ARADI 13 – POZSONYI 13 - Október 6.: tiszteletadás Kossuth 135 éve Torinóban felvett hangjával

 

ARADI 13 – POZSONYI 13

Október 6.: tiszteletadás Kossuth 135 éve Torinóban felvett hangjával

 

 Dr. Békefy Lajos

Luigi Kossuth és Torino

Isten útjai különösek. Itt állok Torinóban a Via dei Mille 22. előtt. Megrendülten. Próbálom lelkem idővásznán az egykori képeket visszafantáziálni. Kossuth „Apánk” épp’ kitekint erkélyére, elmereng tekintete Hungária felé. Itt élt, s halt meg Luigi Kossuth. A házon emléktábla őrzi nevét. A ház előtti parkban áll Kossuth mellszobra. A belvárostól kicsit kiesik, de szívemnek kedves a Corso Luigi Kossuth. A városközpontban található a Palazzo Carignano, itt rendezték be a Risorgimento, az olasz egység múzeumát. Egyik termében Kossuth relikviái: mellszobra, képei, sapkája, pipája. Ami nincs itt, az a hangja. De a korai hangrögzítés csodájaképpen, mégis meghallgathatjuk üzenetét - haza. 135 éve vették fel ezen a környéken. Eszembe jut a Budapest-Ráday utcai Református Hittudományi Egyetemen a Presbiteri Szövetség irodája is, a Presbiter lap szerkesztőségi ülései. Közel 20 éven át hűségesen velünk együtt készítette a lapot Hegyi-Füstös István lelkipásztor-író, Kossuth hangjának egyik felfedezője és népszerűsítője.

A 88 éves Kossuth az aradi vértanúkról

Ma Kossuth hangját az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára őrzi. A két fonográfhengerre a „hontalanság remetelakában” lelkesült, olykor megrendült hangon beszélt a nemzet egykori kormányzója. Az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi üzenetét őrzi a recsegő felvétel. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó készítette. Fellner Károly és Barna Tivadar. 1890. szeptember 20-án készült a felvétel, amely 1 perc 17 másodperc hosszúságú. Elmondása közben Kossuth hangja kétszer is elgyengült, csaknem elcsuklott.

(A keresőbe másolva hallgassuk meg újra és újra, tiszteletadásként Kossuth, a vértanúk, és a szabadságharcban részt vett százezrek előtti főhajtással: https://www.youtube.com/embed/sBNqvg75KrI?feature=player_embedded)

Így hangzik: „A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben, a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül. Engem, aki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október 6-a a térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtom agg karjaimat.  A hála hű érzelmeivel áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak, s buzgó imával kérem a Magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a Magyar Nemzethez zeng. Úgy legyen, ámen”.

A pozsonyi 13

Aradon a forradalom vezetőit végezték ki. A pozsonyi vértanúk többsége „közsorból” származott, mint a monarchia szerte kivégzett ezrek, akiknek a neve feledésbe merült. Egyszerű pozsonyi polgárok voltak ők, akiket „megcsapott” a szabadság szele, és arra buzdították a város lakosságát, hogy szálljanak szembe Bécs önkényuralmával.

Az 1849-ben Pozsonyban kivégzett tizenhárom vértanú közül elsőként Dressler (Kurz) Dániel Keresztély színházi súgót érte utol a végzet, miután – a vádirat szerint – „a kocsmában szidta Windischgrätzet, sőt magasabb urakat sem kímélt.” Golyó általi halálra ítélték, a ligetfalui erdőben végezték ki.

Az olasz származású Baldini János vasúti mérnök a szabadságharc során főhadnagyi rangot szerzett. Fellázította, majd beszervezte a forradalom leverésére kiküldött, olaszokból verbuvált 23. Ceccopieri Császári és Királyi Gyalogezredet. „Hűtlenségre való csábítás” miatt lőtték agyon.

A koholt vád szerint „fosztogatásban való részvételért” ítélték halálra a lévai születésű Barta József honvéd őrmestert. Az ítéletet március 30-án hajtották végre. Az újonctoborzás folytatására kiadott parancsa miatt ítélték el Petőcz Györgyöt, Pozsony megye másodalispánját. A 34 éves, losonci születésű Nimnichter János pékmester pedig az ulánusok két tizedesét „bor mellett csábította” arra, hogy álljanak át a honvédekhez. Elítélték, és a Szamár-hegyen felakasztották.

