SZÁMOLHATATLAN TISZTELETADÁS ARAD, POZSONY, TORINO VELÜNK ÉLŐ EMLÉKHAGYÓINAK, A NEMZET MÁRTÍRJAINAK
SZÁMOLHATATLAN
TISZTELETADÁS ARAD, POZSONY, TORINO VELÜNK
ÉLŐ EMLÉKHAGYÓINAK, A NEMZET MÁRTÍRJAINAK,
VÉRTANÚINAK, TÁBORNOKOKNAK, POLGÁROKNAK,
ÖZVEGYEKNEK, AKIKRE NEM
VOLT MÉLTÓ EZ A VILÁG, MÉGIS HELYTÁLLÁSUKKAL
VÁLTAK A
NEMZETI EMLÉKEZET HALHATATLANJAIVÁ.
LELKÉSZI, ÍRÓI ELEKTRONIKUS MAGÁNKÖNYVTÁRAM 19 KÖTETE KÖZÖTT
4 NAPJA JELENT MEG A MAGYAR GOLGOTÁRÓL
SZÓLÓ KÖNYVECSKE, 76 OLDALON, KÉPEKKEL. MINDENKI LAPOZHATJA ITT AZ
ELEKTROMOS KÖNYVESPOLCON:
https://anyflip.com/bookcase/pehbg
Három írással és egy elektromos mini kötettel köszöntöm
Kossuth menedékvárosából, Torinóból a nemzet Golgotájára emlékezőket Kárpát-haza
szerte és a nagyvilágban. A Kossuth és
Torino c. írásban megszólal Kossuth hangja, megrázó 1:17 perces üzenete,
amit 135 éve vettek fel az akkor már 88 éves kormányzónk remetelakában. Az aradi 13 és a pozsonyi 13 c. írásom
eddig kevésbé ismert mártírpárhuzamokról, sorsokról szól, október 6-i indító
dátummal. A harmadik írásban néhány tábornoközvegy 1849 utáni életébe
kapunk bepillantást. Róluk a torinói magyar remete ezt írta: „Hazám
női közt tiszteletemben legmagasabban állnak”.
Hős és törhetetlen férfiak, nők, akiknek példája ma is
tartalmaz meggondolni és követni valót...
KOSSUTH HANGJA ÉS ÜZENETE MEGHALLGATHATÓ ITT:
https://www.youtube.com/embed/sBNqvg75KrI?feature=player_embedded
Isten útjai különösek. Itt állok Torinóban a Via dei Mille 22. előtt. Megrendülten. Próbálom lelkem idővásznán az egykori képeket visszafantáziálni. Kossuth „Apánk” épp’ kitekint erkélyére, elmereng tekintete Hungária felé. Itt élt, s halt meg Luigi Kossuth. A házon emléktábla őrzi nevét. A ház előtti parkban áll Kossuth mellszobra.
A belvárostól kicsit kiesik, de szívemnek kedves a Corso Luigi Kossuth. A városközpontban található a Palazzo Carignano, itt rendezték be a Risorgimento, az olasz egység múzeumát. Egyik termében Kossuth relikviái: mellszobra, képei, sapkája, pipája. Ami nincs itt, az a hangja. De a korai hangrögzítés csodájaképpen, mégis meghallgathatjuk üzenetét – haza. 135 éve vették fel ezen a környéken. Eszembe jut a Budapest-Ráday utcai Református Hittudományi Egyetemen a Presbiteri Szövetség irodája is, a Presbiter lap szerkesztőségi ülései. Közel 20 éven át hűségesen velünk együtt készítette a lapot Hegyi-Füstös István lelkipásztor-író, Kossuth hangjának egyik felfedezője és népszerűsítője.
A 88 éves Kossuth az aradi vértanúkról
Ma Kossuth hangját az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára őrzi. A két fonográfhengerre a „hontalanság remetelakában” lelkesült, olykor megrendült hangon beszélt a nemzet egykori kormányzója. Az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi üzenetét őrzi a recsegő felvétel. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó készítette. Fellner Károly és Barna Tivadar. 1890. szeptember 20-án készült a felvétel, amely 1 perc 17 másodperc hosszúságú. Elmondása közben Kossuth hangja kétszer is elgyengült, csaknem elcsuklott.
