FERENC PÁPA SZÓLT EGYET, KETTŐ LETT BELŐLE
(Fotó Magyar
Kurír)
FERENC PÁPA SZÓLT EGYET, KETTŐ LETT BELŐLE
REFLEXIÓK AZ OLASZ ÚJSÁGÍRÁS DÍJA ÁTVÉTELEKOR MONDOTT PÁPAI BESZÉDRE
Ferenc pápa augusztus 26-án
fogadta az 1995-ben alapított „É
giornalismo” (=Az újságírás) publicisztikai díj átadó küldöttségét. Idén
neki ítélték oda a díjat, amit el is fogadott. Ennek átvételekor beszédet
tartott, ami nem csak a római katolikus és olasz, hanem a protestáns világ újságíróihoz
is szólt. Néhány részlet a pápai beszédből és rövid véleménynyilvánításunk.
Dr. Békefy Lajos
PÁPAI SZÓ
A konstruktív kommunikáció sürgősségét hangsúlyozta elsőként a pápa.
Mit ért ez alatt? Olyan kommunikáció ez,
amely a találkozásnak és nem a
viszálynak a kultúráját, a békének
és nem a háborúnak a kultúráját, a másikra való nyitottságnak és nem az
előítéleteknek a kultúráját segíti elő.
A mai, csupa kommentelés világában
a valóság elvét, tiszteletét elsődlegesnek
tartja: „A reményem az,… újra felfedezzük és egyre inkább követjük a valóság
elvét. A valóság felette áll a gondolatnak, mindig –: a tények valóságát, a tények dinamizmusát, melyek sosem
mozdulatlanok, mindig változnak, jó vagy rossz irányba, s ne fenyegessen
bennünket az a veszély, hogy az információ társadalma a dezinformáció társadalmává váljék”. A dezinformációnál hosszabban
elidőzött beszédében a pápa, az
újságírás egyik bűnének nevezve ezt: „Ilyen
bűnből négy van: a dezinformáció, amikor az újságírás nem vagy félretájékoztat;
a rágalmazás (néha ezt használják); a hitelrontás, mely különbözik a
rágalmazástól, de ugyanúgy rombol; és a negyedik a koprofília, vagyis a
botrány, a mocsok szeretete; a botrány eladható. A dezinformáció az első az
újságírás bűnei, hibái közül”. Ellenszere a találkozás, a párbeszéd, a
másik ember és érvei meghallgatásának a
kultúrája.
A digitális kultúra az eszmecsere
sok új lehetőséget hozta számunkra, de azzal a veszéllyel is jár, hogy a kommunikációt szlogenekké változtatjuk.
„Aggódva látom például a manipulációkat: egyesek érdekfeszítő álhíreket
terjesztenek, hogy irányítsák a közvéleményt. Ne engedjük, hogy a
gyűlöletbeszéd irányítson bennünket!”.
Újra fel kell fedeznünk az együtt szót! „Együtt járni. Együtt
kérdezni. Együtt vállalni a közösségi megkülönböztetést, mely számunkra imádság.
Az együtt szó nagyon fontos. A
kirekesztés kultúrájában élünk, mely a kommunikáció egyfajta kapitalizmusa”.
Ennek a kirekesztésnek talán a szokásos imája: „Köszönöm, Uram, hogy én nem
vagyok olyan, mint az, nem vagyok olyan, mint amaz, nem vagyok…”.
Nyomatékkal kérte Ferenc pápa: szokjunk
hozzá, hogy meghallgassuk egymást, hogy
beszélgessünk, hogy ne dobjuk el az agyunkat egyetlen szó miatt. Érett módon
meghallgatni és megvitatni. „Próbáljuk megtanulni a kapcsolatok újfajta
megélését, meghallgatva egymást, hogy meghalljuk és kövessük a Lélek hangját. Lépjetek ki a szlogenek és az előre
csomagolt történetek logikájából! „Az
egyetlen igazság a valóság.”
REFORMÁTUS VISSZHANG
Nem lehet református, protestáns újságíróként, teológusként szó nélkül
hagyni Ferenc pápa értékes, tapintattal is kritikus gondolatait. Elsőként a
végén kezdem. Az egyetlen igazság a
valóság – erre a pápa által idézett mondatra rímel Lukács evangélista, az
orvos és tényfeltáró zsurnaliszta
módszertana, amiről evangéliuma első mondataiban ír: „Magam is jónak láttam, hogy miután elejétől kezdve mindennek pontosan
utánajártam, szép rendben megírjam” (Luk 1,3). A
lukácsi módszertant a digitális kor keresztyén újságírása sem kerülheti meg.
