ISTEN ALKOTTA MAGYAR SORSSZŐTTESÜNK MÉLYSÉGEI, MAGASSÁGAI
ISTEN ALKOTTA MAGYAR
SORSSZŐTTESÜNK MÉLYSÉGEI, MAGASSÁGAI
DIGITÁLIS KORI
KERESZTYÉN KRISZTUS-IDENTITÁSUNK ERŐSÍTÉSÉÉRT
BL
Szép dolog arra hivatkozni, hogy mi magyarok
itt Közép-Európában – szemben a nyugati individuális hangyabollyal és a keleti
digitális pontrendszer számlistájára puszta adatként felírt embermilliárdokkal
- keresztyének vagyunk. Csakhogy ha elolvassuk
a népszámlálás adatait és szembenézünk a gyérülő látogatottságú templomokkal és
az egyházak kritikus nemzeti helyzetben szembetűnően elhalkuló hangjával,
kendőzetlenül kell megállapítunk: Szent István álmai keresztyén hazánkról
erősen oszlóban vannak. De még nem fútta el teljesen ezeket a történelem
forgószele. Talán még tehetünk valamit talpra állásunkért, egyénileg és nemzetileg.
Két fontos, újra tudatosítandó eszköz ehhez: keresztyén önazonosságunk
megerősítése tudatos keresztyén szocializációnk támogatásával. Fenntartva, és
remélve, hogy Istenünknek is megtartásunk a célja. Vegyük szemügyre
lehetőségeinket!
Keresztyén önazonosságunk
(identitásunk) akkor születik meg, amikor a páli megtérés (ApCsel 9,1-9)
szerinti azonnali, teljes belső személyiség átrendeződésen esünk
át. A pneumatikus szélvihar („hirtelen hatalmas szélrohamhoz
hasonló zúgás támadt az égből... Mindnyájan megteltek Szentlélekkel - ApCsel
2,2.4.) megtérést, Krisztus-találkozást, új identitást ültet belénk.
Lehet ennek lassított formája is, amiben otthoni keresztyén nevelési
hagyományok, minták és más hatások is szerepet játszanak. Legfőképpen Isten
időzítése (Prédikátor 3,1). Akár a spontán, hirtelen bekövetkező pneumatikus
metanoija (Pál), akár a folyamatszerű, lassabb megtérés, azaz processz-metanoia
(Máté, aki zsidó pénzváltóból
lett Jézus tanítványa) esetét vizsgáljuk, mindkettő pneumatikus történés.
"Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket
hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek" (Ján 16,13).
Földi létünk örökkévalóságból
induló és oda tartó sajátosságait, belső építkezésünket, Igével, Szentlélekkel,
imádságokkal, megújító etikával, Isten-, és Krisztus ismerettel, megállapítható:
folyamatosan
táguló létfoglalásban vagyunk. Ennek lényege egy, egész látható és
láthatatlan létezésünket átfogó, célirányosan működő szocializációs folyamat,
amit lelki növekedésnek nevezünk. A péteri irányvétel ez: "Növekedjetek a kegyelemben és
a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében" (2Péter
3,18).
Keresztyén földi létszerpentinünkön
a krisztusi identitáshoz gyorsabb, lassabb (olykor kimaradó) szocializációs
folyamat vezet. Ez Szentlélek-vezette,
belső eseménysor, amit a görög Lélek szó alkalmazásával pneumatikus lét,- és honfoglalásnak, önképzésnek nevezünk. Életünk során a krisztusi értékek, viselkedésminták,
az evangélium lelki és erkölcsi sarokpontjai hatnak ránk. Most a létcélhoz, a beteljesítő finishez (Isten
legyen minden mindenekben – 1Kor 15,28 – pánta en pászin – omnia in omnibus)
vezető utat, a keresztyén
szocializációs állomásokat vesszük röviden sorra.
1.Családi szocializáció
identitásképző hatása - már magzati létünk során érnek minket családi
impulzusok, akár édesanyánk-édesapánk genetikai, viselkedési sajátosságai,
otthoni környezetünk atmoszférája (családi hagyományok, lakáskörülmények,
étkezési, hangulati elemek, a gyermekvárás és várakozás öröme vagy ezek
hiánya). Hozott, kapott külső szocializációs hatások ezek, amelyeket a családi
spiritualitás, kulturszint is motivál. Ha az imádság, az Ige olvasása, az élő
keresztyén hit működik (házi imacsendek, templomba járás), ez hatással van a magzati fejlődés minőségére,
jellegére, a későbbi pneumatikus keresztyén identitás kialakulására.
2.Szellem-földrajzi, lokális hatások
a személyes szocializációra és identitásképződésre - más a
szokásrendje, étkezési és lelki, szellemi, kulturális karaktere például a
székelységnek, a partiumi "kevert" magyarságnak, a
nyugat-magyarországinak, a felvidékinek, dél-vidékinek. Eltérőek a környezeti
hagyományok, amelyek hatástényezők lehetnek. Ahol a
közösség, mint pl. Kalotaszegen vagy Csíksomlyón érzi a közös hit személy-, és
közösségformáló erejét, hatását, ott az egyén is nyitottabb a krisztusi
identitás alakítására.
