összefüggésről és szent függőségről:
Ráérzett a lelki rezdülések nagy reneszánsz mestere a lényegre. Egész földi létünk akkor áll helyes, jól működő irányban, ha azt az irányvételt, irányadást, ami Istentől jön Jézus Krisztusban, magunkévá tesszük. Ekként a festmény felidézi az advent Urának, a mindig eljövő Eljöttnek és velünk Maradónak a szavát: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall?” (Máté 16,26).
De még más fontos adventi üzenet is árad felénk a festmény szemlélésekor. Az, hogy a lenti létnek, a földi horizontalitásnak értelmet adó fenti lét, isteni öröklét nemcsak üzenet, sejtetés, vallási képzet, hanem földi valóság, amint azt a próféta kezével szíve fölé ölelt kereszt mutatja. A próféta és minden földi halandó létének tengelyét, tartását, megtartását biztosító Krisztus-kereszt alig látható. Mert a kereszt Jézus feltámadása óta belső valóság: belső élettengely, belső történelem-tengely, üdv-tengely, világ-tengely. És akkor kezd el a személyes sors belülről ragyogni, mint Keresztelő Jánosé ezen a missziós, evangéliumhirdető festményen, ha a kereszt egészen a belsőnkben foglal helyet, a „miénk lesz”: „A szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével” (1Péter 3,4).
Már akkor láttatja Krisztus dicsőséges útját a kereszten át, amikor még csak hirdeti, amikor kiáltó szó a pusztában. Még nem látja, de érzi, hogy Ő, aki utána jön, egész áldozatával, tanításával, keresztjével, feltámadásával, csodáival, élettudományt, örökélet-bölcseletet, biztos vezetést ajándékozó létével és lényével már az övé. Ő miénk, övéi mi – ahogyan protestáns énekünkben énekeljük.
A kép misszionáló, létismeretet és szabadítást hirdető ereje
Érdemes megállnunk a kompozíció hátterének döbbenetes egyszerűségénél. Leonardo más képein szinte külön él a háttér: tájak, templomok, hegyek alkotják azt. Itt csak a sötétség. Szívszorító illusztrációjaként János fenséges örömüzenete szinte fájó hegedűjajdulásának: „Saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt – A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (Ján 1,11; 5). Valósággal ránk folyik a festmény sötét háttere. Ráég a lelkünkre. Igen, mert ilyen a világunk, a theatrum mundi. A világszínpad. Pokoljárások sokadalma, az elveszett paradicsom elvesztéstörténetének ismétlődése kedveseink, szeretteink, családunk, egyházaink, nemzetünk veszteségeiben. Kaini gyilkos forgatag. Mindannak irigyeként, ordító oroszlánként veszélyeztetőjeként, ami a kereszt és a fenti világ átformáló hatására lassan megformálódik bennünk.
Amiként 1774 óta a debreceni fohászénekben kérjük: „Ádventi vendég, végy szállást minálunk,/Szívünkben állíts trónt, örök Királyuk. Téged követni és szolgálni néked/Te adj hűséget”.
A fejsze immár a fák gyökerére vettetett 2024-ben is. Hányan lesznek, akik Keresztelő János megtérésre hívó szavát, Jézushoz menekítő üzenetét, da Vinci festménye felemelt ujjának és a szív fölött, s a szívben finoman, szelíden honfoglaló keresztre nézve, követik az örök, felemelő, megtartó mennyei irányt? Az 1658 óta protestáns világkinccsé lett frankfurti ének szavaival kérjük ez évi adventünkre, és életünk örök adventjére: „Jövel, gyengék ereje!/Áldlak, üdvöm kútfeje./Jöjj, egyengesd te magad/Én szívemhez utadat!”. Gazdagító, boldogító adventet mindenkinek!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
AKI 2000 ÉVE MÁR HATÁSOSAN VÉDELMEZTE A
KERESZTYÉNSÉGET
A KONFLIKTUSKEZELŐ SZAKRÁLIS LOGIKA TÖRTÉNELMI ESÉLYEI – ISTENTŐL VAGY EMBEREKTŐL?
