MI MINDEN ÉGETT EL A LOS ANGELESI TŰZBEN? - AMI SPIRITUÁLIS ÉRTÉK: A HIT ÉS A REMÉNY MEGMARAD
MI MINDEN ÉGETT EL A LOS ANGELESI TŰZBEN?
AMI SPIRITUÁLIS ÉRTÉK: A HIT ÉS A REMÉNY
MEGMARAD
Elmélkedés egy különös
vasárnapon, 2025. január 12-én
Dr. Békefy Lajos
Pusztító „tűzeső” az angyalok városára és környékére – Szodoma, Harmageddon
vagy valami más?
Amióta tart Los Angeles és környékének
tűzesős porig égése, másokkal együtt magam is szinte odatapadok a CNN és a BBC
tv tudósításaihoz. És Isten Lelkéhez. Ultima ratioként, végső lehetőségként a
bénító pusztítás láttán csak imádkozni tudok. A felfoghatatlan, itthonról csak
nagy spirituális fogékonysággal követhető futótűz nem csak a 13 milliós „vágyálom
város” több, mint 10 ezer szép kertes házát, otthonait égette földig. Nem csak
százezreknek kellett elhagyniuk kígyózó autósorokban a gyakran több generációs
otthonukat. A kedves, drága otthont, aminek minden négyzetméteréhez regélő
emlékek élményhálója köti az ott élők szívét. Hollywoodig harapták le a hegyoldalak
bozótjait az éhes lángok – és életszínpadokat, élettereket tettek Hirosima
atomrobbanás utáni letarolt tájához hasonlóvá.
Nem lehet úgy epifánia utáni első vasárnapra ráfordulnunk, nekünk otthonainkban, templomainkban, hogy az első gondolatunkban ne az imádság, az együttérzés lelki kultúrájának minden baj, nyomorúság, próbatétel fölött működő lelkülete és imahangja szólaljon meg a szívünkben. Az imádságé, bármely felekezethez tartozzunk is. Akár a Mi Atyánk, akár a Hiszek Egy, akár az Üdvözlégy Mária, akár az Uram, Irgalmazz elmondásával magunkban és nyilvánosan is. S beleszőve egyéni, Lélektől lelkedzett személyes imáinkat a közös keresztyén imakincsbe, amit most a próbatétel alá került Kalifornia és az USA, de a világ számos helyén tomboló emberi próbatételben mondanak el százmilliók, milliárdnyi keresztyén milliókért. Első és utolsó túlemelő, támasznyújtó, reményt pislákoltató lehetőségként.
Mielőtt belevesznénk az okoskodásba, ami nagyon sok emberben
megfordul ezekben a napokban, amiről újságok is írnak, médiarengetegben minden
percben felhangzik valahol a felszínes gondolat ilyen kérdésként: akkor ez most Szodoma és Gomora - vagy Harmageddon
előjátéka? Nem, nem, nem! De
hatalmas figyelmeztetés, hogy az is lehet egy napon! Még nem, de bármikor
meglehet. Csak Isten ismeri az Ő digitális kozmoszóráját egyedül! Miénk pedig az
alázatos éberség, a lelki őrjárat készenléte, ha valóban eszünknél, hitünknél
vagyunk.
Az egykori kénesőbe, tűzesőbe hamvadt Szodoma ismétlődése, Lót feleségének só-oszloppá dermedésével, mert visszanézett a katasztrófa elől menekülőben a maga mögött hagyott városra. Nem előre tekintett, az Isten által felkínált hegyi menedékre, a megmaradás magaslatára (1Móz 19,17-26). Amikor ez volt az Úr egyértelmű parancsa: „Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken!” (1Móz 19,17). Éppen elég látni egyszer a tűztengert! Az élet több ennél, s menteni kell! Bénító és halálos lehet az emlékeket, tárgyakat görcsösen ölelni. Bármilyen szívszaggató, de tovább kell lépni, ahol még van életlehetőség. Lót felesége minden katasztrofális helyzetben intő negatív példa, kiáltás felénk: ne álljunk meg rámeredve a bajra, „a helyzetre”. Meneküljünk, lépjünk tovább, keressük a feldolgozás útjait, Istenét!
