GYULAI DIGITÁLIS KÉPESLAP BÖRTÖNLELKÉSZEKRŐL - S AMI NEM MARADHAT LE RÓLA
GYULAI DIGITÁLIS KÉPESLAP BÖRTÖNLELKÉSZEKRŐL
S AMI NEM MARADHAT LE RÓLA
Pannonicus Reformatus
Szép és értékes hagyomány a magyar
büntetés-végrehajtásban, hogy a 25 éve hivatalosan, főállású börtönlelkészekkel
működő lelkigondozói szolgálat református ága rendszeresen tart más-más bv intézetben
szakmai találkozót. Ennek során az első szolgáló „lelki fecskék”, a 25 évvel
ezelőtt indulók jönnek össze az aktív, másodgenerációs börtönlelkészekkel. Ez
történt szeptember 24-én is a gyulai intézetben, majd a törvényszék patinás épületében.
12 református börtönlelkész – köztük a nyugállományúak közül négyen – Virágh
Gyula lelkipásztor, a Békés Vármegyei Büntetés-Végrehajtási Intézet
bv-lelkésze meghívására vett részt a testvéri találkozáson. Minden ilyen találkozás
alkalom a vendéglátó intézet bemutatásra, ahogyan ezúttal is történt. Sipaki
Ferenc bv alezredes, intézetparancsnok köszöntötte a református csapatot,
bemutatva az intézetet, ami valóban ékes doboz, de nem „babaház”, ahogyan
olykor ironizálva emlegetik. Hiszen tisztaságával, szervezettségével a hazai bv-rendszer
„bemutatóterme” is lehet a dél-keleti végeken. A kitartó reménységgel
létrehozott börtönkápolnában hálával hallgattuk a lelki munka és az ökumenikus
kápolna nem börtön-szürke történetét az évtizedek óta ott szolgáló lelkész tapasztalati
hitelességével elpecsételve. Hála Szentháromság Istenünknek, Aki megformálta a jó
együttműködést ebben az intézetben az állomány és az egyházak, illetve az
egyházak fogvatartottakat gondozó, vigasztaló, támogató missziós munkálkodása
között. A hála mellé öröm is társult a kollegiális viszontlátás, egymás testvéri
megölelése nyomán, meg azért, hogy láthatjuk a 25 éve megkezdett munka
folytonosságát, a fiatalabb lelkésznemzedékek szolgálatával. Ez a lelki aura,
valamennyiünkben élő Szentlélek légkör mutatkozott meg abban is, hogy az
intézetlátogatás szervesen folytatódott a törvényszék épületében (ahogyan a
századfordulós patinás épület feliratában, egészen a felső épületszint fölött
olvashatjuk), ahol a vendéglátó lelkész áhítata után a már nyugdíjasan aktív
kollégák szóltak tevékenységükről, munkájukról. A törvényszék dísztermében elmondott
szavaik jól kiegészítették a lex-ius-törvény-jog és iustitia, igazságosság
teremfeliratokat. Így aztán a törvény és törvénykezés házát egy órára
betöltötte az evangélium, a kegyelem és az imádság református lelkisége. Dr.
Békefy Lajos korábban pálhalmai bv lelkész köszöntésképpen előadott
emlékei mellett minden jelenlévőt megajándékozott Kereszttűzben c. könyvével, a Jézus kora óta folyó
keresztyénüldözés történetével, jelezve: nemsokára megjelenik a digitális kori
üldözés mesterséges intelligenciával művelt változatának elemzése is. Akinek
könyv nem jutott, az egy színes öko-füzetet kapott. Koroknai András, korábban a szegedi fegyház és börtön lelkésze
családi és berekfürdői, valamint a Hódmezővásárhely-Susán gyülekezetében végzett
vasárnap délutáni lelki, missziós szolgálatáról számolt be hálás szavakkal. Jelezve:
a nyugdíjas lelkész a lelki szolgálatból nem megy soha nyugdíjba, csak ha az Úr
„nyugdíjazza”. Szénási Sándor Jonatán, korábbi szolgálati koordinátor, évtizedeken
keresztül baracskai intézeti bv lelkész is rámutatott az ilyen közös alkalmak
fontosságára, egymás közös imatámogatásának jelentőségére és arra, hogy
nyugállományban is mennyi lehetőséget kínál a szolgálatra Mindenható Urunk,
amivel, amíg csak lehet, jó élnünk.