Aki egyszerre használt zsidóságnak és keresztyénségnek
Ránk következő vasárnap, advent első vasárnapjával kezdődik az új egyházi év. Így van ez századok óta. Az egyházi év visszapillantó tükrében ilyenkor sokan elkészítik a hálaadás, és a sáfárság mérlegét lelkiképpen is. Egyénileg és közösségileg, egyházilag és gyülekezetileg. Mi is. Miközben Brüsszelben a magyar kormány Keresztyénüldözés Elleni Államtitkársága és a Hungary Helps nemzetközileg is hiánypótló tevékenységét bemutató kiállítás nyílt Kereszt-tűzben címmel, ami jó érzéssel tölthet el, sokakat pedig elgondolkodtat, úgy vélem, a régmúlt kezdeteket is méltó felidézni. Évzáró visszatekintésünkben nagy tartozást kell törlesztenünk: Istennek szóló hálaadásunkat az első zsidó keresztyénvédelmezőért.
Nevezetesen azért, hogy volt egy tudós Rabban, Tanító a zsidó Szanhedrinben, Nagytanácsban, aki a történelemben elsőként állt elő azzal a szakrális-logikai érvvel vagy stratégiával, ami egyszerre segítette saját népe köznyugalmának a megőrzését és nagy bölcsességgel a börtönből szabadult Péter és az apostolok ügyének a védelmezését. Olyan érveléssel, amiről azóta kiderült: a vallási tolerancia, a szakrális konfliktuskezelés iskolapéldája. Gamáliélről, Pál egykori keresztyénüldöző Saul-voltának professzoráról van szó, akinek lábainál tanult: „Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan” (ApCsel 22,3). Az idézett Nagytanácsban lefolyt vita során voltak, akik a keresztyének sorsát a legveszedelmesebb eszközzel akarták rövidre zárni: „Amikor ezt meghallották (ti. Péter védőbeszédét), dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük” (5,35). Ehhez képest a jeruzsálemi vita végére az Isten vezette érveléssel homlokegyenest ellenkező döntés született.
Mi történt alig fél óra alatt, amit a keresztyénség mai világhelyzetét, közel három milliárdnyi Jézus-követőt tekintve valóban történelmi fontosságú harminc percnek lehet tekintenünk?
Konfliktuskezelő istenbölcselet, szakrális logika és stratégiai győzelem
Többszörös csoda történt. Lukács, az ApCsel szerzője orvosi pontossággal írja le a dolgokat. Azt az érvet is, amivel Gamáliél, a megbecsült történelmi családnak, Hillél főpapnak az unokája, és a tudós Beth Hillel iskolának a vezetője előállt, így írja le Lukács: „Hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül. Ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok. Azok hallgattak rá” (ApCsel 5,38-39). Íme, az Istenre figyelő ember bölcsességének felragyogása, a keresztyénség iránti vallási tolerancia első történelmi nagy győzelme. Ez az, amit a mai teológiai kutatás Gamáliél-érvnek, Gamáliél-elvnek nevez.
