ÉLEZŐDIK A "TEOLÓGIAI OSZTÁLYHARC", AMIT MÁR RÉG PRÓBÁLTUNK FELEJTENI?! MEGINT BERLINBŐL FÚJJÁK A PASSZÁTSZELET?

  




ÉLEZŐDIK A "TEOLÓGIAI OSZTÁLYHARC", AMIT MÁR RÉG PRÓBÁLTUNK FELEJTENI?!

MEGINT BERLINBŐL FÚJJÁK A PASSZÁTSZELET?

Bejegyzésemre számos üzenet érkezett. Közülük most kettőt megosztok, a neveket letakarom, de az üzeneteket nyilvánosságra hozom. Számomra teljesen világos, szándékos provokációról van szó. Tudható, milyen relációkból...

ÜZENETEK
N.N. erdélyi író, újságíró:
Ezen én is elgondolkodtam, ugyan miféle szellemiséget képviselnek ezek a berliniek, akik a Te, Krisztust-képviselő írásaidat ilyen éles hangvétellel elutasítják? A válasz egyértelmű: a nyugati keresztyénség ma ellenzi a bibliai bizonyságtételt. A langymeleg hirdetője...
Érdemes megnézd a hölgy fb oldalát:
Hol végzett? A Marx Károly Egyetemen. A 444-et idézi és gyűlölettel ír a Fideszről.
Szegény berlini magyar protestánsok... Farkasok kerültek a nyáj(uk)ba...
N.N. magas rangú vezető értelmiségi, Erdély:
Kedves Lajos, Pompéry semmiféle gyülekezet vagy közösség nevében nem beszélhet, hiszen már jó ideje nem tagja annak a gyülekezetnek. Látom, fröcsög ide-oda, fontoskodik, most éppen politizál, nekünk is mondogatja mit, s mennyit mondhatunk, az egyházról annak minden munkájáról, jogairól meg feladatairól tanít! Szamárbőgés… a többit tudjuk…

AZ EREDETI LEVÉLVÁLTÁS

URAM, MI MINDENNEL KELL MÉG FOGLALKOZNI?
NYÍLT LEVÉL A BERLINI MAGYAR PROTESTÁNS GYÜLEKEZETTŐL KAPOTT BEJEGYZÉSRE

Pompéry Judit sorai Berlinből (javítatlan, eredeti szöveg), 2022. 02. 22. 17:40





Tisztelt Békefy Lajos!
Visszakerestem: Ön két éve halmoz el bennünket üzeneteivel. Eleinte csak ritkábban, az utóbbi egy évben viszont fokozódó mértékben rendszeresen. Őszintén szólva eleinte reméltük, majd csak feltűnik Önnek, hogy nem ragálunk. Nem osztjuk az Ön által sugallt szellemeséget. Éppen ezért ezúton kérjük, hagyjon fel hittérítő tevékenységével, nem vagyunk vevők erre. Tisztelettel A Berlini Magyar Protestáns Gyülekezet nevében Pompéry Judit

