MÁRIA IMÁDSÁGOS HÓDOLATTAL TEKINT A GYERMEKBEN FELISMERT ISTENRE - A FESTÉSZETTÖRTÉNET NAGY LELKI FORDULATA
MÁRIA IMÁDSÁGOS HÓDOLATTAL TEKINT
A GYERMEKBEN FELISMERT ISTENRE
A FESTÉSZETTÖRTÉNET NAGY LELKI FORDULATA
Dr. Békefy Lajos
Ars oculi – a szemek művészete
Korábbi írásaimban már említettem az ars donandit, az ajándékozás keresztyén
művészetét és kultúráját. Máskor a fülek, a hallás művészetét, a zene szakrális
hódolását Isten előtt az ajándék Gyermekért. Most röviden a szemek művészetének, a festészetnek a hódolását hozom az Olvasók elé. Hogy ne csak nézzünk, hanem lelkileg
lássunk is. Olyan mozzanatokat kerestem
az olasz „katolikus” és a holland-németalföldi „református” festők látás-, és
ábrázolás módjában, amelyek valóságos istentiszteletté emelik az ecsetkultúrát, a festészetet.
Eközben olyan szemléleti fordulatra,
minőségi ugrásra leltem, ami egész mai karácsonyi készülődésünket és
ünneplésünket megszentelheti. Mostani festészettörténeti sétánk célja: a
hajdanvolt művészek magasztaló, hódoló, Lélektől átszellemült ecsetvonásainak
vezetésével még teljesebbé formálni a magunk ünnepi érzéseit: mi is ismerjük fel személyesen és tegyük
meg, amit Mária. Ő ugyanis felismerte élete nagy pillanatát. Átszellemülése, „megtérése”
csodálatában meglátta a Gyermekben a Mindenható Isten egyszülött Fiát. Ezért az
anyából Krisztusnak, Istennek hódoló hívő asszony lesz, aki majd képes
szembenézni a kereszt alatt is a lesújtó Isten-ember dráma legmélyebb fájdalmával.
Nyitott szemekkel és imára hangolódó szívvel induljunk el most a szent Gyermekhez
mi is!
A bizánci ábrázolás aranya
Korai századokra visszatekintő
szakrális zarándoklatunkat a középkor kezdetével indítjuk. A bizánci, keleti
keresztyén festmények már a középkor hajnalán szigorú szabályok szerint
közelítették meg a szent történetet, így a születést is. Ha kicsit pontosabban
tekintjük meg a szent kalendáriumban, menologionban megörökített jelenetet, Krisztus
születését, akkor a festmény egy láthatatlan háromszögbe foglaltan tekint ránk.
II. Baszileosz Menologionja így a
karácsonyi eseményt trinitárius, szentháromsági keretbe helyezi. Fönn, a kép
tengelyében az Atyát sejthetjük, Aki szeretett Fiában gyönyörködik (Mát 17,5).
Az Ige szerint (Luk 2.) a kisgyermeket bepólyálva láthatjuk a kőbölcsőben,
akire a vigyázó atyai tekintetből árad a fény, ömlik rá a szentség, a féltő
szeretet fénye. A háromszög csúcsa az atyai tekintetre irányul, két
láthatatlan, de a kép szerkezetével érzékeltetett szára az angyalok kara
mellett egészen a miniatűr jobb-bal sarkáig húzható meg. Mária gyermekére
figyel teljes odafordulással, tőle balra lenn József kissé aggódó tekintettel
tekint ránk, mintegy sugallva: Tudjátok, ki ez a gyermek? Mi lesz vele ezen a bűnös világon? A féltő gondoskodás, a
töprengés tekintete az övé. A kép közepén, lenn, a bába látható, amint az Egyszülöttet
megfürdeti. Jobbra egy „szakadt”, szegény pásztor alakja áll, aki ott tanyázott
a titokzatos éjszakán a nyáj mellett (Luk 2,8), majd az Úr angyala intő
szavára, a Gyermeket körülragyogó dicsőség megtekintésére indult. Az angyal
mutatóujja jelzi: eddig, és ne tovább! A szentségnek van személyi aurája, s ezt
senki nem lépheti át. Meg nehogy megzavarják a Kisded álmát, békés pihenését. A
menologion egyszerű, világos szerkezetével a születés története csúcspontjára
irányítja szemünket. A bizánci festménynek még egy sajátossága: a kép háttere csupa
arany ragyogásba merül, mintegy jelezve: ott
és akkor a világtörténelem legdrágább eseménye zajlott le. Elkezdődött az aranynál
is drágább üdvözítés történet az emberiség boldoggá tételére, ami ma is tart.
Új színek, szakrális szemlélet a román korban és a gótikában
A festőtechnika és a tematizálás változott,
Giotto Királyok hódolása (1304-1306)
témájú képén az arany mellett a kék a domináns szín. Itáliai öltözetű királyok,
előkelőségek, mintegy a korabeli társadalom elitjeként adják át ajándékaikat a
Gyermeknek. Fiatalabb és idősebb személyek, minden korosztály hódol a Gyermek előtt, aki itt Máriának
és Józsefnek az oltalmazó kezében látható. Még szent családként egyszerű trónuson
együtt fogadja az ajándékhozókat. Ők is megajándékozottnak érzik magukat,
hiszen a Gyermeket az Ige szerint „szemeinkkel láttunk, szemléltünk és
kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjét” (1Ján 1,1.) A képen kiemelkedik az égbolt kék
ábrázolása, ami a mennyei világra utal, emellett jelzi, hogy a festmény
megrendelője, a Scrovegni család saját házi kápolnájának ékesítésére
készíttette a festményt, aminek kékjéhez Giotto porrá őrölt Lapislazulit, ultramarint használt. Ezt
az értékes anyagot tengeren túlról hozták Itáliába. Az ultramarin és az arany festői készlete a Gyermek eget-földet felrangosító,
meggazdagító istenségét és emberségét jeleníti meg.