A büntetés-végrehajtás és a törvényszék
különös légkörében mindannyian ott éreztük a valamennyiünket emberépítésre (Pestalozzi) elhívott
Úr jelenlétét Lelke által. Ugyanígy a szolgálati felelősségünkben történő megújulás
lehetőségét és szükségességét az ilyen közös alkalmak segítségével is. Köszönet
ezért mindenkinek – gondolva az egészségi és a szolgálati okok miatt távol maradtakra is.
Kiváltképpen pedig arra a plusz három Főre, Szentháromság Urunkra, kegyes éltetőnkre,
Akinek jelenlétét éreztük Gyulán közöttünk és hisszük, a távol maradtak is
ugyanezt érzékelik odahaza is.
Röviden ez az, ami sok részmozzanat és érdekes
pillanat mellett e szavakból formált digitális képeslapra ráfér.
Ami viszont lemaradt róla, s erről sem felejtkezhetünk meg, az Gyula város különös, gazdag és említésre méltó szellemiségéből feltétlenül ide kívánkozik. A város ugyanis különös, jótékony öleléssel veszi körül az ott élőket és az átutazókat. Előző nap érkezvén meg a városba, ízelítőt igényeltünk és kaptunk is a genius loci-ból, a város spirituális és szellemi érték telítettségéből.
Itt
élt, alkotott, szolgált például Erkel Ferenc zeneszerző, báró
boldog Apor Vilmos győri mártírpüspök, Kohán György festőművész,
Bay
Zoltán református atomfizikus, Krasznahorkai László Nobel-díjas
író. Nem semmi! Szóba elegyedve a Körös szomorúfűz takarta csendes folyása mentén
egy helybelivel, ő így fogalmazott: - Szeretjük ezt a várost, mert élhető,
nyugodt, és méltósága van. Átéreztem szavainak igazát. Egy nap alatt ebből tapasztalható volt számomra is valami. Megosztom.
Magam is próbáltam képzeletbeli időutazással átérezni e helység szellemtörténetét. Nem a borzadályok Drakula-szellemtelenségét, hanem a maradandó értékeket létrehozók munkásságát idézve fel. Például: bár Erkel Ferenc (1810-1893) zeneszerzőnk élete jó részét Pest-Budán töltötte, de gyulai kötődése haláláig meghatározó volt számára. Vissza-visszajárt alkotói munkássága teljében is, kivált a várkert mezei juharfái alá. Az egyik ún. „Erkel-fa” hűsében kapta az első inspirációit legjelentősebb operája, a Bánk bán komponálásához. Bátori Mária, Hunyadi László, Dózsa György, István király operái mellett minden magyar szívben ott él Himnuszunk és Szózatunk halhatatlan zeneszerzőjeként. Németgyula és Magyargyula zeneileg kiengesztelődve őrzi emlékezetét a mai városban a róla elnevezett művelődési házzal és emlékházzal is. Győriként különös felfedezés volt számomra, hogy a Rába-parti püspökvárban, a pincében az apácákat testével az orosz katonákkal szemben oltalmazó mártírpüspök, báró Apor Vilmos 1918-1941 között kedvelt szónoka volt itt a katolikus közösségnek. Gyula és Győr őáltala is közelebb került bennem, kiváltképpen latin jelmondata révén:
Crux
firmat mitandis, mitigat fortem – a kereszt erősíti a szelídet, és szelídíti az
erőset.
És ha már katolikus gyulait említek, azonnal
ide jegyzem a világhírű gyulai tudós, fizikus Bay Zoltán (1900-1992) nevét,
akinek édesapja és felmenői mindkét szülői részről református lelkészek voltak.