A régi magyar nemesi család sarját, a Beckón született báró Mednyánszky Lászlót – Görgey Artúr honvéd tábornok barátját – azért ítélték halálra, mert Gruber Fülöp tüzér hadnaggyal meg akarták akadályozni Lipótvár átadását a császári seregeknek. Június 5. éjszakáján akasztották fel őket a Szamár-hegyen. A Bazinban született, szlovák származású Rázga Pál Bécsben végezte tanulmányait. 1846-tól Pozsonyban tevékenykedett hitszónokként. 1848 márciusában megalapította a Pozsonyi Nemzeti Egyesületet, amelynek elnöke lett. A szószékről is a nemzeti ügyet szolgálta, később pedig a honvédség tábori lelkészeként tevékenykedett. Június 18-ra virradó éjjel felakasztották. A bitó alatt mondott imájában így szólt: „Áldom szegény hazámat, kívánom, hogy nemsokára szabaddá legyen és boldoggá”.

Egy hónappal később, július 16-án végezték ki a Vághosszúfalun született, Sopornyán tevékenykedő Mészáros Dávid római katolikus plébánost. A császáriak ellen buzdította híveit, Kossuth proklamációit terjesztette. Megfosztva papi méltóságától, golyó általi halálra ítélték.

A Nagyrippényben élő, 23 éves Stift József földbirtokost július 20-án végezték ki. Bűne: a plébánost a szabadságharc proklamációjának felolvasására, a jegyzőt pedig az újoncozás megkezdésére utasította, majd a templom tornyára kitűzette a magyar lobogót. Golyó általi halálra ítélték. Ugyanígy a tardoskeddi Tóth Józsefet és Bugyik Józsefet. Bűnük az volt, hogy a község jegyzője vezetésével, néhány társuk közreműködésével lefegyverezték a Vágsellyéről Tardoskeddre küldött császári járőrcsapatot, majd fogolyként átadták őket az Érsekújvárott állomásozó honvédeknek. Mindhármukat Pozsonyban végezték ki. „Bűntársaikat” – Bodor Jánost, Vida Istvánt, Smidrony Józsefet és Janek Mihályt hattól tíz évig terjedő, bilincsben letöltendő sáncmunkára ítélték. Több pozsonyi születésű vértanú emlékét őrzi a kegyelet. A legismertebb közülük az 1792-ben született, Aradon kivégzett Aulich Lajos tábornok, valamint az 1806-os születésű Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke és Jeszenák János báró, akiken a pesti Új-épületben hajtották végre a halálos ítéletet. A 13. pozsonyi vértanút 1853. szeptember 2-án a pozsonyi Disznó-mezőn végezték ki. Ő Gasparich Kilit ferences rendi szerzetes. Egyik kezében feszülettel, másikban karddal harcolt és sokszor hirdette: „Ki a hazáját szereti, Istent szereti. Aki pedig elárulja a hazáját, azt Isten megveri!”

Az aradi 13-ról a Felvidék.ma felületen és kolozsvári blogomon legalább 10 emlékező írás jelent meg. Ezeket is felhasználva, idén elektronikus kötetet szerkesztettem „TISZTA A LELKIISMERETEM” - AZ ARADI VÉRTANÚK ISTEN ELŐTT ÉS BECSÜLŐ EMLÉKEZÉSÜNKBEN címmel. Ide klikkelve lapozható a kötet:

https://anyflip.com/bookcase/pehbg

https://online.anyflip.com/evaan/rdih/mobile/index.html

Szívemben ma itt imádkozom a Kossuth ház előtti parkban: add Uram, hogy az aradi és a pozsonyi 13-ak áldozathozatala a mai emlékezőkben is teremje meg a szabadság és az igazság szeretetében kiengesztelődő magyarságtudatot. Egymásért, egymás javára! Ahogyan az alábbi egykori metszet alján a szöveg hirdeti: