AZ ÖKUMENÉ SZELÍD HUMORÁVAL - A MÚLÓ IDŐ GYŐZTES IMAZARÁNDOKAI -- REJTETT ERŐTARTALÉKAINK NYUGTALAN EGYETEMES IMAHETÜNKÖN IS
A MÚLÓ IDŐ GYŐZTES IMAZARÁNDOKAI
REJTETT ERŐTARTALÉKAINK NYUGTALAN EGYETEMES
IMAHETÜNKÖN IS
Dr. Békefy Lajos
Igék zarándokútjain nehéz időkben – pánikredukáló imák, Igék oltalmában
Ha elkészítenénk az idő
meglepetés-grafikonját, és csak egy hétre koncentrálnánk, akkor az elmúlt hét
igencsak hektikus, nyugtalan, kiugró grafikai rajzolatot mutatna. A los angelesi
hatalmas étvágyú tűztenger már-már apokaliptikus látványa döbbenetes rajzolatot
mutat az amerikai elnök-beiktatás háttereként. Épphogy kezdett megnyugodni a mindennapok
szeizmográfja, itthon beütött a váratlan esemény: az iskolákat, gyermekeket,
tanárokat, szülőket, egész népünket szorongáshullámmal, értetlenkedéssel töltötte
el a terrorfenyegetés. Az imahét kellős közepén villámlásként csapott belénk a
kérdés: mennyire vagyunk, vannak
gyermekeink, unokáink felkészítve a rendkívüli helyzetekre? Katasztrófák, sokkoló
események testközeli átélésére? Mentálisan-lelkileg
arra, hogy ilyeneket pánikkezelő
pszichotechnikákkal éljenek meg? Amihez a pánikredukáló imádságok,
lelkigondozás is hozzátartozik. A keresztyénüldözés történelmi jelenségével
évtizedek óta foglalkozom könyveimben, írásaimban. Rögtön felmerült a kérdés:
hitoktatásban és gyülekezeti gyermek-, és ifjúsági munkában mennyire tudatosítjuk
a ránk bízottakban, hogy „az élet életveszélyes” (Brecht)? Ezernyi
módon. Ahogyan a zsoltáros lelki kondicionáló
céllal tanította: „Bizony elrejt
engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében,
sziklára emel fel engem” (Zsolt 31,21). Mennyire tudtunk ökumenikus imahetünk esti alkalmain spontánul és szent
felelősségérzettel imádkozni: „Ha a halál
árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy”
(Zsolt 23,4). Mennyire bíztuk rá magunkat, miéinket a hit éberségével az Élet
Urára, akinek oltalmáról Kálvin vallomása
nyomán (Aki az Úrban bízik, még a
viharban is nyugodtan alszik) olyan sokféle üzenetes formában készült el a kis
szobrocska a tenyérbe rejtett gyermekecskéről? Minden iskolába kiállítanám ezt
az oltalmazó biztonságot sugárzó szobrocskát, mert „nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet
és a józanság lelkét” (1Tim 1,7). Ilyen nagy kilengést okozó váratlan
eseménykor vajon hogyan vizsgázunk mindabból, amit lelkünkbe, emlékezetünkbe
fogadtunk a nyugalom és békesség, kiegyensúlyozottság napjaiban? Hogyan vagyunk, vannak gyermekeink lelkileg
kondicionálva, felkészítve? Ma, epifánia utáni 3. vasárnapon a Losung Igéje
így szól: „A megepedt nádszálat nem töri
össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki” (Ézs 42,3). Működtetni lelkünkben a próbák idején csak azt tudjuk, ami már ott él
bennünk. Jézust a Sátán a pusztában
a legkülönfélébb módon kísértette, Ő úgy állt ellen, hogy egyrészt angyalok
oltalmazták kívülről, s egyidejűleg megszólaltak lelkében az Igék is, amiket
gyermeksége idején atyái hitének Tóra-iskoláiban sajátított el. Gyermekként,
felnőttként igazi lelki fegyverré, védőpajzzsá váltak még Nála is az Igék.
Mennyire szükséges az ilyen védelem, önvédelem is ifjúságunknak, és a felnőtt
generációinknak! Ahogy hallgattam a híradásokat, voltak fontos védelmi,
pedagógiai intézkedések, de hiányzott valami: alig utalt valaki arra, hogy a pszichológiai
technikákon túl és innen nagyon fontos a
belső és külső isteni védelem hittudata. Ez nem a baj bagatellizálása,
hanem az isteni lét-, és létezésvédelem
tudatosítása abban a védelmi arzenálban,
amivel rendelkeznünk kell és élni kell ezzel! Eszembe jutott az is, hogy a
hazánkban is olvasott algériai muszlim író, Boualem Sansal 2084
– a világ vége című megrázó
regényében felvázolja Európa jövőjének egyfajta lehetséges forgatókönyvét. Sansal
egy interjúban kijelentette: a Nyugaton élő muszlimok legalább annyira félnek
az „iszlámizálódástól”, mint az európaiak. A
félelemkeltés az egyik legerősebb fegyver. Ehhez értenek, s ezzel akarják Európát összezavarni,
megosztani a társadalmat, s akkor az, gondolják, majd magától össze fog omlani.