Az első, amit látnunk kell: ezt Istenre figyelve, s a korabeli Izrael köznyugalmát, békességét oltalmazó szándékkal, Isten Rúahjától, Lelkétől vezetve fogalmazta meg a Rabban. Ma sincs, sem zsidónak, sem keresztyénnek más útja a békességhez, mint Istenre figyelve keresni és fogalmazni meg egy konfliktushelyzet megoldásának a kulcsát. A másik, hogy Istenre figyelve merte vállalni a véleményét, ami az adott helyzetben a többség érzelmileg, indulatilag vezérelt hangulatával szemben a józanság kisebbségi hangját és érvelését jelentette. Volt bátorsága ehhez, mert Istentől kapta az erőt. Aztán: a gamáliéli érvelésben elhangzik két szó, ami azóta is minden őszinte és mély keresztyén (és zsidó) önvizsgálat, döntéshozatal kulcsszava: emberektől van-e vagy Istentől? (Az eredeti görög szavak: eksz anthrópon vagy ek theoú, latinul: ex hominibus vagy ex Deo). Nem csak az önvizsgálat, hanem a helyzetelemzések, vallási és nem vallási közösségi konfliktusok vizsgálatának, megoldáskeresésének fő elvi kérdése ez: emberektől való-e vagy Istentől való? Ha csak egy esztendőnkre tekintünk vissza, és feltesszük nemzetünk, egyházunk, gyülekezetünk, családunk konfliktushelyzeteivel kapcsolatosan legalább utólag ezt a kérdést, akkor vajon milyen mérleget tudunk megvonni? Deficitiset? Nulla szaldóst? Nyereségest? Ha igen, legyen áldott érte Isten, aki ezt az ősi konfliktuskezelő reflexiós kérdést adta a szívünkbe: emberektől vagy Istentől való-e, amit és ahogyan átéltél, elszenvedtél, megfogalmaztál, kimondtál, megtettél vagy mulasztottál?
Mozgalom vagy megsemmisíthetetlen egyház?
Sokan voltak és vannak a történelemben, akik szerették volna, ha a Feltámadott Jézus ügye csak mozgalom vagy emberi akarás lett volna. Márpedig Isten örök közösségének, az Ige és Szentlélek szülte kiválasztottaknak a sorsa nem a megsemmisítés. Gamáliél az Isten ügyét megsemmisíteni akarókat így nevezi: theómakhosz. Istennel küzdők, ellenkezők. Hány harcos vagy csűrcsavaros, diabolikus, kifinomult érvvel és logikával, theómakhoszi szervezett ateista, materialista eszmerendszerrel, fegyverrel, büntetőtáborral próbálták már megsemmisíteni? Se szeri, se száma. Nem sikerült. Nem azért, mert Péter és az apostolok, majd az ősegyház olyan rendkívüli lett volna, hanem azért, mert a világteremtő, a Fiában világmegváltó Isten oltalma alá vonta őket, minket. Aki megígérte: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéit” (Máté 28,20). Mártírok voltak és lesznek, akik által még erősebbé válik a láthatatlan és a látható egyház. A gamáliéli stratégiának, vallási türelmet történelmi elvvé fogalmazó és a jeruzsálemi Nagytanácsban megvalósító Rabban múlhatatlan érdemeként írhatta Pál: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?... De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8,31; 35; 37). A theómakhoszokkal, az Istennel küzdők ellenoldalán maga Isten áll halálon, bűnön, elmúláson győzedelmes Fiával. Annak a Péternek pedig, aki a jeruzsálemi beszéddel jött a Nagytanács, és Gamáliél elé, Jézus már megígérte: „Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Máté 16,18). Az eltemethetetlen c. versében Füle Lajos református mérnök-költőnk egykori és mai theómakhoszoknak, Isten-gyűlölőknek, Jézus-tagadóknak üzente a 20. század végén: „Temették ideológiákba,/tagadás útszéli árkába,/tudomány sziklái alá./Harmadnapon feltámadott!/Temették gyilkos hitvitákba,/szent háborúk szennyes vizébe,/sötét élet-cáfolatokba./Harmadnapon feltámadott!/Temetgetik ma is… Hiába”.
Az egyházi év vége előtt legyen Istennek hála, hogy felmutatta Rabban Gamáliélen keresztül (neve jelentése szerint: Isten jót tett velem – tegyük hozzá: velünk is) a vallási konfliktuskezelés mennyei eredetű stratégiáját: „Ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket”. Ó-, és Új Szövetségnek Istene, Jézusunk Atyja, küldj ma békétlen világodba Gamáliéleket, Pétereket, az Isten szerinti hatékony konfliktuskezeléssel jól élő tanítványokat. Az előttünk álló 2025. egyházi évben is. Könyörülj rajtunk!