Így hangzik:
„A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben, a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül. Engem, aki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október 6-a a térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtom agg karjaimat. A hála hű érzelmeivel áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak, s buzgó imával kérem a Magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a Magyar Nemzethez zeng. Úgy legyen, ámen”.
A pozsonyi 13
Aradon a forradalom vezetőit végezték ki. A pozsonyi vértanúk többsége „közsorból” származott, mint a monarchia szerte kivégzett ezrek, akiknek a neve feledésbe merült. Egyszerű pozsonyi polgárok voltak ők, akiket „megcsapott” a szabadság szele, és arra buzdították a város lakosságát, hogy szálljanak szembe Bécs önkényuralmával.
Az 1849-ben Pozsonyban kivégzett tizenhárom vértanú közül elsőként Dressler (Kurz) Dániel Keresztély színházi súgót érte utol a végzet, miután – a vádirat szerint – „a kocsmában szidta Windischgrätzet, sőt magasabb urakat sem kímélt.” Golyó általi halálra ítélték, a ligetfalui erdőben végezték ki.
Az olasz származású Baldini János vasúti mérnök a szabadságharc során főhadnagyi rangot szerzett. Fellázította, majd beszervezte a forradalom leverésére kiküldött, olaszokból verbuvált 23. Ceccopieri Császári és Királyi Gyalogezredet. „Hűtlenségre való csábítás” miatt lőtték agyon.
A koholt vád szerint „fosztogatásban való részvételért” ítélték halálra a lévai születésű Barta József honvéd őrmestert. Az ítéletet március 30-án hajtották végre. Az újonctoborzás folytatására kiadott parancsa miatt ítélték el Petőcz Györgyöt, Pozsony megye másodalispánját. A 34 éves, losonci születésű Nimnichter János pékmester pedig az ulánusok két tizedesét „bor mellett csábította” arra, hogy álljanak át a honvédekhez. Elítélték, és a Szamár-hegyen felakasztották.
A régi magyar nemesi család sarját, a Beckón született báró Mednyánszky Lászlót – Görgey Artúr honvéd tábornok barátját – azért ítélték halálra, mert Gruber Fülöp tüzér hadnaggyal meg akarták akadályozni Lipótvár átadását a császári seregeknek. Június 5. éjszakáján akasztották fel őket a Szamár-hegyen.
A Bazinban született, szlovák származású Rázga Pál Bécsben végezte tanulmányait. 1846-tól Pozsonyban tevékenykedett hitszónokként. 1848 márciusában megalapította a Pozsonyi Nemzeti Egyesületet, amelynek elnöke lett. A szószékről is a nemzeti ügyet szolgálta, később pedig a honvédség tábori lelkészeként tevékenykedett. Június 18-ra virradó éjjel felakasztották. A bitó alatt mondott imájában így szólt:
Egy hónappal később, július 16-án végezték ki a Vághosszúfalun született, Sopornyán tevékenykedő Mészáros Dávid római katolikus plébánost. A császáriak ellen buzdította híveit, Kossuth proklamációit terjesztette. Megfosztva papi méltóságától, golyó általi halálra ítélték.
A Nagyrippényben élő, 23 éves Stift József földbirtokost július 20-án végezték ki. Bűne: a plébánost a szabadságharc proklamációjának felolvasására, a jegyzőt pedig az újoncozás megkezdésére utasította, majd a templom tornyára kitűzette a magyar lobogót. Golyó általi halálra ítélték. Ugyanígy a tardoskeddi Tóth Józsefet és Bugyik Józsefet. Bűnük az volt, hogy a község jegyzője vezetésével, néhány társuk közreműködésével lefegyverezték a Vágsellyéről Tardoskeddre küldött császári járőrcsapatot, majd fogolyként átadták őket az Érsekújvárott állomásozó honvédeknek. Mindhármukat Pozsonyban végezték ki. „Bűntársaikat” – Bodor Jánost, Vida Istvánt, Smidrony Józsefet és Janek Mihályt hattól tíz évig terjedő, bilincsben letöltendő sáncmunkára ítélték.
