HOMMAGE, SZEMÉLYES TISZTELETADÁS AZ ÉLET URÁNAK DR. ERDÉLYI GÉZÁÉRT

 


 

 

HOMMAGE, SZEMÉLYES TISZTELETADÁS AZ 

ÉLET URÁNAK DR. ERDÉLYI GÉZÁÉRT


Gyorshír: Életének 89. évében elhunyt főtiszteletű dr. Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke – jelentette a Reformata.sk portál. A közlés szerint a püspök 2025. december 4-én „a Teremtő és Megváltó Isten hatalma előtt meghódolva” tért meg „az örökkévalóság útjára”. A Reformata.sk a Zsolt 119,76–77a igéjével búcsúzik: „Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgádnak. Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek…” A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közölte, hogy Erdélyi Gézát „saját halottjának tekinti”, temetéséről később adnak tájékoztatást.

HÁLA ÉRTE AZ ÉLET URÁNAK ÉS ÉLETE MEGVÁLTÓ KRISZTUSÁNAK

Urunk Istenünk adjon Dr. Erdélyi Géza ny. lelkipásztor-püspöknek boldog beteljesülést a színről-színre látás világában, ahol a régiek elmúltak, s újjá lesz minden. Szeretteinek szívét erősítse meg Jézus Krisztusunk Szent Lelke, és áldja meg a sok drága, szép személyes, meghitt emléket, hogy azok ne a fájdalmat, a hiányt, a veszteséget erősítsék, hanem a megajándékozottság háláját hozzák elő szívükből. Egyházában, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban a Szentlélek tisztán és teljesen, emberi elfogultság nélkül tegye példává lelkészi és püspöki, mindvégig igényes teológiai, magyar nyelvápoló, szép prédikátori stílusban, drága bibliai látásokkal gazdagon kibontakozott szolgálatát, a felvidéki magyarságban pedig a megmaradásért folytatott nemes küzdelmét tegye maradandóvá a történelem Ura, Istene. Személyesen hálás vagyok az idő Urának azért, hogy pontosan egy évvel ezelőtt elkészíthettem Vele a Confessio c. folyóiratban a Korszakformáló keresztyének rovatban azt a pályainterjút, amiben 9 oldalon át mélyelemzéssel, őszinte vallomásos szavakkal formálódott meg a pályainterjú, ami ebben a műfajban a végső interjú és összegző számadás volt Róla, Vele. Hálás vagyok azért is, hogy jó 30 évnyi testvéri kapcsolat alakulhatott ki közöttünk, aminek során lelkigondozó lelkész-püspökömnek tudtam tekinteni Őt. Ez a kapcsolat azzal kezdődött, hogy a Kálvin János Teológiai Akadémiára a rév-komáromi megnyitás után meghívott rendszeres teológiai előadások tartására a szerdai konvokációs napokon. Erre visszautalva Hűség c. kötetét 2014. VI. 4-én ezekkel a szavakkal dedikálta számomra, megtisztelő módon: "Tudós barátomnak, dr. Békefy Lajosnak, megköszönve tanári munkáját a Selye János Egyetemen, és a folytatást remélve". Sok reflexióját őrzöm, amelyeket írásaimra, könyveimre válaszul küldött, minden esetben biztatva, hogy az írást, a teológiai, esztétikai, létfilozófiai, lírai, spirituális tartalmakkal fel ne adjam, bármilyen ellenhatás ér is. A mindeneket bölcsen igazgató Úrnak vagyok hálás azért is, hogy a Magyar Rádió Református Félóra adásának egyik felelőseként a magyar rádiózás történetében először közvetíthettem istentiszteletet a Felvidékről, Rimaszombatról, szeretett gyülekezetéből, amikor is személyközelből tapasztaltam meg odafigyelését, körültekintő gondoskodását a rádiós kollégákról, a műsor szerkesztőjéről. Amikor pedig a millennium évében, 2000-ben Genfben, Kálvin St. Piérre templomából közvetítettem az ünnepi hálaadó istentiszteletet, a Magyar Református Egyházak Generális Konventje vezetőjeként is találkoztam vele, mosolygós köszöntése, udvarias előzékenysége, meleg ölelése ott is szívembe vésődött. Utolsó földi találkozásunk Temesvárott volt, a romániai forradalom 30. évfordulóján tartott nemzetközi konferencián, ahová már egészségügyi mankójára támaszkodva jött el. De eljött, hogy Tőkés Lászlónak és a szabadságőrző szent gyülekezetnek kifejezze megbecsülését az úrasztalánál mondott köszöntővel is. Egy éve, élete utolsó karácsonya előtt ezt üzente a felvidéki, kárpát-hazai magyar reformátusságnak a vele készített interjúban: "Éljük meg a jelenben is az igazi csodát: Krisztus eljövetelét, csak másként, ne külsőségekben, megszokásból. Szüntessük meg legalább magunkban és környezetünkben a karácsony megrontásának, a profit-hajsza tolongásnak, a piac szabta mértéktelen költekezésnek a gyakorlatát. Szeretetünket szolid és hálás érzésekkel jobban, meggyőzőbben tanúsíthatjuk ajándékozó Urunk és egymás iránt. Ünnepeljünk bensőségesen. Takarítsuk ki szívünkből a keresztyén emberhez méltatlan gyűlöletet, haragot, irigykedést, a káros indulatokat. Legyen bátorságunk megbecsülni, szeretni egymást és csodálatosan szép Földünket: a világűrben keringő otthonunkat, amíg csak tehetjük, mert földi életünk az örökkévalóság felől nézve - véges. Szívből, szeretettel kívánom a Kárpát-haza és a világba kirajzott református és nem református magyar Testvéreimnek, végső fokon minden embernek: legyen békés, üdvbizonyosságtól ragyogó, melegszívű karácsonyunk!". Köszönjük az áldáskívánó, végső szavakat dr. Erdélyi Géza felvidéki magyar református püspöknek, Isten és emberek szolgájának, szolgálójának, a hűség, a hála, a perseverancia, az előrelátás kálvinista szószólójának, az igényesség emberének és püspökének, a halk és szelíd Hang prédikátorának, akit szerető és kegyelmes Ura zsoltáros korban hívott haza. Soli Deo Gloria Őérte! Egyedül Istené a dicsőség Őérte!