TITOKFÁTYLAK LEBBENÉSE A TE
LELKED REMEKMŰVE, URAM
GONDOLATOK AZ EGYHÁZI ÉV ZÁRÓ NAPJÁN, ÖRÖKKÉVALÓSÁG VASÁRNAPJÁN
Ha a vég rendben, minden rendben
Hívő eleink, akik véges napjaik és idejük egy részét intenzív Isten-szemléléssel, elmélyült bibliaolvasással, hittitkok és élettitkok fátylainak fejtegetésével, s a mennyei pedagógia, a kegyelem segítségével ezek feltárásával töltötték, az egyházi év utolsó vasárnapját örökkévalóság vasárnapjának nevezték el. Ez egybeesett az adott évben elhunytakról történő megemlékezéssel is, az örök élet reménységében. Ezért ennek a vasárnapnak a liturgikus színe a zöld, a reményé. Lelki irányvételét az emlékezés, a felfele és előre tekintés adja. III. Frigyes Vilmos porosz király 1816-ban jelölte ki ennek a vasárnapnak az egyházi évben a helyét, advent első vasárnapja előtti Úr napján. A reformátusok különféle hangsúllyal, de azonos lényeggel tartották meg. Kálvin és reformátor társai igyekeztek az elmúlásról, a születés-halál határjárós korlátain (Tillich) túllépő bibliás hittel az emberek tekintetét feljebb emelni. Túl az anyagi, testi, múlandó világon. Ezért a lelki tekinteteket átfordítva a gyakran nagyon szakadt és elszomorító valóságon, a nagyon lehúzó jelen látványáról a bibliailag megírt örök távlatok felé irányították. Anyagon és anyagiasságon túlra. Nem illúzió volt ez, hanem hívő tudatosság, radikális tagadása a látható körülmények diktátumának. Lelki felemelés volt ez. Hatására lassanként a munkában a hit fokozatos győzelmét is elhozó gyarapodást is felismerték. Kálvin, majd utódai a nagy hitkultúrát megalkotó műveikben Barthig, Bonhoefferig, s napjainkig úgy vélték áldásossá és eredményessé tenni a hiterkölcsi lelki kultúrát, hogy a közösségi és egyéni életet a vég felől próbálták optikájukba befogni. A genfi reformátor így: mindent az örökkévalóság szempontjának rendelt alá (sub specie aeternitatis). Reformátortársai így: a nagy minőségi ugrást, a hit-, és életújítást reggeli, esti prédikációikkal segítették, a népet az elmélkedések útján vezették az örök dolgokról (contemplatio aeternitatis). A református világot mozgató lelki hit-, és erkölcsi kultúráról, újjáformált életkultúráról szólt az 1860-as években megjelent félezer oldalas mű Heinrich Heppe szerkesztésében, német, latin fogalmi finomságokkal. Zárófejezete nem a halállal, hanem az örök élettel, a személyes hitbiográfia csúcsával foglalkozik. A hívő földi élet után remélt megdicsőülésről, de glorificatione, az Istent magasztaló hívő élet örök és jövőbeli rendeltetéséről, kiváltságáról. A 20. századi német nemzeti eltévelyedés idején börtönbe vetett, majd ’45 elején kivégzett hitvalló teológus, Bonhoeffer kiengesztelődve tudta elfogadni a kikerülhetetlent. Hiszen jóval korábban eljutott már a legmagasabb hitbeli és hiterkölcsi csúcsfelismerésre és bizonyosságra: ha valakinek az életében a végső dolgok (halál, örök élet, feltámadás) helyükre kerülnek, akkor minden előtte lévő életdolog (szenvedés, ezernyi igazságtalanság, betegség, boldogtalanság) is a helyére kerül.