Több pozsonyi születésű vértanú emlékét őrzi a kegyelet. A legismertebb közülük az 1792-ben született, Aradon kivégzett Aulich Lajos tábornok, valamint az 1806-os születésű Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke és Jeszenák János báró, akiken a pesti Új-épületben hajtották végre a halálos ítéletet. A 13. pozsonyi vértanút 1853. szeptember 2-án a pozsonyi Disznó-mezőn végezték ki. Ő Gasparich Kilit ferences rendi szerzetes. Egyik kezében feszülettel, másikban karddal harcolt és sokszor hirdette:
Az aradi 13-ról a Felvidék.ma felületen és kolozsvári blogomon legalább 10 emlékező írás jelent meg. Ezeket is felhasználva, idén elektronikus kötetet szerkesztettem „Tiszta a lelkiismeretem” – az aradi vértanúk Isten előtt és becsülő emlékezésünkben címmel, mely ITT olvasható.
https://anyflip.com/bookcase/pehbg
Szívemben ma itt imádkozom a Kossuth ház előtti parkban: add Uram, hogy az aradi és a pozsonyi 13-ak áldozathozatala a mai emlékezőkben is teremje meg a szabadság és az igazság szeretetében kiengesztelődő magyarságtudatot. Egymásért, egymás javára!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
ARADI 13 – POZSONYI 13
ARADI 13 – POZSONYI 13
Október 6.: tiszteletadás Kossuth 135 éve Torinóban felvett hangjával
Dr. Békefy Lajos
Luigi Kossuth és Torino
Isten útjai különösek. Itt állok Torinóban a Via dei Mille 22. előtt. Megrendülten. Próbálom lelkem idővásznán az egykori képeket visszafantáziálni. Kossuth „Apánk” épp’ kitekint erkélyére, elmereng tekintete Hungária felé. Itt élt, s halt meg Luigi Kossuth. A házon emléktábla őrzi nevét. A ház előtti parkban áll Kossuth mellszobra. A belvárostól kicsit kiesik, de szívemnek kedves a Corso Luigi Kossuth. A városközpontban található a Palazzo Carignano, itt rendezték be a Risorgimento, az olasz egység múzeumát. Egyik termében Kossuth relikviái: mellszobra, képei, sapkája, pipája. Ami nincs itt, az a hangja. De a korai hangrögzítés csodájaképpen, mégis meghallgathatjuk üzenetét - haza. 135 éve vették fel ezen a környéken. Eszembe jut a Budapest-Ráday utcai Református Hittudományi Egyetemen a Presbiteri Szövetség irodája is, a Presbiter lap szerkesztőségi ülései. Közel 20 éven át hűségesen velünk együtt készítette a lapot Hegyi-Füstös István lelkipásztor-író, Kossuth hangjának egyik felfedezője és népszerűsítője.
A 88 éves Kossuth az aradi vértanúkról
Ma Kossuth hangját az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára őrzi. A két fonográfhengerre a „hontalanság remetelakában” lelkesült, olykor megrendült hangon beszélt a nemzet egykori kormányzója. Az aradi vértanúk emlékművének felavatására szánt ünnepi üzenetét őrzi a recsegő felvétel. A történelmi hangfelvételt két pesti vállalkozó készítette. Fellner Károly és Barna Tivadar. 1890. szeptember 20-án készült a felvétel, amely 1 perc 17 másodperc hosszúságú. Elmondása közben Kossuth hangja kétszer is elgyengült, csaknem elcsuklott.
(A keresőbe másolva hallgassuk meg újra és újra, tiszteletadásként Kossuth, a vértanúk, és a szabadságharcban részt vett százezrek előtti főhajtással: https://www.youtube.com/embed/sBNqvg75KrI?feature=player_embedded)
Így hangzik: „A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben, a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül. Engem, aki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október 6-a a térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtom agg karjaimat. A hála hű érzelmeivel áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak, s buzgó imával kérem a Magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a Magyar Nemzethez zeng. Úgy legyen, ámen”.
A pozsonyi 13
Aradon a forradalom vezetőit végezték ki. A pozsonyi vértanúk többsége „közsorból” származott, mint a monarchia szerte kivégzett ezrek, akiknek a neve feledésbe merült. Egyszerű pozsonyi polgárok voltak ők, akiket „megcsapott” a szabadság szele, és arra buzdították a város lakosságát, hogy szálljanak szembe Bécs önkényuralmával.