A félelem roppantja, rogyasztja meg…
Keresztyén hittörténelmünk rejtett példatárai, a belső ellenállás
energiatartalékai
Mindeközben az események kísérőjeként
az esti imaalkalmak adták a lelki erőforrást, ellenpontozást, a ha
nyugalma nincs, de békessége van Reményik-féle lelki védelmet. Éppen 50
éve készítettem első kulturális interjúmat frissen diplomázott újságíróként a
Reformátusok Lapjánál Somogyi József
szobrászművésszel, az akkori Zsinat főgondnokával, dunántúli kálvinista
művészünkkel. Óriási dolognak tartotta, hogy lelki szemei előtt az egyre
sokasodó évek során, a nehéz pillanatokban megjelent pannontáji szülőfaluja messziről
felfehérlő kálvinista templomának a képe. Újra átélte ezekben a templom jölelte
patyolat-pillanatokban a fehér falak tisztaság-üzenetét, Jézus evangéliumának,
bűnbocsátó szeretetének a megtisztító hatásait. Remélhetőleg mai magyar népünk
anyaországban és a történelmi hazában hordoz lelkében ilyen életre szóló,
patyolat-hatású templomos és istenes, Krisztus-illatú templombelsőket, hitélményeket. Mert akkor lesz belső ellenálláshoz és külső egyensúlyteremtéshez kellő
energiánk. Azért imádkoztam az ökumenikus imahéten, hogy ébredjenek fel,
elevenedjenek meg lelkünkben gyermekkorunk, ifjúkorunk tiszta, patyolat fehérítő
Krisztus-élményei, Ige-élményei, falunk, városunk lelki hajlékainak
reményjelző, felfele mutató szép tornyai! Micsoda néma templom misszió ez!
Ökumenikus erőforrások női gyengédségbe, állhatatosságba öltözve
Mily szép és mily gyönyörűséges
egyetemes keresztyén hitünk ezernyi rejtett kincstartalékára, példaadására hálával
emlékezni. Felidézni egy-két példát a lelki példatárból. Keresztyén létünk
aranytartalékaiból. Példának okáért az Énekek Énekéből a tövisek közt élő
liliomról (Énekek 2,2), a keresztyén nők helytállásáról: Árva Bethlen Kata, Lorántffy Zsuzsanna, Petrőczi Kata Szidónia, vagy
éppen Kálvin felesége, Idelette de Bure, Luther áldozatosan bölcs társának, „doktor
Katának” támogató életét. S vége láthatatlan lelki képcsarnokát a gyengébb
nem erős képviselőinek, akár zsoltáros szívű nagyanyáinknak. A 2025.-i imahéten
protestánsként egy katolikus helytállástörténet
villant elém. Azokról, akik hitünk ősegyházi korszakában a mártíroknak
lettek Teréz anyái, Maggie Gobranjai. Női mártírokká válva maguk is. Kortalanokká.
Ismeretlen korból származó mártírok ő. Például akik a római vértanúk holttesteit
gyűjtötték össze és helyezték méltatlanságok, üldözések közepette tisztességes
sírba. Potentiana és Praxedis néven emlegetik őket, Rómában nyugosznak. A
legenda szerint Pudens, Péter apostol tanítványa volt az édesapjuk. Ami
életükben megragadott, az a szülői példaadás ereje és továbbhatása bennük, az
életértelem, a földi „küldetés” megtalálásában és boldog gyakorlásában. Félelmetes
antikrisztiánus világuk közepette végezték vigasztaló, odahajló, másokért élő,
lélekmentő szolgálatukat. A róluk elnevezett római templom hajójának mozaikján a koronájukat Krisztusnak felajánló két női
alak feltehetőleg őket ábrázolja. Megtalálták
földi létezésük értelmét, mert megtalálták Krisztust. Otthon voltak
önmagukban, félelem nélkül. Otthont kínáltak és teremtettek azokban, akik
féltek. Ilyen félelemoszlató lelkeket formálhatott nyugtalan napjainkban az
imahét is. Amint ezt egy régebbi vallomásban olvashatjuk:
„Az
ima nem alkalmi segédeszköz, nem is végső menedék. Az ima a belső ember erős
bástyája, vára. Az a lélek, aki ima nélkül próbál élni, olyan, mint a hazátlan
ember”. Istené a hálaadás az imahétért és a meghallott igei kürtzengésért, a megtalált lelki hazáért!
Comments
Post a Comment