Dr. Békefy Lajos Ph.D. válasza, 2022. 02. 22. 18:15


Tisztelt Pompéry Judit!
Mint korábban Berlinben és Wittenbergben tanuló magyar református teológus (aki sok évvel ezelőtt a berlin-köpenicki német református gyülekezetben is prédikálhattam), majd éveken át heidelbergi ösztöndíjasként Prof. Dr. Michael Welker pneumatológus professzor tanítványaként dolgoztam mellette doktori értekezésemen, később a zürichi református szociáletikus, Chr. Stückelberger eszmetársaként úgy véltem, reméltem, Berlinben (is) a magyar protestánsok pneumatikus rezonanciával fogadják majd írásaimat. Testvéri jóhiszeműség és lélekhidak építése volt és maradt a célom. Tévedtem volna? Abszolút nem a hittérítés, amit szinte rosszallólag vet egy lelkipásztor írásai esetében szememre, még ha azok inkább tapintatos spirituális reflexiók is inkább. A csontjainkba rekesztett bizonyságtevő tűz verbalizálása talán még nem agresszív hittérítés. (De kinek lenne ez célja, aki Jézus Krisztus megváltott követője?!). 50 éve teológus-újságíróként, prédikátorként pontosan a tájékoztatás, a nyitottság, a testvéri, meghívó kapcsolatépítés igénye vezeti írásaimat, megnyilatkozásaimat. Ez valahogyan az Ön mostani bejegyzéséből sajnálatosan hiányzik. Mi lenne, ha szavai alapján vonnék le (elhamarkodott) következtetést gyülekezetük lelkiségéről? Bizonyára helytelen és téves lenne. Írásaimnak egész Kárpát-medencében, sőt messze az európai határokon túl, sok olvasója van, akik értik és megértéssel fogadják a kapcsolatépítésnek és a kapcsolatápolásnak ezt a virtuális, Urunk Igéjéből táplálkozó formáját. Hogy Ön/Önök nem osztják az írásaim által világosan megfogalmazott szellemiséget (Ön valamiért így írja: "szellemeséget") és lelkiséget, az sorai nyomán érthető. Tudja, tisztelt Pompéry Judit, akiről feltételezem, hogy a gyülekezet presbitériumának tagja vagy éppen gondnoka, 30 éve azért indítottam újra lelkipásztor közíróként a Presbiter című lapot, hogy minden szinten ott legyen evangéliumra vágyódó népünk számára az egyszerű és tiszta igei kínálat és a spirituális reflexió. Pozsony és Kolozsvár lapjai is nyílt szívvel fogadják megosztott tartalmaimat. Most már valójában csak egy kérdésem van: Önök milyen szellemiséget sugallnak, illetve ilyen hangvételű levelével milyen szellemiséget sugall, talán akarata ellenére is, élő és éltető közösségként önmagát bemutató gyülekezetéről? Azt gondolom, presbiterként, gyülekezeti elöljáróként ezért is felelősséggel tartozik coram Deo! Igen, igaza van, valóban Önöket és másokat elhalmozok üzeneteimmel. Közel 7 és fél évtized hazai és európai tapasztalataival, a Krisztusban kapott hit gyönyörű látásaival a mind inkább rövidülő szubjektív életidő mindennél jobban sürget. Ahogyan 1986-ban egy igen jelentős német, Carl Friedrich von Weizsäcker fogalmazott máig érvényesen és életem számára is konszonáns programadással: Die Zeit drängt. Aki ezt nem érzékeli vagy nem érti, az nagy bajban van. Sorainak éle, hangvétele, indulatos felhangjai elgondolkodtatóak. De ennek ellenére remélem, hogy sem a sürgetésnek, sem az Úr Igéjének és a Berlini Magyar Protestáns Gyülekezet lelkészei, közössége, s valójában az Ön hitbeli belső nemes törekvéseinek sem szándékozik ellene mondani talán rossz pillanatban, rosszul fogalmazott soraival. Mindazonáltal kérésének eleget teszek, és többé nem küldök semmiféle anyagot gyülekezetüknek.
Üdvözlettel és áldáskívánással,

Dr. Békefy Lajos Ph.D.
református lelkész, szociáletikus,
közíró, blogszerző
a Presbiter 32 éve lapalapító
felelős szerkesztője



Comments

Popular posts from this blog

Boldog pillanatok Isten kristálytengelye picinyke fénylő pontjának, Dudarnak református templomában

JÓLESŐ ADVENTI FIGYELMESSÉG - KÖSZÖNÖM, HÁZELNÖK ÚR!

PROTESTÁNS SZAKVÉLEMÉNY KÉT NYELVEN: XIV. LEÓ SZENTLÉLEK-OLVASATBAN -- PNEUMATIKUS PORTRÉ A JÖVŐ PÁPÁJÁRÓL- MAGYARUL ÉS ANGOLUL