Az 1849-ben Pozsonyban kivégzett tizenhárom vértanú közül elsőként Dressler (Kurz) Dániel Keresztély színházi súgót érte utol a végzet, miután – a vádirat szerint – „a kocsmában szidta Windischgrätzet, sőt magasabb urakat sem kímélt.” Golyó általi halálra ítélték, a ligetfalui erdőben végezték ki.
Az olasz származású Baldini János vasúti mérnök a szabadságharc során főhadnagyi rangot szerzett. Fellázította, majd beszervezte a forradalom leverésére kiküldött, olaszokból verbuvált 23. Ceccopieri Császári és Királyi Gyalogezredet. „Hűtlenségre való csábítás” miatt lőtték agyon.
A koholt vád szerint „fosztogatásban való részvételért” ítélték halálra a lévai születésű Barta József honvéd őrmestert. Az ítéletet március 30-án hajtották végre. Az újonctoborzás folytatására kiadott parancsa miatt ítélték el Petőcz Györgyöt, Pozsony megye másodalispánját. A 34 éves, losonci születésű Nimnichter János pékmester pedig az ulánusok két tizedesét „bor mellett csábította” arra, hogy álljanak át a honvédekhez. Elítélték, és a Szamár-hegyen felakasztották.
A régi magyar nemesi család sarját, a Beckón született báró Mednyánszky Lászlót – Görgey Artúr honvéd tábornok barátját – azért ítélték halálra, mert Gruber Fülöp tüzér hadnaggyal meg akarták akadályozni Lipótvár átadását a császári seregeknek. Június 5. éjszakáján akasztották fel őket a Szamár-hegyen. A Bazinban született, szlovák származású Rázga Pál Bécsben végezte tanulmányait. 1846-tól Pozsonyban tevékenykedett hitszónokként. 1848 márciusában megalapította a Pozsonyi Nemzeti Egyesületet, amelynek elnöke lett. A szószékről is a nemzeti ügyet szolgálta, később pedig a honvédség tábori lelkészeként tevékenykedett. Június 18-ra virradó éjjel felakasztották. A bitó alatt mondott imájában így szólt: „Áldom szegény hazámat, kívánom, hogy nemsokára szabaddá legyen és boldoggá”.
Egy hónappal később, július 16-án végezték ki a Vághosszúfalun született, Sopornyán tevékenykedő Mészáros Dávid római katolikus plébánost. A császáriak ellen buzdította híveit, Kossuth proklamációit terjesztette. Megfosztva papi méltóságától, golyó általi halálra ítélték.
A Nagyrippényben élő, 23 éves Stift József földbirtokost július 20-án végezték ki. Bűne: a plébánost a szabadságharc proklamációjának felolvasására, a jegyzőt pedig az újoncozás megkezdésére utasította, majd a templom tornyára kitűzette a magyar lobogót. Golyó általi halálra ítélték. Ugyanígy a tardoskeddi Tóth Józsefet és Bugyik Józsefet. Bűnük az volt, hogy a község jegyzője vezetésével, néhány társuk közreműködésével lefegyverezték a Vágsellyéről Tardoskeddre küldött császári járőrcsapatot, majd fogolyként átadták őket az Érsekújvárott állomásozó honvédeknek. Mindhármukat Pozsonyban végezték ki. „Bűntársaikat” – Bodor Jánost, Vida Istvánt, Smidrony Józsefet és Janek Mihályt hattól tíz évig terjedő, bilincsben letöltendő sáncmunkára ítélték. Több pozsonyi születésű vértanú emlékét őrzi a kegyelet. A legismertebb közülük az 1792-ben született, Aradon kivégzett Aulich Lajos tábornok, valamint az 1806-os születésű Batthyány Lajos, Magyarország első miniszterelnöke és Jeszenák János báró, akiken a pesti Új-épületben hajtották végre a halálos ítéletet. A 13. pozsonyi vértanút 1853. szeptember 2-án a pozsonyi Disznó-mezőn végezték ki. Ő Gasparich Kilit ferences rendi szerzetes. Egyik kezében feszülettel, másikban karddal harcolt és sokszor hirdette: „Ki a hazáját szereti, Istent szereti. Aki pedig elárulja a hazáját, azt Isten megveri!”
