MAGYARSÁGGONDOZÁS - NEMZETGONDOZÁS

 



MAGYARSÁGGONDOZÁS - NEMZETGONDOZÁS  

Szerzői hála és felhasználási javaslat

Mindenek előtt amennyi csak megfér bennem, és kifér belőlem, olyan nagy hálával tartozom Uramnak, Megváltómnak, hogy közel 60 évnyi Isten- és emberszolgálat nyomán, 73 évesen megengedte, hogy ezekben a sokféle tehertéllel próbált napokban, az ünnepi hetekre fordulva, két kötettel is odaállhatok Őelébe. A lelkésztársakat sűrű, ünnepi szolgálataik közben a SZÓBÖLCSŐ kötet írásaival, egy-egy gondolattal, Szentlélek inspirálta összefüggés felismeréssel, drága Igékkel, versekkel az emberi lélek húrjain átrezonáltatva szeretném szívhez álló segédanyaggal ellátni. Az érdeklődőket, más felekezetben élőket közös, drága Jézus-hitünk kincsestárából hozott lelki ajándékokkal meglepni. Ezt a kötetet az egyházi ünnepkör nagy fordulóin még négy további követi, ha Urunk engedi. Terjesztésmódjában egyedien, ekönyv formában, az interneten a világ bármely részéről elérhető módon. Cím: https://issuu.com/theodigestbl22/docs/nyomtat_srak_szekonyvalapeztebook1._6d351d04d5bd9

 Ígéret szerint a nemsokára a  Gondolat Kiadónál megjelenő LÉTERŐ-ERŐNLÉT nyomtatott könyv válogatott vallomásokat, szépirodalmi, tudományos, közéleti esszéket tartalmaz. Tíz fejezetében szó van a protestáns jövőképekről, a világjárvány idején megtapasztalt áldásokról, digitális korunkban zajló versenyfutásokról a holnapért, a keresztyénüldözés mai drámáiról, a világkeresztyénség és a világvallások bonyolult viszonyáról, az egyházak online térben történt megjelenési formáiról, hazánk és Európa viszonyáról teológiai olvasatban, az oly’ annyira fontos csend kultúrájáról, a Covidos egyházi év spirituális üzenetiről. A könyvet lírai intermezzók zárják le a remény hangjaival.  A két kötet 160 írása egyértelműen mutatja a 20-21. század mindenkori magyarhoni viszonyai között szolgálatra rendelt, lelkipásztori szolgálatot végző, de egyetemes istentávlatokban és nemzeti keretekben elkötelezetten cselekvő keresztyén szolgálattévők széles munkamezejét. Az anyaország határain messze túlterjedő magyarságszolgálatot és a honi nemzetszolgálatot. Pontosan e két kötet a szerző szándéka szerint szellemi és lelki csűrként hozza össze a hitbeli felelősségvállalásnak az idők dimenziójában, a mindennapok Isten Igéje által vezérelt eligazodásaiban a keresztyén hívő ember földön járó realizmusát és a mennyből, Kijelentésből, Bibliából táplálkozó horizonttágas létszemléletét, életlátását, népben-nemzetben, a hívők látható és láthatatlan seregében gyökerező életminőségre törekvését. Meggyőződésem, hogy minden lelkipásztor, minden, hitét megvalló, azt élő keresztyén ember a maga helyén minőségi, mert lelki-szellemi és erkölcsi magyarsággondozást, nemzetgondozást is végez. A nép-nemzet-magyarság-haza-világmagyarság a hétköznapokban így kapja, kaphatja meg a kovász és a só növesztő, megtartó erőit és keresztyén-magyar elhivatottság tudatát Jézus példázatai szerint és az Ő Lelke által.