A gyulavári parókia udvarán gyakorta nézegette a templomtornyot, ami megihlette
gyermeki fantáziáját. Ez a parókiaudvari elcsodálkozás és kíváncsiság volt
tudománytörténészek szerint is az a szikra, amelyből később a modern radarcsillagászat
munkásságával megszületett. És az a nézet is, amit haláláig képviselt: hit és tudomány kölcsönösen gazdagítják,
ihletik, lendítik egymást és az emberiséget.
És még két különleges gyulait említek. Kohán
György festőművész (1910-1966) galériája az Erkel Művelődési ház
oldalával átellenben őrzi kiválósága műveit és alkotójuk hányattatott életének
emlékeit. Párizs, Milánó, Vásárhely után Gyula lett főként Édesanyja révén
sorskikötője. A kor jócskán beletaposott életébe, de alkotói elszántságát nem
tudta megtörni. Az 1950-es évek elején kizárták a Képzőművészek
Szövetségéből. A "tiltott" kategóriába
került, kiállításai szüneteltek. Hol provinciálisnak, hol formalistának
bélyegezték. Közel 3000 festménnyel és grafikával alkotta és élte túl a
kicsinyes és nem keveseknek végzetes politikai időszakot.
Valamiképpen belső hasonlóságot érzek – ezt itt
most nem tudom kifejteni – Kohán és Kasznahorkai László között. Nem csak nevük
közös betűeredete miatt. Bár mindkettőjük kitűnő,
kiváló, kivételes alkotója Gyulának. A közös szellemi humusznak. Mióta
Krasznahorkai különös és végtelenített üzeneteit közelebbről is szemlézgetem,
összehasonlítva meglátásait Hieronymus Bosch
képi, Kálvin teológiai, Dosztojevszkij írói, lélekanalitikus
mélyvilágával és Moltmann remény-teológiájával
(lásd külön K(v)arcolataimat kolozsvári
blogomon: bekefy.agnusradio.ro),
ezeket a kábetűs szavakat is valahogyan összekapcsolja asszociációs fantáziám.
Krasznahokainkra visszatérve (ami nagyon szükséges, ez kiderül abból is, hogy
szálláshelyünkön szóltam arról, biztosan járt itt előttünk a friss magyar Nobel-díjas,
Krasznahorkai László. Mire több nyelven beszélő megszólítottam így reagált: -
Az meg kicsoda?). Ennek ellenére: legújabb irodalmi hírvivőnk prózavilága
szorosan kötődik Gyula és a környező Békés vármegyei táj helyszíneihez. Kezdetben
minden könyve ehhez a vidékhez kapcsolódott. Például: a pósteleki kastélyrom
és erdő Gyula és Békéscsaba között fekszik, a vadregényes Wenckheim-kastélyrommal és az azt övező
erdőséggel. Közvetlen ihletője volt a Kegyelmi
viszonyok kötetben szereplő Herman, a vadőr történetének. „Aranyháromszög”
kocsma: a gyulai Románvárosban működő egykori vendéglátóhelyszín és a
környék szegényesebb utcái szinte egy az egyben átlényegültek a Sátántangó
fojtogató, esős, kocsmai jeleneteinek hátterévé. Az eleki útelágazás és a
Szent Benedek-tanya. A Gyuláról Elek felé vezető út elágazása, valamint a
környező tanyavilág adja a Sátántangó szereplőinek azt a sivár,
elszigetelt mozgásterét, amely a regény és a Tarr Béla által rendezett film egyetemes nyomottságát hozta létre.
Modern digitális fotómra rákerült több olyan
infó, ami talán az Olvasónak újszerű. Börtönlelkész szolgatársaim számra pedig néhány
olyan különleges helyi szellemi utalás, amit rövid, néhány órás gyulai konferencia-tartózkodással
nem lehet megszemlézni. Ezért szellemi öleléssel próbáltam ezeket kinek-kinek
pótolni, s a digitális fotóra felhelyezni…
Comments
Post a Comment