A németalföldi festők ábrázolás fordulata
Festészettörténeti minőségi ugrással ők elmozdították az ókori, kora-középkori ábrázolást. Az isteni szakralitás mellett az emberi vonásokat is felrajzolták, a humanitás és a szakralitás szép esztétikus egységében. Konrad von Soest Krisztus születése című oltárképén (1404), ami Niederwildungenben található, Mária szépen vetett ágyban öleli magához a Kisdedet, miközben József az ágy oldalán gondoskodó szeretettel fújja a lángot, készíti az ételt. Mindennapos életjelenet ez, a hétköznapokban megjelenő szentség képi hangsúlyozása, tudatosítása. Ez német-holland sajátosság.
Stephan
Lochner különlegesen formálja meg a Gyermek
imádását (1445). A Münchenben látható képen Mária fordul imádkozó kézzel, teljes odafigyeléssel a Gyermekhez. Itt az Anya áll a Gyermek és a néző előtt,
aki rádöbben Gyermeke rendkívüliségére, felismeri Benne az Isten Fiát, az
Egyetlent, Aki nem csak az Ő egyetlenje, hanem Istené. Elővételezi ez a
jelenet a későbbit, amikor ő és József napokon keresztül Jeruzsálemben keresték
a fiukat. Akkor felderengett Máriában valami titoksejtő ráismerés: valóban
nagyra hivatottságról van szó. A bibliai jelenet szerint Mária gyengéd
szemrehányást tesz: „Gyermekem, miért
tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged” (Luk
2,48kk). A válasz félreérthetetlen: ”Nem
tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”. Ez a festmény előremutat a nagy ráébredésre, ami Mária szívében végbement.
A Gyermek nem az övé, nem tulajdona, Ő a Magasságos Isten szeretett Fia, akiben
Ő gyönyörködik. Ezért illő, hogy ő is, és minden ember tisztelettel közeledjék
hozzá.
A Gyermek életértelmet adó ragyogása, otthonteremtő melegsége
Az új felismerést hasonlóan fejezi ki a szemek számára is érzékelhetően a reneszánsz számos alkotója. Fra Filippo Lippi A gyermek imádása a szentekkel (1459) alkotásán Mária finom imaszőnyegen látható. A kép az ima, a hódolás, a hitélet emberi oldalát, az állandóságot, a folyamatosságot hangsúlyozza. Mária imádkozó tekintettel és kézzel, egész személyiségével fordul a Gyermek felé. A reneszánsz és a kora barokk szellemi határvidékén alkotott a Dürer iskola egyedi látású festője, Hans Baldung Grien, aki 1520-ban, a reformáció hajnalhasadásakor komponálta meg Krisztus születése c. képét.
Ezen a szent éjszaka eseményét úgy vizualizálja, hogy a sötét oszlop mellé telepedett Mária és József arca valósággal fürdik a fényben, ami a Kisdedből árad. Őt angyalok tartanak nagy tapintattal a hófehér pólyán. A mellette lévő oszlopfő lábazata is fényes tükörként veri vissza a Gyermekből áradó fényt, tisztaságot, szentséget, amiből emberre, állatra, tárgyi világra, a valóságra bőven jut. Az egész teremtett lét és az emberi létezés, alkotómunka Jézus-fényben ragyog. A nem itáliai nagy festőgeneráció tagjai is hasonló ábrázolás technikával ragyogtatják fel lelkük és ecsetjük imádatát. Peter Paul Rubens 1607-ben megalkotta a Pásztorok imádatát, ami ellentétben Grien szemléletével meleg barna és fényes barna színekbe vonja a szemlélő szívét, mint egykoron a pásztorokét. A mindeneknek értelmet adó vakító fehér grieni ragyogás itt átmegy az emberi életnek a Gyermekből áradó meleg fényébe, Jézus otthonteremtő melegségét, szeretetét árasztva ránk is.
A
legnagyobb holland ecset-prédikátor, Rembrandt, Rubenshez hasonlóan ezt a melegséget
hirdeti 1646-ben alkotott Pásztorok
imádásával. Adventi-karácsonyi fénybefogadó zarándokutunkat Gerrit van Honthorst fénypompás
festményével zárjuk. 1622-ben készített Pásztorok
imádása művén a világ Világossága picinységében is örök fényforrásként
ragyog Mária gyengéd figyelmében. Szelíd
mosoly, életderű uralja a képet. Az előtérben imádkozó pásztor már levette
fövegét, a másik, mögötte, éppen most emeli le fejéről a tiszteletadás jeleként.
Kitáguló szemekkel, csodáló-csodálkozó szívvel szívják magukba az élet
világosságát, az örök élet visszfényét. A Gyermek egész lényével, földi
létezésével, munkálkodásával fényt áraszt a mindenségre, a mi szívünkre is.
Erre nem lehet más válaszunk, mint a hála köszönete.
Legyen így a mi karácsonyunkon, minden karácsonyos pillanatunkban:
szívjuk magunkba szemmel, lélekkel, imával és koncentrált figyelemmel az éltető
fényt, az örök élet reggelét ajándékozó Gyermekből, a Királyok Királya
evangéliumából, örömüzeneteiből.

.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)

.jpg)
Comments
Post a Comment