A tények fontosabbak a kommenteknél, a valóság annak ilyen-olyan
értelmezésénél. 1992-ben az osztrák protestáns teológus, Gerhard Scheibel nagyszerű könyvecskét írt a jézusi kommunikáció lényegéről.
Könyvében már akkor bevezetett egy kulcsszót: kongruencia = megegyezés, összhang a beszéd és a tett, a tények és
az azokat visszaadó szavak tartalma, az elmélet és a gyakorlat, az Ige és a
valóság között. Ez a konstruktív kommunikáció. A messenger, facebook, tv,
rádió, világháló és más szociális médiaeszközök világában keresztyén szeretetparancs
a valóság, a másik ember szavainak, tényeinek a tisztelete. Ahogyan Lukács is
írta: „Mindennek pontosan utánajártam”. Ez kizárja a fakenewst, a blacknewst, a
félretájékoztatást, a félvalóságok terjesztését, az álhíreket, a dezinformáció
minden formáját. Hazugságok multiplikálását. Leginkább a koprofiliát, a botrányújságírást, a minél rosszabb, rettenetesebb, annál
jobb a hírértéke szemléletét. „A mocsok szeretetét”.
A másik konszonáns fogalom az együtt kultúrája. Az együtt szó
nagyon fontos. „A kirekesztés kultúrájában élünk, mely a kommunikáció egyfajta
kapitalizmusa” – mondja a pápa. Belső rezonanciám ellenére le kell írjam: az én
szóérzékelésemet kicsit bántja, hogy miközben
az együtt kultúrájáról beszél, a kirekesztést is kultúrának nevezi. Nem, az
legfeljebb mechanikus, gépies, lelketlen civilizáció, a negatív magatartás sztereotípiák,
a bevett formulák ismétlésének, sőt az ürességnek az antikultúrája. A Sátán nem kultúrát épít, hanem kultúrát rombol. Az övé soha nem kultúra, hanem antikultúra! Pál a 2Kor 13,13-ban ír a Szentlélek közösségéről,
az együtt emberi kultúrájának isteni forrásáról. Amit így is értelmezhetünk: a Szentlélek kommuniót, közösséget teremt, kínál
az embereknek, s ebben a közösségben valósul meg az igazi kommunikáció, Isten-ember
együttese, közösségi létmódja. Az Újszövetség görög szövege kommunióról, a
latin fordítás már kommunikációról beszél, minthogy ezek mélyen és kölcsönösen
összefüggenek. A jó kommunikáció a
kirekesztés halála, s a megértés hajnalhasadása!
Remek és kifinomult kritika a pápai beszédben ez a felhívás: „Lépjetek ki a szlogenek és az előre
csomagolt történetek logikájából!”. Ha valahol, itt érhető tetten az a
valósághű szemlélet, miszerint az igazi újságírás mindig felfedeztetés, ugyanannak
a valóságnak sémáktól, sablonoktól, frázisoktól mentes, friss látásmóddal történő
megközelítése. Azaz állandó önképzés, szó-, és fogalomteremtési találékonyság.
Nem azért, hogy a valót elfedjük, hanem hogy újabb héját, burkát, buborékját
hántsuk le, pukkasszuk szét a meg nem értésnek, s jussunk még közelebb a való
világhoz és egymáshoz. Az újságírás tehát verbális kreativitás
és a valóság fogalmi kibetűzése, átirata. Enélkül stílustalan és unalmas.
Ide is nagyon találó Pál intése: „Újuljatok
meg lelketekben és elmétekben” (Ef 4,23), ami elmétek lelkét, a pneumatikus, azaz Lélek szerinti gondolkodást, érzékeny, istenhittel vezetett, beleérző, nyitott
szemű gondolkodást jelenti. A rómaikhoz írt levélben fogalmaz így Pál: „Változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy
megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó…” (Róm 12,2).
Ferenc pápa szólt egyet, kettő
lett belőle. Egyrészt tanítás a
római katolikus, s az olasz újságíróknak, a valóság tiszteletével megvalósuló
újságírás mértéke szerint. Másrészt ez növekvő felekezetközi igenlést is teremt,
mert igazi kommunikáció valósul meg, történik így a digitális zsurnalizmus
korában is. Ebből az is kiderül, hogy a különböző felekezetekben élők még sincsenek
olyan messze egymástól…
Comments
Post a Comment