Használni, segíteni, támogatni

Hálás vagyok Istennek, hogy ebben a minőségbiztosító, innovatív magyarság- és nemzetszolgálatban sok-sok testvéremmel együtt én is részt vehettem, vehetek. Felekezeti elfogultság nélkül próbáltam gyakorolni a Verseghy Ferencz által az 1800-as évek eleje óta  hirdetett “nemzeti csinosítást”, aminek a beszéd illendőségében és tisztaságában (ennek forrása viszont a szív, a gondolkodás megtisztítása!) éppúgy meg kell jelennie, mint az emberek érintkezésében, mindennapi életében. A közéletben, közbeszédben és közerkölcsben. Erre kötelezte Verseghyt, és minden előtte, meg utána élőt és minket, népünket akkor és most is keresztyén hite/hitünk egyetlen és közös iránytűje, a Szentírás. Ennek a finom és személyes sorsidővel vagy a történelmi, objektív időkkel mérve végtelen jellem és nemzet csinosító eszköznek, a Bibliának a követésében született minden írás mindkét kötetemben. Nem nagy szó és nem nagy kívánság tehát magyarság- és nemzetgondozást említeni. Aki a mindennapokban ügyel, tesz is a bibliai minőségbiztosítás megvalósításáért, az - pars pro toto - az egész részeként - valójában az egésznek tesz jót: környezetének, övéinek, családjának, falujának, városának és a nemzetnek. És egyházának. Folyton ráfordul a nyelvem a nemzetgondozás szó említésekor a nemzetgazdaság szóra. S nem ok nélkül.  Max Weber óta, 100 éve tudja a világ, még Kínában is, ahol millió számra nyomtatták ki a heidelbergi szociológus A protestantizmus és a kapitalizmus szelleme című munkáját, mert ott is felismerték: a gondozott nemzet és a nagy gazdasági teljesítmények szoros összefüggését. A szellemileg-lelkileg jól kondicionált egyének nemzeti közössége képes csodadolgokra. Az egyének erkölcsi, lelki minősége, gondozottsága a nemzetgazdaság teljesítményének egyik belső mozgatóereje. Nem csak a bérek! Minden pásztornak, lelkipásztornak ebben is van feladata. Minden lelkészi szolgálatnak, amit az Ige szerint lelkiismeretesen végeznek, nemzeti és magyarságméretű kihatása van. Innen a mi protestáns felelősségetikánk legsajátosabb hozadéka, értéke.

Utóhang végszó helyett

Szeretném Kedves Olvasóimnak ezt a két kötetet - egy elektromos könyvet, ami bárhol a világon azonnal olvasható, és a majd megjelenő nyomtatott könyvet - szerzőként segítő szándékkal, jó szívvel ajánlani, átadni. Amint Kálvin írta adventről és karácsonyról: ez az Úr segítő eljövetelének nagy ünnepköre. Közel 60 évnyi egyházi szolgálatom során sokféle szószékem volt. Fából, kőből építettben. Dudari, budahegyvidéki, budai, nagyvárad-téri, pesterzsébet-szabótelepi lelkészkedésem idején. Mikrofonból a Magyar Rádió stúdiójában. Börtönkápolnák pulpitusain a börtönóriásban, Dunaújvárosban. És kezdetektől az írógép, majd a laptop „szószékén”. Mind elmaradt az idő teltével, de az írás  maradt. Mert a szó elszáll, de az írás marad. Az ÍRÁS, A SZENTÍRÁS marad. Ezt a maradandót szeretném meglepetésként, ajándékként a két kötet különféle hangszerelésében átnyújtani az Olvasóknak. Mert az Írás marad, s aki arra teszi rá az életét, az megmarad. Égi-mennyei és földi értelemben egyaránt. Fogadják elfogulatlanul ajándékaimat, és testvéri, magyar szívvel, amiként a szerző átnyújtja…

 Dr. Békefy Lajos 

Egy teológiai professzor leveléből:

A SZÓBÖLCSŐK könyveteket már át is forgattam. Nagyon tetszik, még csak ezután fogok jobban belenézni. Ami általában az írásaidat illeti, nagyon nagy szükség van rá. Részben azért, mert lelki táplálék és erősítés, simogatás, vigasztalás is, másrészt pedig azért fontos, mert nagyon sokaknak a szemléletét tudod vele helyes kerékvágásban tartani. Mindkét szempont nagyon lényeges, nem is gondolod, mennyire. Valahányszor hozzáfogsz az íráshoz, mindig gondolj ezekre az érvekre. EZ SZOLGÁLAT! Sok köszönet érte!!!!




Comments

Popular posts from this blog

Boldog pillanatok Isten kristálytengelye picinyke fénylő pontjának, Dudarnak református templomában

JÓLESŐ ADVENTI FIGYELMESSÉG - KÖSZÖNÖM, HÁZELNÖK ÚR!

PROTESTÁNS SZAKVÉLEMÉNY KÉT NYELVEN: XIV. LEÓ SZENTLÉLEK-OLVASATBAN -- PNEUMATIKUS PORTRÉ A JÖVŐ PÁPÁJÁRÓL- MAGYARUL ÉS ANGOLUL