(Az életmű interjú itt olvasható: https://confessio.reformatus.hu/v/1237/ )

CONFESSIO.REFORMATUS.HU

https://felvidek.ma/2025/12/04/elhunyt-erdelyi-geza-a-szlovakiai-reformatus-keresztyen-egyhaz-nyugalmazott-puspoke/  

 

Főtiszteletű dr. Erdélyi Géza (1936–2025)

Keleten, Abarán született, szolgált Szalócon, (Gombaszögön, Vígtelkén), Rozsnyón és Hanván (Runyán, Lénártfalván, Csízben), de élete nagy része Rimaszombathoz köti. 1996 és 2008 között a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke volt, 2001-től a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke. 

Teológiai tanulmányait Prágában végezte, ahol évtizedekkel később művészettörténészi oklevelet is szerzett. 1971 és 1985 között, amikor Rozsnyón szolgált, a betléri és a krasznahorkai történeti Andrássy-könyvtár köteteit is rendezte. 1996-ban, majd 2005-ben ugyancsak megjelent hiánypótló, Gömör vármegye klasszicista építészete című kötete. 2014-ben Hűség címmel jelent meg memoárkötete, míg a tavaly megjelent Üzenet című kötetben Csáky Pál többek között vele is beszélget eltelt évtizedeinkről.

Édesapja szintén lelkész volt, de tágabb családjában olyan nevekkel találkozhatunk, mint Erdélyi János vagy Erdélyi Zsuzsanna. Prágában választania kellett a versenysport és a teológia között, ő az utóbbit választotta. 1960 őszén Gömörország fővárosába, Rimaszombatba, a Zsinati Elnökség sajtótitkári posztjára került, de fiatal segédlelkészként gyülekezeti szolgálatot is végzett. A hetvenes éveket Rozsnyón töltötte, ahol a lelkészi szolgálat mellett nevéhez fűződik a betléri Andrássy-kastély könyvtárának rendbetétele, könyvállományának földolgozása, s a kastélymúzeum idegenforgalmának föllendítése is.

1996-ban került a Szlovákiai Magyar Keresztyén Egyház élére, ahol két cikluson át dolgozott a református egyház rendszerváltásán. Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el az egyháztól. Rendszeresen jelen volt egyházi alkalmakon, konferenciákon, és továbbra is lelkipásztori támogatást nyújtott fiatal szolgálattevőknek. Írásaiban és megszólalásaiban következetesen a békességet, az alázatot és a keresztyén reménységet hangsúlyozta.

Erdélyi Géza életműve a felvidéki reformátusság egyik meghatározó fejezete. Püspökként, lelkészként és közösségi vezetőként is olyan korszakokon vezette át az egyházat, amelyek változásai komoly kihívásokat jelentettek: politikai rendszerváltás, társadalmi átalakulások, kisebbségi lét helyzete a 20–21. század fordulóján.

Örökségét – megmaradás, a hűség és a szolgálatkészség – megőrizzük!

Reformata.sk/Felvidék.ma

Comments

Popular posts from this blog

HÁROM SPIRITUÁLIS KÖTET A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETTŐL - LELKÉSZ-ÍRÓI ARS POETICA

PROTESTÁNS SZAKVÉLEMÉNY KÉT NYELVEN: XIV. LEÓ SZENTLÉLEK-OLVASATBAN -- PNEUMATIKUS PORTRÉ A JÖVŐ PÁPÁJÁRÓL- MAGYARUL ÉS ANGOLUL

ELSŐ ISTEN HOZZÁD DR. KRÜZSELY-FEJÖS MÁRIA PÉNTEKI BERNI/SVÁJC TEMETÉSE ALKALMÁBÓL