Titokfátylak, létfátylak boldogító lehullása
A végére mehetetlen lelki távlatosságnak és gazdagságnak a summáját így lehet megfogalmazni: a hívő ember titokfátylak boldogító fellebbenéseiben, Isten Lelkének titokfejtő munkálkodása szemlélésében boldogítóan töltheti napjait. A Szentlélek vezetésével, akit megígért és el is küldött erre a világra Jézus: „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (János 16,13). Így lesz a jövendő és az Eljövendő is a Lélek által titokfátyoltól többé már nem rejtett létteljességgé és létvalósággá. Mint a messziről hazafelé térőnek már megérkezése előtt egyre inkább beazonosul a táj a benne élő tájképpel. Ilyen létfátylak, igazságfátylak élménydús, örvendeztető lelepleződése történik mindenütt és mindig a hívő szívekben. Ennek felismerése és fokozatos átélése, megvallása: nem bizonytalan jövő előtt állunk. Nem a mesterséges intelligencia vagy az arcunkba harsogó emberi propaganda világvége riogatásainak a függőségében élünk, hanem az Isten-Fiúság szabadságában. Halljuk az Ige fő üzenetét: „Az pedig az örök élet, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17,3). Az istenismeret és a Krisztus megismerése az a szent tudomány (scientia sacra – Hamvas Béla), ami hívő életünk belső fejlődésének stációin keresztül bontakozik ki. Létfátylak fellebbentésével a teremtés nagy történéseiről, Isten intelligens univerzumának fokozatosan feltáruló titkairól. Isten-fátylak fellebbenésével a Kijelentés, az apokalipszis zarándokútján, fokozatos istenismeretre juttató bibliai üdvtörténettel. Az antropológiai fátylak fellebbentésével az emberi teremtmény csodálatos és elborzasztó, mert egyszerre igaz és egyszerre nagyon bűnös valóságáról (simul iustus et peccator – Luther). És a Krisztusban kapott szabadítás, üdvözítés fátylainak lehullásával, aminek révén megtört az ősi átok, az istentelenség, meg a lázadás, a kígyós-démoni hazugság, a kaini bosszú, irigység, gyilkosság átka. A fátyoltalanítás – így átoktalanítás! Vajon a 2024. egyházi év záró vasárnapján visszatekintve egy évedre, látsz-e életedben olyan megszentelt pillanatokat, amikor titkokról hullott le a fátyol? Élettitkokról, Isten-titkokról, öntitkaidról? Bevillant-e tudatodba az igazi felismerés: milyenek az emberek és miért? Milyen Isten, Aki földi utadat megnyitotta? Nem azért, hogy állandóan szembe menjél önmagaddal, Ővele. Volt-e lenyűgöző csodaélményed a titokfátylak lebbenéséről?
A Biblia a titoklátások csodahistóriája
Ezernyi megtérés történetet lehet idézni bibliai és azon kívüli „fátyoltalanításokról”! Az egyéni üdvözítés történetekről. Most csak két bibliai példa. Pál úgy lett Saulból, a Krisztus tanítványait karddal üldözőből a legnagyobb hittérítő, hogy „elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat” (2Kor 12,4). A Biblia a titoklátások és láttatások csodahistóriája. Micsoda Isten Lelke által művelt jövőfátyol lebbentés volt az, amikor ezredévnyi jövőbe látással szólalt meg Bálám Jézusról: „Így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, aki hallja Isten mondásait, ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel: Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izraelből” (4Mózes 24,15-17).
Örökkévalóság vasárnapján látod-e, felismered-e: Isten és Jézus Krisztus Lelke ilyen titokfejtő, boldog pillanatokat, élményeket szánt neked 2024-ben. Tudsz-e ilyen fátyollebentő, elragadó felismerésekről számot adni? Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik (Máté 4,4). Kérdd Istent, adjon az új egyházi évben ilyen üdvözítő, boldogító „örök pillanatokat”!
E-KÖNYV ADVENTRE, KARÁCSONYRA
SZAKRÁLIS SZÖVEGGYŰJTEMÉNY ÉS SEGÉDANYAG MINDENKINEK
Comments
Post a Comment