3.Felekezeti szocializációs
hatások a keresztyén identitásképzésre - gyermekkortól indul vagy nem ez a
fajta felekezeti vagy ekkléziogén szocializáció és identitás
formálódás. Abban a felekezetben, ahová legtöbbször a szülők
tartoznak, a gyermekkeresztséggel, vasárnapi iskolával, a hitoktatással, a
konfirmációval vagy bérmálással, a felekezeti esküvővel, tudatos gyülekezethez
tartozással, temetésekkel, egyházi és családi ünnepek megtartásával.
4.Kegyességi szocializációs
hatások - milyen kegyességi profil jelenik meg a családban, a
környezetünkben? Például hívő nagymama, aki először kulcsolja kezünket imára.
Vagy a napi bibliaolvasás, keresztyén házirend, közös imádkozás, bibliaolvasás,
lelki beszélgetések. Egyházak, felekezetek közötti különféle kegyességi
mozgalmak (Bethánia, Bibliaszövetség... szabadegyházi spirituális mozgalmak,
ébredési, lelki impulzusok a történelmi egyházakban) átmeneti vagy tartós behatása
a keresztyén jellemprofil alakítására.
5.Lételőtti, létutáni, titokzatos
hatások (pré-, és posztexisztens hatások). A 3. és a 4. pontban
említett spirituális szocializációt befolyásoló tényezők között szerepel
két lényeges hatás. Krisztusivá
válásunk legtitkosabb műhely ez. Földi létezésünk előtti, és
földi létezésünk utáni identitásképző hatások behatások ezek. Ez az
emberlét és az egyéni élet, sors isteni
beágyazottságát, inputját és outputját,
a jelenvalóságon túli és inneni keretezettségét jelenti. Miként János
evangéliuma gyönyörű bevezetésében olvassuk: "Kezdetben volt az Ige, és
az Ige Istennél volt..." (János 1,1). Ez a földi emberlét, a jézusi
testetöltés előtti exisztenciánk, ami minden személyes létezésnek ősforrása.
Erre a személyes
léttitokra utal Jeremiás 1,5: "Mielőtt megformáltalak az
anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek".
Lételőtti identitásunk formálója egyedül és teljességgel az élő Isten.
Pál erről a titokfedte, örök
identitásunk tényéről
üzeni: "Akiket pedig eleve
elrendelt, azokat el is
hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította" (Róma 8,30). Földi létezés
utáni beágyazottságunkat, örök és végtelen Isten-burokba foglaltságunkat,
halál utáni, Krisztus feltámadásával már előre paradigmát kapott léttávlatunkat Pál így jellemzi:
"Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert
meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben.
Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek
dicsőségben" (Kolossé 3,2-4). Ezt a földi létezés előtti és földi létezés utáni pneumatikus identitásunkat még
fel kell vennünk hittudatos
keresztyén életismereteink közé, aminek Pneumatikus
Önnevelési Kézikönyvét másik cikkben ismertetem.
6.Egyéni szocializációnk
Krisztus-identitásunk szolgálatában - ez a tudatos, naponkénti
posztmodern hitgyakorlat eszközével művelt belső önfejlesztés,
aminek kivált a digitális kor eszköz-présében, emberi viszonyokat mechanizáló
hatásában, fém,- és algoritmus civilizációnkban
igen fontos szerepe van. Napi
Igeolvasás, digitális eszközökkel szemben kivívott autonómia imacsöndök – én-idő
mentés az Isten-időtlenségben. Napi függetlenségi, lelki
mozgásgyakorlatokkal érhetjük el ezt, amikor nem diktál nekünk a gép, hanem meghalljuk a fémnémaság és algoritmus hangtalanság
közben Istenünk meleg hangját Igéiben.
7.Nemzeti szocializációs
hatások lelki identitásunk alakításában - másképpen alakul
Krisztus-identitása annak, aki a többségében katolikus Itáliában, vagy a
többségében anglikán Angliában, az evangélikus Svédországban, Finnországban
vagy az ortodox Oroszországban, Romániában, Görögországban szocializálódik.
Nemzeti, vallási hatások is beszivárognak belső Krisztus-identitásunk építésébe.
Traumák és győzelmek, nemzeti mítoszok is mély nyomot hagynak szocializációs
folyamatainkon.
Mindezek a szocializációs elemek,
amelyek elsősorban az egyén életének első 15-16 esztendejében döntőek, kapnak
még egy sajátos fénytörést, ami kontrasztosabbá, még sürgetőbbé teszi a lelki munkálkodást önmagunkon. Ez pedig Luther simul
iustus et peccator felismerésének
jelentősége. Az egyszerre igaz és bűnös minden ember
ténye. Vagy: bennünk van az ó-ember minden negatív örökölt és felvett,
históriai tulajdonságaival. De a Krisztusban újjáteremtett új ember is. Ám egyik
sem tud tartósan domináns helyzetbe kerülni bennünk, mivel az „elveszett Éden ránk zuhant”, korrupt
léthelyzetet akasztva nyakukba.
Itt már valóban csak
egy Isten képes rajtunk segíteni (Heidegger).
Ő akar, és tud is! A kegyelem (sola
gratia) túlerejével és Szentlelke vezetésével Ő képes az
egyensúlyvesztést az új ember, az új teremtés irányába átbillenteni... A hogyanról
nemsokára.
Comments
Post a Comment