Az aradi 13-ról a Felvidék.ma felületen és kolozsvári blogomon legalább 10 emlékező írás jelent meg. Ezeket is felhasználva, idén elektronikus kötetet szerkesztettem „TISZTA A LELKIISMERETEM” - AZ ARADI VÉRTANÚK ISTEN ELŐTT ÉS BECSÜLŐ EMLÉKEZÉSÜNKBEN címmel. Ide klikkelve lapozható a kötet:
https://anyflip.com/bookcase/pehbg
https://online.anyflip.com/evaan/rdih/mobile/index.html
Szívemben ma itt imádkozom a Kossuth ház előtti parkban: add Uram, hogy az aradi és a pozsonyi 13-ak áldozathozatala a mai emlékezőkben is teremje meg a szabadság és az igazság szeretetében kiengesztelődő magyarságtudatot. Egymásért, egymás javára! Ahogyan az alábbi egykori metszet alján a szöveg hirdeti:
A MAGYAR GOLGOTA, ÉS A TÁBORNOK-FELESÉGEK
A “HŐSÖK ISKOLAMESTERE” ÉS “A NEMZET ÖZVEGYE”, S MÁSOK LELKI ARCKÉPÉHEZ
Baló Béni új-aradi református tiszteletes azon a 172 évvel ezelőtti borzalmas éjszakán, illetve a gyászos 1849. október 6. reggelén lelkileg felkészítette, majd – római katolikus, görögkeleti és várkáplán lelkésztársával együtt - végigkísérte a 13-at az utolsó földi úton, az aradi vársánc árkában. A golyó általi kivégzésig és az akasztásig, majd az özvegyekhez írt pásztori levelekkel bezárólag végezte paptársaival együtt a lehető legszomorúbb szolgálatot. Annak a borzalmas, Ady szavaival élve, az aradi Golgotának, illetve Baló tiszteletes szavaival „a 19. század legnagyobb gonosztettének” a hiteles történetét szemtanúként többször elmondta Kacziány Gézának, keresztfiának, aki lejegyezte. Ezzel zárta a részletes szóbeli tudósítást: “Baló Béni református lelkész, keresztatyám, többször beszélte el házunknál így e rémes esemény lefolyását”.
A jövőnek példát adó nagy női jellemek
A keresztfiú írásos feljegyzése, és kutatások nyomán írom le röviden annak a három asszonynak, nagy jellemnek, a nemzet özvegyeinek utolsó találkozását szeretett férjükkel. A tiszteletes úr így fogalmazott: “Az áldozatok asztalkáira a profosz (=börtönfelügyelő, foglár) berakott két-két gyertyát és egy feszületet: tizenhárom siralomház volt az október 6-ára virradó éjjel a várban, és hány siralomház a váron kívül, a be nem bocsátott hitvesek, gyermekek, testvérek elsötétült lelkében! Damjanichné, Láhnerné és Vécseyné (más források szerint Lázárné is - drbl) kivételképp meglátogathatta férjét, s most tudta meg a három asszony a szörnyű valót. Széttépett szívvel váltak meg soha viszont nem látandó férjeiktől, s az erős lelkű nők összetörtek a szörnyű csapás alatt”.
Baló tiszteletesnek mindmáig érvényes, nemzeti emlékezetet ébresztő szavairól nem feledkezhetünk meg: “Lázár Vilmos levele az ő angyali nejéhez, báró Reviczky Máriához, Leiningené imádott Elizéhez, Vécseyé az ő Linójához s Damjanich imája mind méltó volna arra, hogy az iskolás gyermekek tankönyvébe helyeztetvén a forró hazaszeretet és nagy jellemet abból tanulják meg a gyermekek. S valamikor bizonyára eljön az idő, midőn a mostani óvatos nemzedék helyére bátrabb lépvén, az iskolákban a magyar történelmi és irodalmi oktatás központjává a magyar szabadságharcokat teszik”. Íme, egy magyar református lelkész jövő iránti felelőssége az aradi dráma nyomán.