A menekülés, a megmaradás bibliai dialektikája, alapleckéje
Ábrahám hétszer kérte Istent,
hogy kímélje meg a várost. Könyörüljön meg rajta legalább az 50, 45, 40, 30, 20,
10 igazért. Népmentő alkudozása az
Istennel még sem volt eredményes. Valami olyan züllöttség iszapjában
süllyedezett a város, és környéke, ami nem csak erkölcstelen szélsőségegeket
rejtett magában, amire halvány és közvetett utalás Lót lányainak a feslettsége,
akik apjukat leitatva háltak az idős emberrel, hogy élhessenek a testi helyzettel,
„ahogy az egész földön szokás” (1Móz 19,31). A saját családon belüli vér-rontás szokása nyilván ismert volt
Szodomában és Szodomáról. Lót odáig ment, lányait ajánlotta fel a házát az Isten
embereinek ottléte miatt fenyegető tömegnek. Gyilkoló haragjuk elől csak az
Isten emberei mentették meg őket (1Móz 19,9-11). Az Ábrahámnak, Lótnak,
családjuknak a megmaradás keskeny útját fenntartó és őket arra rávezető beszélgető Istenről, a beszédterápia eszközével és a gondviselés
kegyelmével megtartóvá lett útitárs-Istenről
ezt a mára is érvényes és erős tapasztalati igazságot fogalmazza meg Mózes
Igéje: „Nem feledkezett meg Isten
Ábrahámról, és kivezette Lótot a pusztulásból, amikor elpusztította azokat a
városokat, ahol Lót lakott” (1Móz 19,29). Ez a megtartó Isten élet-himnusza, a Szabadító Úr Szodomán-Gomorán
átemelő kegyelme ma is így működik.
Los Angelesben is, ahol a szó szoros értelmében a tűzön át is
járnak-kelnek megmentő angyalai, akik nem égnek meg a tűzben, de igazzá és
ámenné teszik azt isteni ígéretet: „Mikor
vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítanak, ha tűzben
jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az ÚR, a
te Istened…Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek…Ne
félj, mert én veled vagyok” (Ézsaiás 43,2-5). Ennek a mentő szeretetnek a
tűzfölötti, vízfölötti átemelő, átsegítő valósága az, ami nem lett és nem lesz
soha martalékává semmiféle tűzvésznek, árvíznek, természeti katasztrófának,
járványnak, háborúnak. Mert a Seregek Ura, az örök Isten erős karja műveli ezt.
Alkalmi fohászunk – ismételjük, szőjük tovább hittel és reménnyel
A világszerte ezen a vasárnapon
induló Nemzetközi Allianz Imahét
alkalmain ezzel az erős, minden anyagi próbatételen átsegítő erős karba hittel
kapaszkodva, könyörögjünk a tűzvészben sorsuk elől elmenekülni nem tudókért, de
az Istenhez menekülésben mégis elég erőforrást kereső és találó milliókért. A
295. kiadási évében járó Losung egyik minapi imádságával gondoljunk most minden
megpróbált testvérünkre: Los Angelesben, Kaliforniában, Szíriában, Izraelben,
Gázában, Ukrajnában:
„Azt látom, Uram, hogy a világ
egyre nagyobb mértékben pusztasággá válik. Hallom a közelgő pusztítás lélekrázó
morajlását, ami közülünk sokakat megöl majd. Érzem millió embertestvérem
szenvedését. Átélni nem tudom mindegyikét, ezért Eléd hozom imámban őket,
Istenem. És ekkor, felnézve az égre, mégis felébred szívemben a remény, hogy
egyszer majd minden újra jó lesz. Hogy a nyugalom és a béke betölt majd mindent,
s ez lesz teremtett világod jó rendje. Mert Te vagy Istenünk” (Anne Frank).
Amikor már minden odavész, végső
menedékként megmarad a hit és a remény.
Comments
Post a Comment