Néhány tollvonás a nemzet özvegyeinek arcképéhez – Damjanichné, Csernovics Emília
Damjanich János honvédtábornok szerb származású volt, de szívvel-lélekkel a magyar ügy mellé állt. Ebben támogatta fiatal felesége, Csernovics Emília (1819-1909) is. A tudósítás így fogalmaz: „Mindegyik áldozat hátramaradottjai felől rendelkezett, búcsúleveleket írt, melyeket csak a vadak olvashatnak el könnyek nélkül. Damjanich ezenkívül gyönyörű imát írt felesége vigasztalására, mely a nemzet özvegyének ma is mindennapi imádsága. Ez iratok ma már ezernyi másolatban forognak közkézen…”. A lobbanékony természetű kemény katona gyengéd levelekkel vigasztalta otthon maradt hitvesét. Itáliából hazatérve a szabadságharc egyik legvitézebb tábornoka lett, a „hősök iskolamestere” – ahogyan honvédtisztei nevezték. „Emília” – kiáltotta Damjanich utolsó találkozásukkor a távozó asszony felé. "Visszanéztem; könnytelt szeme éles kétségbeesés kifejezésével nézett. Visszafordultam feléje, szó nélkül intett kezével, hogy menjek" – írta később az özvegy. A tábornok, a kivégzés előtt írt és hitvesének ajánlott imájában hazájáért, Magyarországért, valamint Aradért, bajtársaiért és feleségéért fohászkodott. Az 1850-es évek elején Emília Makón élt édesanyjával és Láhner tábornok özvegyével, valamint annak kislányával. Az osztrák hatóságok sokáig zaklatták a két özvegyet, kik kézimunkák készítéséből tartották el magukat. Makó városa tisztelete jeléül adómentességet biztosított számukra. Kossuth Lajos Torinóból többször üdvözölte Damjanichnét. Fotográfiát is küldött magáról, melyen ez állt: „A hős Damjanich tábornok özvegyének, aki hazám női közt tiszteletemben legmagasabban áll, emlékül.”
Láhnerné - Lucia Conchetti
Láhner György a komáromi 33. gyalogezredben szolgált. Felesége, Lucia Conchetti (1821-1895) olasz származású volt, a lombardiai Milánóban született. Láhner itáliai katonai szolgálata idején ismerkedett meg a rendkívüli szépségű lánnyal. Október 5-én Damjanichnéval, Lázárnéval és Vécseynével a börtönben megtudták a szörnyű hírt. Damjanichné szemtanúja volt a borzasztó búcsúzásnak, amikor Láhner elvált nejétől és ötéves gyermekétől. Lucia lelkileg összetörve Damjanichné kocsiján távozott kislányával. Baló tiszteletes ezt jegyezte fel: „Láhner este, mikor neje eltávozott tőle, elővette fuvoláját s Lammermoori Lucia híres hattyúdalát játszotta el rajta búcsúzóul”. Donizetti operájának azt a dalát, amelyben a megzavarodott Lucia előtt újra az elveszett boldogság képei csillannak fel. Hallani véli az esküvői kórust, a harangokat, még a tömjén füstjét is érzi, és látja a fáklya lobogását. Kéri Edgardo-t, nyújtsa a kezét. Végül a sírról, a saját sírjáról vizionál. Micsoda lélek volt Láhner honvédtábornok! Zenei műveltség, nemzeti áldozatvállalás, hazaszeretet és európai műveltség formálta jellemét.
Vécseyné - Duffaud Karolina
Vécsey Károly gróf Lengyelországban született, előkelő magyar család sarjaként. 1848 forradalmi hangulatában ismerkedett meg egy francia mérnök lányával, Duffaud Karolinával (1815-1900). Férjét elkísérte az ostromseregbe. A gróf búcsúlevelében, melyet halála előtti utolsó percekben írt október 6-án reggel, feleségétől is elköszön. Karolina előző nap meglátogathatta, a szerelmes férfi így írt: „Utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat – lányodat – Gizellát. Isten veled. Szerencsétlen Károlyod”.
E három hősi grácia, bár szerb, olasz és francia eredettel, méltán lettek a magyar nemzet özvegyei. A honvédtábornokok igazi társai. Kossuth szavainál ma sem lehet jobban méltatni őket: „Hazám női közt tiszteletemben legmagasabban állnak”.
Comments
Post a Comment